In memoriam Dr. Garai István

Megjelent: 2018. december 30. vasárnap Írta: Bense Zoltán

 

 

Dr. Garai István Levente 1955. június 15-én született a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfalun. Édesapja, Garai István a Móra Ferenc Gimnázium tanára, édesanyja Szabó Erzsébet védőnő volt. Felesége Póra Julianna. Gyermekei: Anikó és Levente.

Az általános iskolát Szankon végezte, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban 1973-ban érettségizett. Ezután a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait,1979-ben szerzett általános orvosi oklevelet. A Kiskunfélegyházi Városi Kórház belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni segédorvosi beosztásban. Majd belgyógyászati szakvizsgát tett, 1992-ben sport-szakorvosi képesítést szerzett. 1998-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen egészségügyi menedzser szakközgazdász, 2004-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles orvos másoddiplomát kapott.

Alapító tagja volt a szociálpolitikai és kulturális tevékenységgel foglalkozó United Way Alapítványnak, kuratóriumi elnöke a karitatív feladatokat ellátó Karácsonyi Fény Alapítványnak. Magyar és angol nyelvű cikkei, tanulmányai jelentek meg szaklapokban. Könyvet írt, társszerzőként a halolajok és az egészségmegőrzés fontosságára hívta fel a figyelmet, mely „Mit gyógyít a busa?”címmel látott napvilágot.  

Dr. Garai István Levente több cikluson keresztül volt a városunk országgyűlési és önkormányzati képviselője, a város alpolgármestere. Orvosi szakmai tevékenységét és korábbi képviselőként végzett munkáját városunk polgárai ismerik és politikai hovatartozástól függetlenül nagyra becsülik.

Közéleti szereplőként hivatásához hűen elsősorban a városi kórház modernizálásáért, valamint az egészségügyi ellátás fejlesztéséért dolgozott sokat, de a város és a térség településeinek fejlődését szolgáló pályázati lehetőségek maximális kihasználásának érdekében is sokat tett, melynek eredményeként lehetőség nyílt pályázatok segítségével a kórház és az iskolák felújítására, út és kerékpárút építésekre. Orvosi és közéleti munkájának legfőbb mozgatója szűkebb közösségünk, az emberek segítése, egészségük, életkörülményeik javítása. Fontosnak tartotta a civil szervezetek szerepét, azok támogatását. Városunk életében közismert a Karácsonyi Fény Alapítvány tevékenysége, melynek munkájában alapítása óta a kuratórium elnökeként lelkiismeretesen, emberséggel és nagy odaadással vett részt, évről-évre segítséget nyújtva ezáltal több száz szociálisan rászoruló, magányos, idős embernek.     

Önkormányzati szakmai munkája elismeréseként 2003-ban az „Év Alpolgármestere” elismerésben, sportorvosi hivatása kimagasló gyakorlásáért 2011-ben „Bács-Kiskun Megye Sport Díja” kitüntetésben részesült.

Emberi példamutatásáért, a betegek iránt elkötelezett hivatástudat, városunk polgáraiért tett orvosi munkája, közéleti tevékenysége elismeréseként 2016-ban javasoltuk a város egyik legmagasabb kitüntetői címére. A 86/2016. (III.31.) önk. határozat alapján a képviselő-testület „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet adományozott Dr. Garai István Leventének. 

Kiskunfélegyháza saját halottjának tekinti Dr. Garai István orvost, volt önkormányzati- és parlamenti képviselőt. 

A város képviselő-testülete részvétét fejezi ki és osztozik a köztiszteletben álló közéleti személyiség családjának fájdalmában.

 

Bense Zoltán önkormányzati képviselő, a Kiskunfélegyházi Nemzeti Fórum Frakció vezetője

Fotó: archív-2016

comments
Találatok: 1962