Felébredhet Csipkerózsika-álmából a kemencei tábor

Megjelent: 2016. december 21. szerda Írta: Bense Zoltán

 

 

December közepe a legszebb ünnepre való készülődés mellett a számvetés ideje is. Ilyenkor értékeli az ember, hogy az adott évben milyen mértékben sikerült megvalósítani céljainkat. Ez év elején a kemencei táborunkkal kapcsolatosan azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy rendezzük a több évtizedes elmaradást, a táborhoz vezető, már régóta meglévő utat jogi értelemben legalizáljuk. Ez elengedhetetlenül szükséges annak érdekében, hogy felébredjen Csipkerózsika-álmából a tábor.

 

A fenti cél érdekében tavasszal és nyáron több alkalommal végzett a tábor környékén helyszíni mérést földmérő mérnök, amely mérések alapján elkészült a telekrendezéshez szükséges vázrajz első változata. A helyszíni mérések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a kisvasút sínpárját kivéve, szinte semmi sem ott van a térképen, ahol a fizikai állapot szerint lennie kellene.

Érdekesség, hogy a tábor közelében csordogáló Kemence patak évtizedek óta nincs feltüntetve a térképen, holott ez alapvető lenne, hiszen a pataknak külön helyrajzi számon kellene szerepelnie a nyilvántartásban.

A vázrajzot egyeztettük Kemence Község Polgármesteri Hivatalával, hiszen a telekalakítás engedélyezéséhez a helyi önkormányzat hozzájárulása is szükséges.

Az egyeztetéseket követően a vázrajzon a szükséges módosításokat elvégeztük, így kialakult az a rajz, amelyről ki tudtuk kérni a véleményét az illetékes erdészeti hatóságnak, mint az eljárásban részt vevő egyik szakhatóságnak. Ez év őszén, az önkormányzat szakemberei az erdészeti hatóság központi irodájában, Egerben egyeztettek a telekalakításról. Az egyeztetés konstruktív volt, segítőkészen állt a hatóság az ügyhöz.

A tábor telekrendezésében több szakhatóság is érintett, hiszen a táborhoz vezető, jelenleg jogilag nem létező út nemcsak erdőterületet, hanem Natura 2000 területet is érint.

Időközben nyilvánossá vált az erdőtörvény módosításának szövegtervezete, amely a tábor környékének telekrendezése, az út feltüntetése, legalizálása szempontjából reménnyel tölti el az önkormányzat szakembereit.

A törvény módosítása 2017 tavaszára várható. Amint hatályba lép a módosítás, az önkormányzat munkatársai folytatják az évtizedes probléma végleges és megnyugtató rendezését.

Azonban addig is foglalkozunk a tábor ügyével. Idén ősszel többször egyeztettünk a helyszínen szakemberekkel annak érdekében, hogy a tábor áramellátása ismét biztosított legyen. A helyszíni egyeztetéseken kiderült, hogy az a csatlakozási pont, amely a legutóbb, azaz néhány évvel ezelőtt ellátta a tábort villamos energiával, a jelenlegi előírásoknak nem felel meg, ezért erről a csatlakozási pontról már nem lehet energiát vételezni a tábor részére.

Öröm az ürömben, hogy a táboron keresztülmenő 20 kV-os vezetékről az ingatlanunkon belül egy oszlopra szerelhető trafó segítségével ki tudjuk építtetni a villamos energia csatlakozást, méghozzá akkora kapacitással, amekkorára szükségünk van. A helyi áramszolgáltató szóbeli tájékoztatása szerint a trafó beszerzésének és kiépítésének a költségeit közösen viselnénk, a részletekről most zajlanak az egyeztetések.

A tábor árammal való ellátása után azonnal megkezdjük egy riasztórendszer és egy védelmi funkciókat szolgáló alkonykapcsolós éjszakai megvilágítás kiépítését.

A pályázati lehetőségeket folyamatosan figyelemmel kísérjük, amint lesz olyan pályázat, amely segítségével a tábor ügyét előbbre tudjuk vinni, részt fogunk venni rajta.

Terveink szerint, abban az esetben, ha rövid időn belül nem lesz pályázati lehetőség, akkor az áramellátás és a telekügy megvalósulása után kiépítenénk egy bázist a kőépületben, majd a régi építőtáborok hangulatát megidézve építenénk újra szeretett táborunkat. Szívesen fogadjuk majd az egykori táborlakók és gyermekeik, ismerőseik segítségét, akár anyagi segítségről, akár élőmunkáról legyen szó.


Minden kedves félegyházi polgárnak boldog új évet, jó egészséget kívánok!

Bense Zoltán önkormányzati képviselő

 

 

Share
comments
Találatok: 1315

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület