Kiskunfélegyháza Város Képviselőtestülete Elismerő Oklevelét adományozza
Erőss Zsolt...hegymászó, kulturális előadónak
A Tátrától a Pamirig
1988-ban édesanyjával és bátyjával Magyarországon telepedett le. 1989-tól az ipari alpinizmus a megélhetése és megnyílt előtte a Tátra is. 1990-ben volt az első expedíciós mászása. Az Elbrusz Nyugati csúcsára (5642 m) mászva, kiderült hogy jól bírja a magasságot és hogy jól akklimatizálódik. Az Usba (4695-4710 m) keresztezésével meg egy szép és technikás mászásban vett részt. 1991-ben kijutott a Tien-Sanba , ahol a két legmagasabb csúcsot sikerült egy expedíció alatt megmásznia: a Han-Tengrit (6995 m) és a Pobedát (7439 m). 1992-ben megkapta a magyar állampolgárságot. 1993-ban a Pamirban megmászta a Lenin csúcsot, (7134 m) BigFoot-tal lesíelt 7000 méterről. 1994-ben a Pamir Moszkvina táborából négy csúcsot sikerült megmásznia: a Csitirjok-ot (6400 m), a Korzsanyevszkaját (7106 m), a Kommunizmust (7495 m), és még az alaptábor fölötti 6200 méteres csúcsot, mind egyedüli mászásban. 1995 nyarán a pakisztániOgréra mászott egy szép és nehéz utat, sajnos azonban a csúcs alatt (7000 méteren) fel kellett adni a rossz idő miatt.
Himalája
1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is támadták a csúcsot. Először a nagykuloárból egyedül, majd a normál úton Reinhard Wlasichal aki sajnos meghalt a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban. 1997-ben szervezte meg a Garwhal Himalája expedíciót, ahol sikerült megmászni a Kedar Domot, a Karchakundot, a Satopant (7075 m), és déli falán sikerült feljutnia a Mandani Parbat csúcsára is. 1999-ben mini expedíciót szervezett a Nanga Parbatra, ahol mind a négyen feljutottak a Ganalóra (6606 m) Ezután szóló mászást hajtott végre a Nanga Parbatra (8126 m), új úton, a Diamir völgyből, ami nemzetközileg is nagy eredménynek számít.
2000-ben egy hasonló módon szerveződő expedícióban a Distagil Sart (7885 m) mászta meg ismeretlen oldaláról, sajnos azonban az ereszkedés során meghalt Dékány Péter. 2001-ben az Everestre készülés során feljutott az Aconcaguára (6960 m).
A 2001-es őszi Everest expedícióra egy nagyszerű csapatott sikerült összehoznia, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásaikat és egy barátjukat is elveszíttették: Dr. Gárdos Sándort.
2002-ben újra lehetőség nyílt kijutni az Everestre és ezúttal sikerrel. Az első csúcstámadás most is balszerencsésen alakult, de a másodikkal mikor oxigént is használt, első magyar állampolgárként elérte a legmagasabb pontot. Ettől az évtől, csak a hegymászásból él, megjelent egy róla szóló könyv és egy fotó albumom is. Felvételeiből minden évben újabb előadások, filmek falinaptárak születtek. Hegyivezetéssel és síoktatással is foglalkozik.
2003-ban, Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozza a Magyar Himalája Expedíciók sorozatát melynek keretein belül nyárra a Karakorum két nyolcezresére szerveztek expedíciót, a Gasherbrum II-re és a Hidden Peak-re. A tizenhárom fős csapatból kilencen érték el Gasherbrum II 8035 m-es csúcsát. A sikeres mászást követően néhány nappal Erőss Zsolt új útvonalon szólóban vágott neki a Hidden Peak 8068m-es csúcsának,a rossz látási körülmények és a viharos időjárás következtében a csúcs közeléből vissza kellett fordulnia. 2004 telén megmászta Afrika legmagasabb csúcsát a Kilimandzsárót (5895 m).
2005-ben létrehozták a MOL-K2 expedíciót, melynek során nemzetközi csapattal próbálkoztak elérni a legnehezebb expedíciós hegycsúcsot. Csapatuknak végül sikerült reális csúcstámadást végrehajtania és neki sikerült ebben a nyári szezonban a lehető legmagasabbra jutni (8300 m).
2006 tavaszán nagy nehézségek árán sikerül expedíciójuknak kijutnia a nepáliDhaulagirihez (8167 m) és bár nagyon esélytelené vált a csúcsmászás, neki mégis sikerült. Ez lett a magyar expedíciózás 7. csúcsa a nyolcezer méter fölöttiekből.
2007 nyarán a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében heten mászták meg a Pakisztánban a Gasherbrum I-et (Hidden Peak 8068 m) és négyen a Broad Peak-et (8047 m). A magyar hegymászás legsikeresebb expedícióját hozták így létre, hiszen egy expedició alatt két nyolcezer méter feletti hegycsúcsot eddig még nem másztak meg magyarok.
2008-ban a Magyar Himalája Expedíciók sorozat újabb állomásaként a Föld ötödik legmagasabb csúcsa a Makalu (8463 m) volt a cél. A négy főből álló csapat gyors és rövid akklimatizáció után május 18-án indult csúcstámadásra. Erőss Zsolt (nepáli idő szerint) délután 5 órakor maratoni 18órás menet után érte el a csúcsot. A csapat többi tagja visszafordulásra kényszerült.
2009-ben Magyar Himalája Expedíciók folytatásaként ismét kis létszámú 4 fős csapat vágott neki a nepáli Manaslu (8156m) csúcsának. A hegy a negyedik leveszélyesebb nyolcezres a halálozási statisztikák adatai szerint. Erőss Zsolt május 19-én (nepáli idő szerint) 10 órakor érte el a csúcsot. Egy órával később pedig Barna Dániel is feljutott. A négyes táborba való ereszkedés közben azonban harmadik társuk Dr. Szabó Levente életét vesztette.
Ezzel a csúccsal a magyar hegymászás 10. nyolcezres csúcsát sikerült elérni.
2010. január 2-án lavinabalesetet szenvedett a Magas-Tátrában. 2010. január 9-én jobb lábát térd alatt amputálták. Jelenleg rehabilitációs foglalkozásokon vesz részt.
Kitüntetései
2002-ben a Csomolungma megmászásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét
2002-ben kitüntetést kapott a Határontúli Magyarok Szövetségétől
· 2002-ben a sportújságírók gálájának különdíját kapta meg
· 2002-ben Mogyoródon az év sportolója
· 2002 májusában, internetes szavazatok alapján, a TV2-n a hónap sportolója
· 2006-ban Miniszteri Elismerő Oklevél kiváló sportteljesítményért
· 2008-ban Erőss Zsolt lett Gyergyószentmiklós díszpolgára
08 ERŐSS Zsolt (magyar, *1968.03.07., Csíkszereda)
Nanga Parbat 1999.07.18. (egyedül) – Mt. Everest 2002.05.24. (O2) – Gasherbrum II 2003.07.19. – Dhaulagiri I 2006.05.27. (egyedül) – Hidden Peak 2007.07.29. – Broad Peak 2007.08.11. – Makalu 2008.05.18. (egyedül) – Manaslu 2009.05.19.
http://www.everestnews.com
Update 5/26/2002:
S.N. |
Name of Summiter |
Date of Birth |
Profession |
Address |
1 |
Mr. Zsolt Eross |
(34 Years) |
Mountain Guide |
Tancsics, Minaly, Hungary |
|
|
|
|
|
have been successful to climb Mt. Everest (8,848 m) on 25th May 2002 from South East Ridge. The Nine members of Himalayan Guide Everest Expedition was permitted to climb the Mt. Everest from South East Ridge under the Leadership of Jeffrey Standford, (31 Years) from Essex UK during the Spring Season of 2002.http://www.k2news.com/e2002hung.htm2002
A kitüntetést a Városalapítók Napján adja át Kiskunfélegyháza Város Polgármestere 2010.május 23-án 10 órakor. Helyszín: Városháza Színpad Kossuth L.u.1.
www.kiskunfelegyhaza.hu