Csányi József: 45 helyszínen építjük újjá Félegyházát

Megjelent: 2019. február 07. csütörtök Írta: Bense Zoltán
Elkészült Kiskunfélegyháza 2019. évi költségvetése. Csaknem 10 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben Kiskunfélegyháza városa. Ebből 3,7 milliárd forint az uniós projektek költségvetése, és majdnem 1,5 milliárd forint a beruházásokra, felújításokra szánt saját erő. A beruházások a város 45 helyszínét érintik. E számok tükrében új értelmet nyer a régóta hallott szlogen is: Félegyháza újjáépül. Csányi József polgármestert kértük meg, hogy kalauzolja végig olvasóinkat a város 2019 évi költségvetés-tervezetének részleteiben.
A képviselő-testület február 6-án, szerdán tárgyalta és fogadta el az erről szóló előterjesztést.
 

Felelősségünk tudatában

– 2019-ben 45 helyszínen építjük újjá a várost. A fejlesztések különböző támogatások felhasználásával, vagy önerőből valósulnak meg,

ezért önálló projektként kell kezelnünk azokat. Viszont egytől egyig ugyanannak a központi tervnek a részei, önállóságukban is a

városvezetés által megálmodott egységes koncepciót képviselik. Ennek egyik gondolata például, hogy tudatosan kitoljuk a városközpont határait, ugyanazt a XXI. századhoz méltó, modern környezet megteremtve minden egyes városrészben, egész Félegyházán.




Így néz ki majd a főtér, madártávlatból

A Zöld várossal példa nélkül álló esélyt kaptunk arra, hogy valóban, a szó legszorosabb értelmében újjáépítsük a várost. A főtér újraértelmezésével mindennek az alapját teremtjük meg, mintegy viszonyítási pontot létrehozva. Mindezt az ezzel járó felelősség teljes tudatában tesszük, felismerve azt, hogy nemzedékek mindennapi életterét alkotjuk.

A Kossuthváros, a Petőfi lakótelep, a Darvas tér, vagy a Hősök parkja ennek tükrében kapja meg azokat a kereteket, amelyek reményeink szerint sok örömöt szereznek a jelen generációnak, majd követni tudják gyermekeink, unokáink igényeit. Értékeinket, múltunk és gyökereink emlékeit törekszünk méltó módon megőrizni. Ez a törekvés hatja át a Hősök parkjában az emlékpark kialakítását, ahogy a Bem-szobor, a Dózsa-szobor, vagy a Káposzta-csobogó elhelyezését is.
 

EU-s projektek - 2019  
Félegyháza újjáépül - Zöldváros

A projekt keretében a város főtere, a Kossuth utca, a Hősök parkja, a Dózsa-Horváth park, a Mártírok útja park, a Korond utcai játszótér, illetve a Piac területe újul meg. A főtér teljes területén megújulnak a burkolatok, a zöldfelületek, az utcabútok, a közvilágítás, a terület teljesen új megjelenést kap.

A Kossuth utca teljes szakaszán megújulnak a zöldfelületek, továbbá az utca déli oldalán az

Attila utcáig a térburkolat, a közvilágítás, valamint az utcabútorok. A Dózsa-Horváth parkban, illetve a Korond utcai játszótéren megújulnak a zöldfelületek, illetve a játszóeszközök. A Mártírok útja parkban pihenőparkot alakítanak ki. A Hősök parkja keleti oldala teljes egészében, nyugati oldala a zöldfelületek tekintetében 

újul meg. A teljes projektterület automata öntözőrendszert kap. A projekt várható megvalósítási ideje

2019 ősze.

 

Bankfalu: Vasas- pálya felújítása

A projekt keretében teljes egészében megújul a Vasas sporttelep, amely ismételten sportolási,

rekreációs célt fog betölteni. A sporttelepen futókör, játszótér, polgárőr ház, felnőtt kondipark,

gyepes focipálya, kosárlabdapálya, extrém pálya, kutyás és lovas edzőpálya valósul meg. A projekt keretében az Alpári úti szegregátum rendezése is megtörténik. Közösségi kert épül és

új játszótér létesül. 
 

Petőfi lakótelepi közösségi tér megújítása

A játszótér meglévő elemeit felújítják, illetve a kisgyermekek körében népszerű elemekkel

(pl. kötélpiramis) bővül. A sportolási funkciót tovább erősíti egy új, öntött gumiburkolatú többfunkciós sportpálya (kétpályás kosárlabda, kispályás foci, kézilabda), a pálya mellett elhelyezendő padok,

asztalok pedig a sportolóknak, nézőknek, családtagoknak nyújtanak minőségi pihenési lehetőséget.

A kerékpárral érkezőket kihelyezett kerékpártárolók várják. A sportolási lehetőségek tovább bővülnek

a pálya mellett elhelyezkedő, homokburkolatú street workout pályával. A zöldfelület felújítása mellett

lesz egy körsétány is, amelynek piknikezésre, beszélgetésre alkalmas pihenő része további

alternatívákat nyújt az idősebb, vagy kisgyermekes látogatók számára. 
 

Kossuthváros: Kaffka Margit szabadidőpark megújítása

A zöldfelületek is új köntöst kapnak, sétálásra, futásra alkalmas mulcsos sétány/pálya szolgálja a

mozogni, feltöltődni vágyókat. A jelenlegi focipályákat egy jól felszerelt pálya váltja fel. A legapróbbak szórakozását, mozgást szolgája majd a „motoros” pálya és az új játszótéri elemek. A projekt kulcs-,

egyben innovatív eleme az 50 négyzetméter alapterületű, fedett, oldalról nyitott pavilon, amely az

előtte elhelyezkedő nézőtérrel (amely egyben mászókaként, játékelemként is funkcionál) az alapja

a pezsgő kulturális élet beindításának, lehetőséget teremtve a kisebb koncerteknek, városrészi

és kulturális rendezvényeknek.
 

Kiskunfélegyházi Ipari Park II. ütem fejlesztése

A projekt keretében a jelenlegi ipari park mellett, a Kiskunfélegyházát Kiskunmajsával összekötő

közút mentén új, 30 hektáros ipari park épül ki. A fejlesztés keretében belső aszfaltozott feltáró út-,

villamos-, közvilágítási-, víz-, gáz- és szennyvízhálózatot, illetve optikai kábelcsatorna-rendszert 

építenek ki. Az ipari park kerítéssel, korszerű beléptetőrendszerrel, illetve kamerarendszerrel lesz felszerelve. A jelenlegi ipari park tekintetében új feltáró utat, portaépületet építenek, továbbá megújul

az utcafronti kerítés.



Útépítések, megújuló kerékpárutak

– 2019-ben kiemelt figyelmet kapnak a közterületi fejlesztési feladatok. Egy bruttó 800 millió forintos csomagot állítottunk össze,

amit saját erőből kívánunk megvalósítani. Ez közterületek, utak, járdák, játszóterek bővítését, felújítását és szépítését tartalmazza.

Útépítések lesznek például a Szeder utcában a Tavasz utca és a Szilfa utca közötti szakaszon, a Tavasz utcában a Garázs-sor és

a meglévő aszfaltburkolat között, a Honvéd pálya mellett a Lugas és Platán utcák között. Megtörténik a József Attila utca

csapadékvíz-elvezetése és a meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba való bekötése a tisztítóaknák beépítésével együtt.

Útburkolat-felújítás lesz az Avar-közben, a Bajcsy-Zsilinszky közben, a Perczel Mór, valamint a Semmelweis és Justh Gyula utcákban.

Útépítésre kerül sor a Teleky utca Holló Béla és Árpád utca közötti szakaszán, a Kocsis Pál utca Mészöly Gyula és Péteri út közötti részén,

és a B. Szabó József utcában. Számos helyszínen szépülnek meg, vagy kapnak új funkciót közterületek.


Útfelújítások - 2019

Perczel Mór utca felújítása 900 folyóméter hosszúságú, 6 m szélességű, 5400 m2 alapterületű meglévő szilárd burkolatú út újraaszfaltozása, járulékos munkákkal
 
B. Szabó József utca útépítés (Felsőtemető) meglévő 575 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 2300 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően
 
Korond utca felújítása A Korond utca burkolata, növényzete teljesen megújul. Ennek keretében új közvilágítást és esővíz-elvezetést építenek ki, valamint az utca térköves burkolatot kap. 
 
Útépítés a Szeder utcában a Tavasz u. -  Szilfa u. közötti szakaszon 200 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 800 m2 alapterületen 
 
Tavasz utcában a Garázs-sor és a meglévő aszfaltburkolat közötti szakasz felújítása 110 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 440 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően
 
Útépítés a Honvéd pálya mellett a Lugas u. - Platán u. közötti szakaszon
120 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 480 m2 alapterületen 

 
József Attila utca felújítása csapadékvíz-elvezetéssel
250 folyóméter, 300 mm átmérőjű KPE műanyag cső beépítése, meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba való bekötéssel, tisztítóaknák beépítésével     

                                                       
Útburkolat felújítása az Avar-közben  80 folyóméter hosszúságú, 3 m szélességű, 240 m2 alapterületű útalap aszfaltozása a kiegyenlítést követően
 
Útépítés a Teleky utca, Holló Béla u. és Árpád u. közötti szakaszon 40 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 160 m2 alapterületű 
 
Útburkolat felújítása a Semmelweis és Justh Gyula utcákban a III-IV. köz közötti szakaszon, valamint a Bajcsy- Zs. utcai közben meglévő  110-110 folyóméter hosszúságú, 4-4  m szélességű, 440-440 m2 alapterületű, valamint 180 folyóméter hosszúságú, 4  m szélességű, 720 m2 alapterületű útalapok aszfaltozása a kiegyenlítést követően
 
Útépítés a Kocsis Pál utca a Mészöly Gy. u. és a Péteri út közötti szakaszon
100 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 400 m2 alapterületű

 


Így például a Zöldmező lakótelepen a játszótér és a Köllér-kereszt környezete, vagy a Móraváros Szegfű és Tölgyes játszóterei. A Zrínyi utcai belső udvarba felújítás után kondipark kerül, a Káposzta-csobogó és a Dózsa György szobor új környezete a szabadtéri alkotásokhoz méltó közeget teremtve alakul át.


A Káposzta-csobogó új helye

Rendezzük a Kossuth utcai Öreglaktanya előtti terület vízelvezetését, járda épül a Petőfi lakótelep és a Kiskun utca között, járda és kerékpárút az Ipari Park biztonságos megközelítése érdekében a Majsai út és a Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon. Felújítjuk a Szegedi úton a Kalmár Kápolna és a Halasi út közötti szakaszon a kerékpárutat, a Szegedi út mellett, a könyvtár és Bajcsy-Zsilinszky utca között a járdát és buszperont. Járdafelújítás lesz ezen kívül a Bajcsy-Zsilinszky utcában a Kun utca-Liget utca közötti szakaszon, az Asztalos János utcán, a Holló L. utcán, és a Fadrusz János utcán a kórház oldalában.

– Megkezdődött a Zöld város projekt kivitelezése, és ezzel Félegyháza főterének tényleges újjászületése. Bár több ízben is részletesen írtunk erről a beruházásról, segítene feleleveníteni a részleteket?

–  A mintegy kétmilliárdos projekt érinti a város főterét, a Kossuth utcát, a Hősök parkját, a Dózsa-Horváth parkot, a Mártírok útjai parkot, a Korond utcai játszóteret, illetve a piacot. A főtér teljes területén megújulnak a burkolatok, a zöldfelületek, az utcabútok, a közvilágítás. Megszépülnek a Kossuth utca zöldfelületei, az utca déli oldala az Attila utcáig új térburkolatot, közvilágítást és utcabútorokat kap. A Dózsa-Horváth parkban, illetve a Korond utcai játszótéren a zöldfelületek, illetve a játszóeszközök is szebbek, korszerűbbek lesznek. A Mártírok útjai parkban pihenőpark lesz, a Hősök parkja keleti oldala teljes egészében, nyugati oldala a zöldfelületek tekintetében épül újjá. A teljes projektterület automata öntözőrendszert kap. Megtörténik a piaccsarnok felújítása, teljesen új tetőzettel, elektromos kiállásokkal és csapadékvíz-elvezetéssel. A Kossuth utcai platánok gyógyító kezelést kapnak, az érintett zöldfelületeken mintegy félmillió új növényt telepítünk. A burkolatcserék a piacon kapható legjobb, Semmelrock típusú térkővel, a lámpacserék igényes és esztétikus lámpatestekkel történnek meg, a főtér különleges hangulatát három szökőkút és a gyerekek körében minden bizonnyal gyorsan népszerűvé váló folyócska teremti meg. A Kossuth utcán teraszos vendéglátóhelyek, kerékpárút, zöldfelületek tagolják majd a modern városképet. Hasonló lesz a koncepció a főtérnél, a volt gyerekkönyvtár környezetében is. A terek összekötése kapcsán több helyen megszűnnek a parkolók – így például a Constantinum mellett, továbbá a Halászcsárda és a Kereskedelmi Bank előtt – és egy összefüggő, egységes tér alakul ki. Az így megszűnő parkolók helyett újak létesülnek a városháza mellett az ötös főút mentén, és az Oskola utcában a piaccsarnok mögött, ahol e célra 1500 négyzetméteres telket vásárol meg a város az államtól. 

– A bővülés, terjeszkedés előtt álló helyi cégeknek és a Kiskunfélegyházán megtelepedni kívánó vállalkozásoknak jó hír, hogy bővül az elérhető ipari területek köre.

– Az elmúlt öt év gazdaságfejlesztő munkája eredményeként gyakorlatilag elfogyott a város iparterülete. A helyi vállalkozások eredményes gazdálkodása nyomán Kecskemét után a második legmagasabb iparűzési adóbevételt érte el 2018-ban Félegyháza, megelőzve Baját és Kiskunhalast. Az így befolyt összeg minden egyes fillérét, sőt, még annál is többet, visszaforgatjuk a város fejlesztésére, építésére, szépítésére. Ahhoz azonban, hogy ez a tendencia tovább folytatódhasson, új iparterületekre van szükség. Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy nyertes pályázatunk eredményeként 1,4 milliárd forintból új ipari parkot építhetünk. A 30 hektáros terület a meglévő ipari park mellett, a Kiskunfélegyházát Kiskunmajsával összekötő közút mentén található. A fejlesztés keretében belső aszfaltozott feltáró út-, villamos-, közvilágítási-, víz-, gáz- és szennyvízhálózat, illetve optikai kábelcsatorna-rendszert építünk ki a kerítés, korszerű beléptető rendszer, illetve kamerarendszer mellett. Az első érdeklődők már bejelentkeztek.


Egészségfejlesztés

– A félegyháziak szívében külön helye van az egészségügyi ellátások javításának.


– A városnak és az itt élőknek óriási törés volt a kórház aktív betegellátásának elvesztése. Úgy érzem, hogy a jelenlegi városvezetés nagyon sokat tett már eddig is azért, hogy az elvesztett funkciók lépésről lépésre visszakerüljenek Félegyházára. Az új Egészségügyi Központ megnyitása pedig a régi SZTK épület helyén minden eddiginél nagyobb lépés lesz ezen az úton. A város történetének legnagyobb volumenű sajáterős beruházása keretében megtörténik a volt SZTK épületének teljes felújítása. Itt kap helyet a háziorvosi ellátás, a háziorvosi ügyelet, a védőnői szolgálat, lesznek egyéb szakorvosi rendelések és gyógyszertár is. A fejlesztés keretében az épület udvarán parkolókat alakítanak ki. Megújul ezzel párhuzamosan a Korond utca burkolata és növényzete is, kiépítjük a közvilágítást, megoldjuk az esővíz-elvezetést, és térköves burkolatot kap az utca. Emellett további jelentős összeget költ a város idén is a kórházi várólisták csökkentésére, a szakorvosok ide csábítására és itt tartására, az intézmény eszközállományának javítására. Emellett – szinte egyedülálló módon – kórházjáratot finanszíroz a város annak érdekében, hogy a félegyházi betegek a lehető legegyszerűbben érjék el szükség esetén a kecskeméti megyei kórházat.


Az Egészségügyi Központ látványterve


Fejlődő városrészek

– Mennyiben sikerült beépíteni az idei költségvetésbe a különböző városrészek igényeit, kéréseit?


– Amikor városfejlesztésről beszélünk, nem körzetekben, lakóövezetekben, út- vagy járdaszakaszokban gondolkodunk, hanem egy szervesen összefüggő egységben. Ezzel együtt arra is odafigyelünk, hogy minden városrészben érezzék az ott élők, hogy igényeik, problémáik fontosak a városvezetés számára. 


Kossuthváros

– A városrész egyik főútja, a Dessewffy utca – elsőként a város nagyobb útjai közül – 2017-ben megújult. Ezt a lendületet folytatjuk tovább 2019-ben az ugyancsak leromlott állapotú Perczel Mór utcával. Új burkolatot kap továbbá a B. Szabó József utca a SPAR és a Felsőtemető között, aminek köszönhetően kulturált körülmények között juthatnak ki elhunyt hozzátartozójuk nyughelyéhez a félegyháziak. Elindul a következő nagy projektünk, a hajós játszótér átalakítása a Kaffka Margit utcán. A jelenleg is nagyon népszerű közösségi tér új arculatot kap, megőrizve a hajós tematikát. A jelenlegi eszközöket felújítják, valamint új játszószközökkel egészülnek ki. A meglévő, süllyedő hajót ábrázoló játszóelemből kiindulva lett az átalakítás központi gondolata a kincses sziget, aminek szerves részét alkotja majd a meglévő akácerdőben kialakított tisztás, egy mulcsos futóút és foci- illetve kézilabdapálya. A parkot egy színpadként is működni tudó zenepavilon teszi teljessé aprócska nézőtérrel, és a változatos terepviszonyokból adódóan távolabbi megfigyelőpontokkal. Megújul a meglévő focipálya, és lesz kihelyezett esőbeálló is asztallal és padokkal. 

A Kossuthváros új játszótere a Kincses-szigettel


Petőfi lakótelep


– 40 év strukturális hátrányait szeretnénk felszámolni ebben a városrészben, hiszen gyakorlatilag a megépítése óta nem volt komoly fejlesztés a lakótelepen. Az előkészítés alatt álló beruházások közül a legjelentősebb a leendő szabadidőpark kialakítása, amely egy új, igényes közösségi teret jelent a városrésznek. A játszótér meglévő elemeit felújítják, illetve a kisgyermekek körében népszerű elemekkel, például kötélpiramissal bővítik. Egy új, öntött gumiburkolatú, többfunkciós sportpálya áll majd itt a város lakóinak rendelkezésére, amely kétpályás kosárlabda, kispályás foci és kézilabda csapatjátékoknak ad helyet. A pálya mellett lesznek padok és asztalok, továbbá kihelyezett kerékpártárolók. Új életre kel a zöldfelület találkozásokra, piknikezésre, beszélgetésre is alkalmas pihenőhelyeket teremtve, és épül egy homokburkolatú street workout pálya is. 


A Darvas-téri szabadidőpark látványterve

A Petőfi lakótelepen járdafelújítási programot is elindítunk idén, aminek kapcsán majdnem egy kilométernyi járda újul meg. A beruházás érinti az Asztalos János utca teljes keleti oldalát és a Holló László utcát, összesen több mint 400 méteres szakaszon. Kerékpárút és járdaépítés lesz a Petőfi lakótelep és a Kiskun utca között. A Darvas iskoláig terjedő szakaszon 600 folyóméter hosszúságú, 1,5 méter szélességű, 900 négyzetméter területű járda épül szegéllyel, térkőburkolatból.

Távlati tervünk a lakótelep távfűtésének átállítása biomassza fűtőműre. Ezzel a teljesen tiszta, szag- és korommentes megújuló energiával költséghatékony és környezetbarát módon fűthetnék otthonaikat az itt élők.


Móraváros

– Tavaly nyáron birtokba vehették a móravárosiak az újraaszfaltozott, szegélycserével és vízelvezetéssel ellátott Nefelejcs utcát. A beruházás során a kapubeállók is megújultak. Ez volt az egyik legjelentősebb beruházás a térségben. Kisebb útépítések természetesen azóta is történtek, így például elkészült a teniszpálya mögötti út. Ilyen előzmények után idén elérjük, hogy nem lesz poros út a városrészben. Régi adóssága a városnak a teniszpálya mögötti új út és a Szeder utca közötti útszakasz összekötése, ami lehetővé teszi majd, hogy a Bikahegy felől is por- és sármentesen lehessen megközelíteni a Móravárost. Burkolatot kap a Szeder utca, és megépül a Móraváros legelhanyagoltabb útszakasza is, a Lugas és Platán utcák között.

Készülnek a leendő móravárosi bölcsőde tervei, és még az idén megújul két játszótér is ebben a városrészben, a Szegfű és a Tölgyes. Itt nem csak rendbe teszik a meglévő elemeket, de újakkal is bővül a tér. 

Egy nyertes pályázat alapján elindul egy új birkózócsarnok építése a Honvéd pályán, így a Platán utcai általános iskolából méltó helyre költözhet a nagymúltú, sok gyermeket megmozgató sportág.


Bankfalu

– A Kiskun utca tavalyi átadásával történetének egyik legnagyobb beruházását, és egyben az itt élők húszéves vágyának beteljesülését ünnepelhette a Bankfalu. Ezzel új lendületet kapott a fejlődés abban a városrészben, ahol a beköltözők magas aránya folyamatos és dinamikus változást hoz. Mindezek eredményeként egy szép kertváros megszületésének lehetünk tanúi a Bankfaluban.

A környék rehabilitációjának részeként mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból az itt élő emberek javát szolgáló közösségépítési, egészségügyi, képzési, szociális és foglalkoztatási programok, továbbá infrastrukturális fejlesztések válnak valóra a Bankfaluban, amelynek részeként megújul, és ismét sportolási, rekreációs célokat tölthet be a Vasas sporttelep.

A megújuló Vasas sporttelep látványterve

Lesz itt futókör, játszótér, polgárőr ház, felnőtt kondipark, gyepes focipálya, kosárlabdapálya, extrém pálya, kutyás és lovas edzőpálya is. E projekt keretében kerül sor Csillag Szolgáltatópont fejlesztésére, a városi polgárőrség központjának létrehozására, valamint egy polgárőr szolgálati lakás megépítésére. A támogatásból fasort telepítünk a Vasas-pálya köré és térfigyelő kamerarendszert is kiépítünk. Rendkívül rossz állapotban van a Bankfalut a Petőfi lakóteleppel összekötő járda. A gyalogosok és kerékpárosok számára egyaránt veszélyes szakasz most másfél méter szélességben, térkőburkolattal épül újjá.

Ehhez a városrészhez kötődik egy nagyon kedves és látványos beruházás terve, amely a Kiskun utca elején lévő, jelenleg kihasználatlan óriási területre egy országos kuriózumnak számító projektet álmodott meg: egy felújított, működő szélmalmot és a köré épített infrastruktúrát. Ezzel egy komplett szabadidőpark kereteit is megadnánk. A projekt tervei az idén készülnek el, amennyiben a képviselő-testület rábólint.


Szélmalom is lesz a Kiskun utca elején

Az elképzelés szerint a szélmalom mellett egy kerthelyiséggel is rendelkező reggelizős pékség kap helyet, ahol a megőrölt liszt felhasználásával készülnének a finomságok. A zöldfelületen pedig a környék legmodernebb tematikus játszótere kapna helyet, ugyancsak a város múltjához ezer szállal kötődő szélmalomtémakörhöz kapcsolódva. Reményeink szerint ez a beruházás nem csak a Bankfalu szép új parkját jelentené, hanem a város egyik büszkeségét is.


Zöldmező lakótelep 

– A Kocsis Pál utca aszfaltozása régi elmaradás a Zöldmező lakótelepen. Ezt pótoljuk most, a Mészöly Gyula utca és a Péteri út közötti szakasz 4 méter szélességű, 400 négyzetméter alapterületű aszfaltozásával. Ebben a városrészben a játszótér bővítését és a Köllér-kereszt felújítását, a terület rendezését végezzük még el. Ennek keretében padokat és esőbeállót helyezünk ki, megtörténik a térkőburkolás a kereszt körül, továbbá kicseréljük a kerítést és megújítjuk a növényállományt.


Egyéb fejlesztések - 2019

Egészségközpont építése a Korond utcában

A volt SZTK épületének teljes felújítása, amelynek keretében háziorvosi ellátás, háziorvosi ügyelet, védőnői szolgálat, illetve egyéb szakorvosok kapnak helyet az épületben. A földszinten gyógyszertár fog üzemelni. A fejlesztés keretében az épület udvarán parkolókat alakítanak ki. A Korond utca burkolata, növényzete teljesen megújul. Kiépítik a közvilágítást és az esővíz-elvezetést is megoldják, valamint az utca térköves burkolatot kap.

Az Oskola utca és a Dr. Holló Lajos utca sarkán lévő park felújítása

Káposzta-csobogó áthelyezése, vízellátás kiépítése gépészeti berendezés beépítésével, növénytelepítés, díszvilágítás kialakítása, burkolatépítéssel.

Dózsa György park

Dózsa szobor elhelyezése, amelyet kiegészít a környező terület rendezése, parkosítása.

Alsótemető - II. ütem

Alsótemető felújításának befejező ütemeként új főbejárat épül, valamint bekerítik a temetőt.

Kockajátszótér megújítása

A kockajátszótér jelenleg nagyon leromlott állapotban van. Tavalyi évben elkészült a koncepcióterv, amely egy pihenő parkot álmodott meg a lakókkal való egyeztetést követően. A következő lépés a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció elkészítése lesz.

Malompark tervezése

A Bankfaluban a Gólya utca, Rigó utca, Fecske utca, Kiskun utca által határolt területén új beruházás keretében egy egyedülálló komplexum valósul meg. A projekt keretében egy működő malmot, egy szendvicsező-reggeliző helyet, illetve egy látogatóközpontot alakítanak ki. A területen egy malom tematikájú játszóteret és szabadidőparkot építenek.

Zöldmező lakótelep: Köllér-kereszt környezetrendezése

padok, esőbeálló elhelyezése, kereszt körüli térkőburkolás, kerítéscsere és bővítés, meglévő  növényállomány felülvizsgálata, bővítése 



Békás városrész

– Gyönyörű óvodával és a város egyik legszebb terével gazdagodott a közelmúltban a Békás városrész. A Kőfaragók tere kialakítása és az ott átadott új parkolók mellett felmérhetetlen előnyt hozott az egész város számára, hogy sikerült megteremteni a biztonságos buszforgalom közlekedési feltételeit is. Ez a városrész továbbra is jelentős átalakulás előtt áll, hiszen nagy arányban érinti a Zöld város projekt. Ennek kapcsán többek között a piaccsarnok és a főtér fejlődése is felgyorsul.

Folytatva a tavaly megkezdett járdaépítéseket, idén 300 méter hosszan teljesen új járda épül a Bajcsy utca Kun és Liget utca közötti szakaszán, és újjáépül a másik oldalon a Jókai utca és a Pingvin Patika közötti nagyforgalmú járdaszakasz is.

Útépítések is érintik a városrészt, például a Semmelweis és Justh Gyula utcákban, a Szegedi út mellett, a könyvtár és Bajcsy utca közötti szakaszon pedig a járdát és a buszperont építjük újjá.


Bikahegy

– Befejezéséhez közeledik a temető fejlesztése. A tavaly épült ravatalozóra felkerült a végső fedőfesték, épül az új porta és a főkapu. A lopások visszaszorítása érdekében a temetőt bekerítettük. A jövő feladata a belső utak rendbetétele. Hálózatkiépítést követően fejlődik a közvilágítás is a városrészben: a Bikahegyi út Pázsit utcától délre lévő, mintegy 150 méteres szakaszán négy-öt darab új betonoszlop lesz elhelyezve, ugyanennyi lámpatesttel.


Külterületek

– Jelentős út- és lámpafejlesztések, felújítási munkák, játszótér építés is szerepel az év külterületi tervei között. Óriási előrelépés lesz a Haleszban élők számára az ipari parkot megközelítő járda és kerékpárút megépítése a Majsai út és a Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon. A beruházás során 300 méter hosszúságú, 1,5-2 méter szélességű, 520 négyzetméter területű kerékpárút, illetve járda építése történik meg szegéllyel, aszfalt- illetve térkőburkolatból. Ez azt jelenti, hogy a városból kerékpárúton egészen a toronyig meg lehet majd biztonságosan közelíteni a haleszi külterületet.


A Nagyszőlő-úti Gazdakör épülete

Két nyertes Leader-pályázatnak köszönhetően korszerűsödik a Nagyszőlő-úti Gazdakör épülete, és az ingatlanon egy játszótér is épül az ott élők nagy örömére.

Játszótér épül Haleszban

A Bugaci úton elhelyezkedő épület felújítását célzó nyertes pályázatnak köszönhetően a nagyterem új parkettát kap, megszépül az épület külső homlokzata, elvégzik a fűtéskorszerűsítést, az ablakcserét és a padlástér szigetelését, továbbá új kondenzációs gázkazánt is üzembe állítanak. Az udvaron drótkötélpályát és 13 játékelemből álló játszóteret építenek. A munkálatok várhatólag ez év novemberére le is zárulnak.

Örökös, visszatérő igénye a külterületen élőknek az utak állapotának javítása, ami az időjárási viszonyoknak kiszolgáltatott, sziszifuszi munka. Úgy reméljük, hogy a nemrég beszerzett útjavító gépekkel és traktorral e téren is nagyot lép előre a város, és a korábbiaknál is jelentősebb karbantartásokat tudunk elvégezni minden külterületi részen.  


Belvárosi területek 

– Önmagában a Zöld város újra rajzolja a belváros megjelenését, hangulatát. De ezen túl is rengeteg minden épül, korszerűsödik ezen a környéken is. Érzékelhető változást hoz az itt élők számára a József Attila utca felújítása és csapadékvíz elvezetése, a Kalmár Kápolna és Halasi út közötti kerékpárút kiszélesítése, a Teleky utca Holló Béla – Árpád utca közötti szakaszán az útépítés, a Zrínyi utcai belső udvar felújítása, a felnőtt játszótér kialakítása, az Oskola utca és a dr. Holló Lajos utca sarkán lévő park felújítása. Mint ismert, ide kerül a Káposzta-csobogó a főtérről, kiépítjük a vízellátást és a gépészetet, növényeket telepítünk, díszvilágítással és új burkolattal szépítjük meg a környezetet.

A Dózsa-szobor tervezett új helye

A Dózsa György parkba helyezzük át a Dózsa-szobrot, aminek a környezetét területrendezéssel és parkosítással tesszük ehhez méltóvá. A belvárosi beruházások közül várhatólag a lakók egyik kedvence lesz a Korond utcai tematikus játszótér, amelynek központi témája a János vitéz.


Járdafelújítások - 2019

Járdafelújítás a Fadrusz János utcán, a kórház oldalában
470 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 700 m2 területű, egyoldali szegéllyel, térkőburkolatból 
 
Járdaépítés a Petőfi lakótelep és a Kiskun u. közötti szakaszon, a Darvas iskoláig
600 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 900 m2 területű, szegéllyel, térkőburkolatból 
 
Járdafelújítás a Bajcsy-Zs. utcában a Kun - Liget és a Jókai - Klapka u. közötti szakaszokon
300 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 450 m2 területű egyoldali szegéllyel, térkőburkolatból 
 
Kerékpárút felújítása a Szegedi úton a Kalmár kápolna és a Halasi út közötti szakaszon
300 folyóméter hosszúságú, 2 m  szélességű, 600 m2 alapterületű  kerékpárút felújítása szegéllyel, térkőburkolatból 

 
Járdafelújítás az Asztalos János utcában
300 folyóméter hosszúságú, 2 m szélességű, 600 m2 területű, szegéllyel, térkőburkolatból útkorrekcióval    
      
Járdafelújítás a Holló L. utca 13-27. közti szakaszon
120 folyóméter hosszúságú, 1.5 m szélességű, 180 m2 területű, kétoldali szegéllyel, térkőburkolatból 
 
Ipari Parkot megközelítő járda- és kerékpárút-építés a Majsai út és Molnártelepi összekötő út közötti szakaszon
300 folyóméter hosszúságú, 1.5-2  m szélességű, 520 m2 területű  kerékpárút, illetve járda építése szegéllyel, aszfalt illetve térkőburkolatból, fénysorompós vasúti átjáró kialakításával
 
Kossuth utcai járdafelújítás
A Kossuth utca déli oldalán az 5. számú főút és az Attila utca közötti szakaszon térkőburkolattal ellátott járdaépítés, 500 méter hosszan. 
 
Járda és buszperon felújítása a Szegedi út mellett a könyvtár és Bajcsy-Zs. u. közötti szakaszon
40 folyóméter hosszúságú, 4 m szélességű, 160 m2 alapterületű járda és  60 folyóméter hosszúságú, 2 m szélességű 120 m2 alapterületű peronsziget szegéllyel, térkőburkolatból  
 


Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok rossz járda és kerékpárútszakasz van a városban. Ez ügyben már az elmúlt években is próbáltunk előrelépni, és ez a szándék idén újabb építésekben nyilvánul meg. Sajnos nem tudjuk egyszerre megoldani ezt a problémát, lépésről lépésre haladunk. A legforgalmasabb, legsűrűbben használt, legrosszabb állapotú járdák élveznek elsőbbséget. Megújul többek között a Kossuth utca déli járdaszakasza a Körpatikáig, valamint a teljes Fadrusz János utca a kórház felőli oldalon. Járdaépítésekre 2019-ben mintegy 200 millió forintot költünk.


Játszóterek

– A város történetének legnagyobb játszótérépítési és felújítási programja indul 2019-ben. Ez azért is különösen örömteli, mert e mögött a gyermeklétszám folyamatos emelkedése áll. Ez a jelenség indokolja egyebek mellett az új óvoda és bölcsőde építésének szükségességét is.

A pihenőparkok, játszóterek kialakításakor nem csak a gyerekekre, hanem az idősebb korosztályra is gondolunk. Idősek parkja lesz a Mártírok utcai zöldfelületen, megépül a Vasas-pálya játszótere a streetball és kosárlabda pályával, illetve az extrém sportpálya első részével. A Korond utcán a János vitéz tematikus játszótér Kukorica Jancsi faluját idéző díszletekkel, griffmadárral és hajós játékkal várja majd a gyerekeket, a Horváth Zoltán utcai parkban a kicsik játszótere lesz.

A kicsik játszótere is megépül a Dózsa utca mellett

A Dózsa György utca mentén, a Kossuth városban és a Petőfi lakótelepen, továbbá a Móravárosban és a Zöldmező lakótelepen is megszépülnek, korszerűsödnek a helyi közösségek, kisgyermekes családok találkozóhelyei. A Kaffka Margit utcán a Kincses-sziget kel életre élhető, esztétikus zöldfelületekkel, mintegy 3500 új növénnyel, sétálásra, futásra alkalmas mulcsos sétánnyal, megújított sportpályával. A legapróbbak szórakozását motoros pálya és új rugós játszótéri elemek szolgálják. A projekt innovatív eleme az 50 négyzetméter alapterületű, fedett, oldalról nyitott pavilon.
 

Játszóterek  
Horváth-Dózsa játszótér, a "kicsik" játszótere
A meglévő felnőtt kondipark melletti játszóteret felújítják, így a teljes gyermekkorosztály számára szórakozást fog kínálni a park. Ennek keretében drótkötélpálya, libikókák, rugós állatfigurák, bébi ülőke, hinták, csúszdák és egyéb játékelemek kapnak helyet. A fejlesztéssel az egész család megfelelő szórakozási lehetőséget talál a felújított parkban. 
 
Korond utcai "János viztéz" játszótér létrehozása A jelenlegi játszóteret továbbfejlesztik, amelynek során libikókák, rugós billegők, körforgók, csúszdák és hinták lesznek elhelyezve. Mindezt kiegészítik hajós játszóelemek, kalandmászóka, fészek játszóelem, egyensúlyozók, griffmadár, stb. 
Mártírok útja, idősek parkja létrehozása
Jelenleg lekerített használaton kívüli zöldterületet az idősebb korosztály igényeinek megfelelően rendezik be. Ennek keretében padok, lócák, asztalok és ivókút épül. A kikapcsolódást a pingpongasztal, lengőteke biztosítja. Az aktívabb kikapcsolódásra vágyók számára evezőpadot, ülvenyomó-széket, libegőt, tekergőt, szörfözőt, lépcsőzőt, láb-tológépet, bordásfalat és párhuzamos korlátot telepítenek. A park feleszereltsége a teljes felnőtt lakosság számára megfelelő kikapcsolódást fog kínálni. 
 
Zöldmező lakótelep játszótér
2 db játszóeszköz, pad és esőbeálló lesz, illetve felülvizsgálják a meglévő bútorzatot, a bejáratot térkőburkolással látják el, ütéscsillapítás biztosítása homokterítéssel, kerítéscsere, meglévő növényállomány felülvizsgálata, bővítése fog megtörténni. 
 
Zrínyi utcai játszótér
4 darab kondicionáló eszközt és bútorzatot helyeznek ki a területre. A projekt kertében megújul a növényzet és a térkőburkolat is. 
 
Vasas-pálya játszótér
Az évek óta használaton kívüli volt sportpálya sport- és szabadidős funkciókkal való megtöltése a cél. Ennek keretében játszótér, felnőtt fitneszpálya, kutyás és lovas pálya, futópálya, extrém sportpálya épül a területen. Megvalósul az ehhez kapcsolódó parkosítás.
 
Halesz, játszótér
A külterületen élő gyermekek is gazdagodnak egy játszótérrel. Ennek keretében mászóka, mókuskerék, rugós játék, mérleghinta, játékvár és hinták kapnak helyet. 
 
Szegfű játszótér - Móraváros

A játszótéren a meglévő elemeket felújítják, illetve új játszóelemekkel bővül a tér. 

 
Tölgyes játszótér - Móraváros

A játszótéren a meglévő elemeket felújítják, illetve új játszóelemekkel bővül a tér. 

 
Kaffka játszótér - Kossuth-város
A jelenleg is nagyon népszerű játszótér új arculatot kap, megőrizve a hajós tematikát. A meglévő eszközöket felújítják, valamint új játszóeszközökkel egészül ki a park. A meglévő focipálya is megújul, focikapuk lesznek elhelyezve. A parkot futókör veszi majd körül. A pihenést szolgálja majd a kihelyezett esőbeálló, asztallal. 
 
Petőfi lakótelepi játszótér
A Petőfi lakótelep új szabadidőparkot kap. A parkban street workout pálya lesz, amely szabadtéri edzőeszközöket, és egy multifunkciós, focipályaként, kézilabdapályaként, illetve kosárlabdapályaként is funkcionáló reportán-burkolattal ellátott, megvilágított pályát kap. A pálya körül padokat helyeznek le. A tér bejáratánál pihenőpadok, illetve a gyermekek részére játszóeszközök lesznek. 


Ez, valamint az előtte elhelyezkedő nézőtér kisebb koncertek, városrészi és kulturális rendezvények helyszíne lehet. Kandeláber, ivókút, grillezési lehetőség is várja majd a félegyháziakat. A Petőfi lakótelep központi részén, a Darvas Általános Iskola közvetlen szomszédságában alakítjuk ki a városrészben élők számára sportolási, kikapcsolódási lehetőséget kínáló sport- és játszóteret. Ennek részleteiről korábban már szó esett. A központi teret sétány veszi majd körül cserjékkel, ligetes fákkal betelepített, piknikezésre, játékra, napozásra alkalmas réttel. Mindez a lakótelep új, reprezentatív és sokoldalú központja lehet. A park kialakítása során csaknem 7 ezer növény telepítése történik meg.


Közvilágítás

– A közvilágítás-fejlesztésre kezdetektől megkülönböztetett figyelmet fordít a város. 


– Nincs ez másként az idén sem. A múlt évről áthúzódó fejlesztések március 31-éig befejeződnek. Ezzel 9 helyszínen összesen 20 darab lámpatest kerül fel a meglévő oszlopokra. Az idei új fejlesztések nyomán jelentősen bővül többek között a Petőfi lakótelep, a Bikahegy, és a Bugaci út hálózata, érintve többek között a Gárdonyi Géza, Barázda, a Jósika, Bessenyei, Dessewffy, Báthory, Teleky, Holló Béla, Ady Endre, Kisfaludy és Pázsit utcákat. Haleszban 38 darab új lámpát helyezünk ki, a Bugaci útra a Felső Galambos 4. és 6. dűlő közé kettő, Selymes 1. dűlőben a szeszfőzde környékére további egy darab lámpa kerül. Több helyszínen megtörténik a meglévő lámpák fénypontemelése is. A Bikahegyi út Pázsit utcától délre lévő, mintegy 150 méteres szakaszán 4-5 új betonoszloppal és ugyanennyi lámpatesttel, a Báthory és Blandina nővér utcák közötti első köz közepén pedig egy új betonoszloppal és egy új lámpatesttel bővül a közvilágítás. Így 2019-ben összesen 63 darab új lámpa kerül a közterületekre. Fontos és mindenkit érintő változás, hogy a környező településekkel sikerült megállapodnia az önkormányzatnak, így ettől az évtől Félegyháza át tud térni az alkonykapcsolós közvilágítási rendszerre, amely a fényviszonyok alapján kapcsolja be és ki a közvilágítást. 


Fesztiválok éve


Városlapaítók Napja - 2018. május 26., Béke tér

– Az elmúlt évek városi rendezvényei igazolták, hogy a félegyháziak szívesen vesznek részt igényes, tartalmas szórakozást nyújtó programokon, és óriási érdeklődéssel hálálták meg a szervezők igyekezetét. A 2019-es program és a sztárfellépők névsora ugyan még nem teljes, de az már bizonyos, hogy Félegyházára várjuk többek között Demjén Ferencet, a Halott Pénzt, Charlie-t, Vastag Tamást, Halász Juditot, Kowalsky Meg a Vegát, Majkát, Zsédát, Csézit. A cél ezúttal is a félegyháziak szórakoztatása.


Tervek

Miközben több tucatnyi helyszínen dolgozunk az eddig megálmodott tervek valóra váltásán, a városháza tervezőasztalai mellett most sem pihennek munkatársaink. A ma tervei lesznek a holnap kihívásai. Ezek például a Molnártelepi összekötő út szélesítése, a leendő móravárosi bölcsőde, a Felsőtemető ravatalozója, az Attila utcai kockajátszótér és még sok más. A jövőt ezekkel a jelenből kiinduló elképzelésekkel írjuk.




Az Attila utcai pihenőpark látványtervei

T. T. 
 

Share
comments
Találatok: 463

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület