Megvendégelték képviselőjüket

Megjelent: 2009. december 03. csütörtök

Szokatlan eseményre hívtak a hó elején a Hunyadi utcai nyugdíjasház lakói. Mint kiderült, december elején Bense Zoltánt, a körzet önkormányzati képviselőjét látták vendégül a kisnyugdíjból élő emberek.

A nyugdíjasház néven ismert épület a helyi önkormányzat szociális bérlakásait rejti, ahol ebben az évben végeztek felújításokat. Mint Szekercés Lajosné, Margit nénitől megtudtam, újrafestették az épület összes folyosóját, a lakásokat, és vagy harminc erkélyt. Új festést kapott a ház homlokzata is, és sikerült kedvezményesen bevezettetni a Digi TV-ét.

Előadás

– Mindezt Bense úr intézte el nekünk, eddig senki ránk se nézett – mondta el Szekercésné Margit néni, miközben a ház lakásait mutatta. Elmondta, Bense Zoltán segített több lakótársuknak a szociális segély igénylésénél, és a hátrányos helyzetűeknek is sok segítséget ad.

– Ezért találtuk ki, hogy ma este egy kis teával és saját készítésű süteménnyel köszönjük meg azt, hogy ennyit foglalkozik velünk – mondta el többek nevében már a nyugdíjasház társalkodójában Margit néni, miközben Bense Zoltán – aki „civilben” hegymászó – egyik himalájai expedíciójukról készült diavetítéséhez készülődött.

– Akkor ez a kis előadás az én Mikulás napi ajándékom a lakóközösségnek – nyitott a közismerten szűkszavú képviselő, aki ezután közel egy órás előadásában nagy átéléssel ecsetelte az expedíció kalandjait.

 

comments
Találatok: 3804