Félegyháza választ – Önnek 5 perc, a városnak 5 év

Megjelent: 2019. szeptember 30. hétfő Írta: Bense Zoltán

 

 

Kedves Félegyháziak!

 

A városunk október 13-án polgármestert és képviselőket választ. Nagyon sok olyan visszajelzést kapok ismerőseimtől, a lakóktól, hogy ez a választás már lefutott. Azonban higgyék el nekem, hogy ez egyáltalán nem így van, nem bízhatjuk el magunkat.

Most nem szeretnék a felújításokról, az útépítésekről beszélni, mert úgy is tudják, hogy a következő években is ami erőnkből, tehetségünkből telik, azt továbbra is le fogjuk tenni a város asztalára.

Erre azért voltunk és vagyunk képesek, mert a város életében talán először egy olyan 5 éven vagyunk túl, amikor nem kellett a közösség érdekeit alárendelni bűnös politikai alkuknak és személyes érdekeknek.

Őszinte leszek: a segítségüket kérem. Én egyedül, a csapatom nélkül nem lennék képes arra, hogy ezt a várost vezessem. Szükségem van a csapatom feltétlen támogatására. Arra, hogy a képviselő-testületi ülések ne meddő vitákba és országos politizálásba fulladjanak. Látjuk, hová jutnak azok a városok, ahol ez van. Valljuk be, régen félegyházán is ez volt. Meg is ittuk a levét.

Az én csapatom velem együtt 11 tagú. Ebből a 11 emberből mindannyian mások vagyunk. Saját hibákkal és erősségekkel. De megbízunk egymásban. Ugyanazért a célért dolgozunk, hogy amikor majd a munkánk véget ér, azt mondják az emberek, hogy ez Félegyháza egyik legszebb korszaka volt. Hogy soha ne kelljen szégyenkeznünk Önök előtt.

Ez a meccs nem futott le. A választás október 13-án lesz.

Én azt kérem Önöktől, hogy ne csak engem, hanem a képviselő-jelöltjeinket is támogassák a választások napján.

Hogy így folytathassuk, Folytassuk Félegyháza!

Kérem támogassanak azzal, hogy ezt a bejegyzést megosztják. Szeretném, ha minél többekhez eljutna, miről is döntünk október 13-án.

 
 
 
Share
comments
Találatok: 2996

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület