Történelmet írt a Tisztelt Ház

Megjelent: 2010. máj. 27. csütörtök

 

Történelmet írt a Tisztelt Ház - íme a jegyzőkönyv


Gondola

 

Szimbolikus tett volt. Harcos, elszánt és elkötelezett vita kísérte. Fekete gyertya a szónoki emelvényen! Nem kontinuitásra van itt szükség az MSZP politikájával, hanem radikális szakításra. Bocsánatot kell, hogy kérjenek nemzettársainktól. Tartozunk! Minden magyar felelős minden magyarért!

 

Elfogadta a Tisztelt Ház a magyar állampolgárságról szóló törvény (1993. évi LV.) módosításáról szóló törvényjavaslatot. (Orbán Viktor, Fidesz, Semjén Zsolt, KDNP, Kövér László, Németh Zsolt, Kósa Lajos, Fidesz, képviselők önálló indítványa.) Ellene szavazott: Gyurcsány Ferenc, levitézlett miniszterelnök, Molnár Csaba a Bajnai-kormány Miniszterelnöki Hivatalát vezető miniszter, (korábban, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, még korábban, nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár, és Szanyi Tibor, néhai földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi politikai államtitkár, majd gazdasági és közlekedési minisztériumi politikai államtitkár. Tartózkodtak: Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, (MSZP), Dorosz Dávid, Szabó Timea (LMP).

 

A törvény

Születésénél fogva, leszármazással magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. Kérelmére honosítható a nem magyar állampolgár, ha honosítása a Magyar Köztársaság közbiztonságát és nemzetbiztonságát nem sérti.

Kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi szánhazását, és magyar nyelvtudását igazolja.A magyar nyelvtudás igazolásától el lehet tekinteni cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személyek esetében. Meghatározott időtartamú, folyamatos magyarországi lakóhelytől kiskorú tekintetében el lehet tekinteni, ha honosítását a szülőjével együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte.

Kérelmére visszahonosítható az a személy is, akinek magyar állampolgársága megszűnt, és magyar nyelvtudását igazolja. A honosított, illetőleg a visszahonosított személy választása szerint állampolgársági esküt vagy fogadalmat tesz. Az esküt vagy a fogadalmat a honosított a lakóhelye szerint illetékes polgármester előtt, illetve honosított választása szerint a polgármester vagy a magyar külképviselet vezetője előtt teszi le. A cselekvőképtelen személy nevében az esküt vagy fogadalmat a törvényes képviselője teszi le.

Az állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozatot és kérelmet, továbbá az állampolgárságról lemondó nyilatkozatot, valamint az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet a települési - városban a kerületi - önkormányzat polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjéhez, a körzetközponti jegyző székhelyén működő anyakönyvvezetőhöz, a magyar konzuli tisztviselőhöz, illetve a kormány által kijelölt, az állampolgársági ügyintézésért felelős szervhez lehet benyújtani.

A honosítást kérő külföldi egyidejűleg kérheti hogy saját vagy felmenője egykori magyar születési családi nevét viselhesse; többtagú születési családi nevéből egy vagy több tag, valamint születési és házassági nevéből a nemre utaló végződés vagy névelem elhagyását: valamint utónevének magyar megfelelőjét.

A törvény 2010. augusztus 20-án lép hatályba. Rendelkezéseit a 2011. január 1. napját követően induló eljárásokban kell alkalmazni.

Harcos elszánt és elkötelezett vita kísérte. A teljesség igénye nélkül, meghatározó szólásaiból idézünk, jelezve a reagálásokat is. A törvényt felvezető expozéjában szólt a KDNP elnök-frakcióvezetője.

 

DR. SEMJÉN ZSOLT: - Az Európa Tanács 1997. november 6-án az európai egyezményben feketén-fehéren kimondta, hogy minden állam saját joga, minden állam szuverén joga, hogy maga döntsön állampolgársági ügyeiben. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

- 2004. december 5-ének a szégyene az a szégyen, amikor a magyar kormány a saját nemzete ellen kampányolva a magyarság egyharmadát közjogi értelemben kirekesztette a magyar nemzetből. Ezt a határon túli magyarság egyfajta lelki Trianonként élte meg. Ennek a sebnek a begyógyítása, amennyire lehet, legelemibb erkölcsi kötelességünk. (Moraj az MSZP padsoraiban, taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

- Nagyon fontosnak tartom leszögezni: nem gondolom azt, hogy a magyar nemzetre, a magyar nemzeti érdekekre bármilyen kárt vagy veszélyt jelentene az, ha egy Pilisben élő szlovák polgártársunk a szlovák identitásának megfelelően fölveszi a szlovák állampolgárságot is, ha egy gyulai román fölveszi a román állampolgárságot, vagy a választókerületemben egy Bátyán élő, horvát kultúrát, horvát nyelvet bíró ember él a lehetőséggel és fölveszi a horvát állampolgárságot. Ez nem szegényedést, hanem gazdagodást jelent nekünk! Természetesnek tartom. De ugyanúgy természetesnek tartom, hogy a határainkon kívül élő magyarok is szintén felvehessék a magyar állampolgárságot! (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

- Ez a törvény nem a választójogi törvény. Ez a törvény nem a társadalombiztosítási törvény. Az adózás és az állampolgárság között nincs ok-okozati viszony. Mindenkinek ott van az egészségügyi ellátása, ahová az egészségügyi járulékát fizeti. Mindenki onnan kap nyugdíjat, ahová a nyugdíjjárulékát fizette. (Közbeszólás: Ez a normális!)

- Ez a törvény sem pluszjogot nem ad, sem jogot el nem vesz senkitől. Tehát nincs A és B kategóriájú, nincs első- és másodrangú magyar állampolgár!. Egy magyar nemzet van! Egy magyar állampolgárság van! (Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

- Akikkel szót lehet érteni, azokkal szót értünk. De akik nem akarnak szót érteni velünk, azok miatt nem adhatjuk fel természetes jogainkat. Ama december 5. után a csíksomlyói emberek egy fekete gyertyát küldtek nekünk, ide a parlamentbe. (Fekete gyertyát helyez tartóval a szónoki emelvényre!) Ez nem a harag, hanem a fájdalom kifejezése volt! Most, adja meg a Szentlélek bölcsessége és vezessen mindnyájunkat úgy, hogy nemzettársaink, polgártársaink lehessenek, és jövő ilyenkor székelyföldi testvéreink fehér gyertyát küldjenek! Ide, nekünk, az ország Házába, ami az ő Házuk is, ami az egyetemes magyarság közös Háza! Adja Isten, hogy így legyen!  (Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

 

NÉMETH ZSOLT, (Fidesz): - Nem kontinuitásra van itt szükség az MSZP politikájával, hanem radikális szakításra a nemzetpolitikájukkal! (Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.) Egy olyan jagói gonosz politikának voltunk szemtanúi az elmúlt esztendőkben, amely szembefordította az anyaországot a határon túli magyarokkal. Fogadjuk meg, képviselőtársaim, hogy Magyarországon magyarellenes uszítást soha többé nem tűrünk! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van! – Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.) Én bízom abban, hölgyeim és uraim, hogy a Magyar Szocialista Párt - meggyőződésem szerint sem a párt tagjai, sem a párt támogatói - nem osztották ezt a politikát, amit meghirdetett az akkori pártelnök (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.) És bízom abban, hogy a Magyar Szocialista Párt megragadja azt a lehetőséget, hogy ennek a törvénynek a támogatásával az MSZP visszatérhessen a konszenzusos magyar nemzetpolitikához. (Lázár János: Gyurcsány hol van? - Dr. Vadai Ágnes: Írjad fel! Úgyis azt szoktátok csinálni!)  Bízom abban, hogy az a nemzeti fordulat, amiről beszélünk, visszafelé is hatni fog. Hatni fog a magyar államigazgatásra, hatni fog a magyar diplomáciára. Ugyanis a magyar államnak az egész nemzetet kell szolgálnia, a külhoni magyarok nem szegény rokonok, nem kolonc az ország nyakán, nem biztonsági kockázat, nem feketéző idénymunkás, hanem magyar állampolgárok lesznek, mégpedig egyenrangú magyar állampolgárok lesznek a külhoni magyarok mivelünk! (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

HARANGOZÓ GÁBOR, (MSZP): - Az MSZP éppen az összetartozás és a kapcsolattartás megkönnyítése érdekében, a külhoni magyarság érdekeit szolgálva törekedett mindig jó viszonyra a szomszédokkal. (Taps az MSZP soraiban.)

 

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, (KDNP): - Mi olyan államban szeretnénk élni, amely óvja és segíti a magyarságot fizikai, egzisztenciális és lelki értelemben is, amely nem megosztja a nemzetet, amely nem szembeállítja a határon túli magyart az anyaországi magyarral, hanem összefogja. Mi megígértük, hogy első lépésünk lesz, hogy megadjuk a magyar állampolgárságot a határon túl rekedt nemzettársainknak. Megígértük és meg is tesszük! Hosszú volt az út, míg idáig eljutottunk. Itt állunk az útnak azon szakaszán, amikor az önbecsülésünket visszanyerhetjük, az önbecsülésüket visszaadhatjuk a határon túli magyaroknak is és magunknak is. Ez a törvénymódosítás nem irányul senki ellen, ez a törvénymódosítás senkit sem bánt. Ez a törvénymódosítás nem öncélú, ez a törvénymódosítás hasznos, mindenkinek hasznos. Hasznos a magyar nemzetnek, hasznos a határon túli magyaroknak, hasznos a szomszédainknak is, ha fölismerik ezt a gondolatot, és föl kell hogy ismerjék! Ez a törvénymódosítás sokkal több a puszta ész, a józan ész diktálta törvénymódosításnál. Ez a törvényjavaslat magában hordozza mindannyiunk közös szívét, a nemzet szívét hordozza magában! Ez a törvénymódosító javaslat magán hordozza azt a régi, platóni üzenetet, amely megfogalmazza az eszes lélekkel való döntés jelentőségét! (Taps.)

 

DR. GYÜRE CSABA, (Jobbik): - „Minden magyar felelős minden magyarért” - írta Szabó Dezső. És mi, magyarok nem voltunk felelősek a határainkon túl élő magyar testvéreinkért évtizedeken keresztül! Most ezt, ezt a régi mulasztást pótolja a Magyar Országgyűlés. (Taps a Jobbik és a Fidesz, a KDNP soraiban.) A 2004 őszén kormányra lépett Gyurcsány Ferenc, aki ellene fordult saját nemzetének, és hazug kampánnyal próbálta meg az emberek véleményét befolyásolni ebben az országban. (Moraj, közbeszólások a Jobbik és a Fidesz, a KDNP soraiban.) Már akkor ki kellett mondanunk, hogy Gyurcsány Ferenc hazudik! Hazudik, mert félrevezette a nemzetet, félrevezette a választópolgárokat, azért, hogy elárulhassuk a magyar nemzettestvéreinket, akik a határon túl élnek. Szégyenteljesnek tartottuk azt, hogy Magyarországon létezik olyan politikai erő, ami ráadásul kormánypárt, hogy erre vetemedik, és nem törődik a magyar nemzettestvéreink sorsával. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ülésén a szocialista frakció tagjai kifejtették azt, hogy rossznak tartják az időzítést. Én azt tapasztaltam, hogy az elmúlt húsz esztendőben a Szocialista Párt mindig rossznak tartotta az időzítést, amikor ez a téma fölmerült. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Bízunk abban, hogy a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, őrvidéki magyar testvéreink újra saját hazájuknak tekinthetik Magyarországot. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

MILE LAJOS, (LMP): - Az LMP nem kíván egy olyan olcsó versengésben részt venni, amelyben hangos és még hangosabb deklarációkkal kívánják eldönteni a felek, hogy ki a jobb, ki a nagyobb magyar. Meggyőződésünk, hogy a nemzetpolitikai feladatok kezelése, a nemzeti szolidaritás megjelenítése nem hangerő, nem cikornyás külsőségek kérdése, hanem az értő odafigyelés, a gondos, körültekintő munkálkodás eredménye. Óvunk tehát mindenkit attól, hogy ennek a javaslatnak az elfogadásától csodát várjon. Tekintsük inkább úgy, mint egy munkaigényes folyamat nyitányát, és egyben biztatást, reményt jelentő kezdetet.

 

DR. HARGITAI JÁNOS, (KDNP): - Korábban is szerettük volna ezt a törvényi kérdést rendezni, de akkor Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ellenpropagandája eredményeként nem volt erőnk hozzá. Most nemcsak a szándékunk van meg, hanem az erőnk is megvan ahhoz, hogy végre rendezzük. Önök döntik el, tisztelt szocialista képviselők, hogy megszerzik a saját bátorságukat, és velünk tartanak, vagy maradnak ott, a padsoraikban szemlesütve (Zaj az MSZP soraiban.), és végignézik azt, hogy önök nélkül fog megszületni ez a törvény. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

GÚR NÁNDOR, (MSZP): - Igazából a kérdés valójában csak az lehet, hogy azt az irányt, amit mi is jónak tartunk, megfelelően időzítjük-e? Még egyszer: azt szeretném kérni e Ház falai között minden képviselőtársamtól: gondolja meg, hogy az időbelisége, az egy-két hónapon belülisége mennyire fontos ennek a törvénytervezetnek az elfogadása kapcsán? (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

VARGA LÁSZLÓ, (KDNP): - Három rövid mondatban, három rövid gondolatban szeretném megnyugtatni azokat, akiknek aggályuk van. Többen felvetették, hogyan fogják, és kik fogják ellenőrizni a magyar nyelv tudását. Beszélgetve egymással megegyeztünk abban, hogy aki magyar útlevelet kér, magyar állampolgárságot kér, biztos, hogy úgy kötődik ehhez az országhoz, hogy legalább a Miatyánkot biztosan el tudja mondani magyarul, mert megtanította rá az édesapja vagy az édesanyja. A másik dolog pedig: az ellen mint magyar állampolgár és az Országgyűlés képviselője tiltakozom, hogy Slota vagy a szlovákok határozzák meg, hogy itt mi mit csináljunk. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.) Van őnekik elég dolguk. A harmadik dolog pedig: én úgy gondolom, hogy aki ebben a történelmi törvényben igennel szavaz, az hálás lehet Istennek, hogy részese lehet ennek a parlamentnek és ennek a történelmi döntésnek! (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

DR. GYIMESI ENDRE, (Fidesz): - Sajó Sándor versét tudom idézni: „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, / Mely itt reszket a Kárpátok alatt”. Ezt a nagy szent akaratot váltsuk valóra!  (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

 

GŐGÖS ZOLTÁN, (MSZP): - Folytatni kell azt az állampolgársági jog megszerzésének könnyítést, amit elkezdtünk, (Moraj, közbeszólások a Fidesz, KDNP soraiból. - Mit kezdtetek el?) hiszen lényegesen könnyebb most, mint jó pár évvel ezelőtt. De azért vigyázzunk! Nagyon vigyázzunk az időzítéssel! Én már tapasztaltam olyat a határon túli magyarok körében, amikor ártottunk (Közbeszólás: Nem is keveset!) azzal, hogy beleavatkoztunk az ottani ügyekbe. Tehát én azt gondolom, hogy érdemes megfontolni, nehogy ugyanezeket a visszacsatolásokat kapjuk. Mondjuk, arról a területről, ahol egyelőre csak aggódnak ezért, hogy miért nem tudunk még várni. (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Miért olyan fontos, hogy most, a szlovákiai választások előtt próbáljuk meg ezt a törvényt? És még egyszer mondom: ezt a dinamizmust ebben az ügyben szerintem fékezni kellene. De természetesen mindenkinek lelke rajta, hogy figyelembe veszi-e a határon túli magyarok véleményét ebben az ügyben. Nekem is lelkiismeret-furdalásom lesz, ha emiatt, mondjuk, a felvidéki magyarságnak bármilyen hátránya származik, még akkor is, ha közvetlenül valószínűleg ezt nem lehet majd igazolni. (Közbeszólások és derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), Mert attól, hogy valaki óriási nagy magyar zászlóval szaladgál a hátán, még nem biztos, hogy nagyobb magyar, mint aki a gyakorlatban segít, mondjuk, a határon túli magyaroknak!

 

SOLTÉSZ MIKLÓS, (KDNP): - Meghatódva hallgattam Gőgös Zoltán elmélkedését. (Derültség a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) 2002. december 6-án a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-búcsún önök közül több tucat, vagyis egy fél tucat szocialista képviselő jelen volt Egerből, illetve az V. kerület polgármestere. Önöket tisztelettel, szeretettel, megbecsüléssel fogadták. A templom szentélyében, a templom legbelső részében ültették le önöket, mint kormánypárti képviselőket. Azok az emberek, akik 20-30-40 kilométereket gyalogoltak, kint a mínusz 20 fokban vettek részt a szertartáson.

Önök megitták az ottani vendéglátók pálinkáját, önök jóllaktak. (Közbeszólás a Fidesz soraiban.) Önök jól érezték magukat, majd két év múlva ugyanezeket az embereket önök kitagadták a nemzetből, önök eltaszították őket. (Gőgös Zoltán: Most kiről van szó?) Ezek után ön, Gőgös Zoltán, ne haragudjon, egy ilyen üzleti előadást tart nekünk a magyarságszeretetről; felejtse el, tisztelt uram! (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban. Gőgös Zoltán közbeszól.) Önöknek bocsánatot kell hogy kérjenek nemzettársainktól. (Gőgös Zoltán: Nincs miért. - Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Önöknek elnézést kellene kérniük saját szavazóbázisuktól is, akiket átvertek, és azoktól az emberektől, akiket önök kitagadtak. Egyébként pedig, akik most a szlovákiai magyarokat fenyegetik, azok az önök internacionalista barátai, szocialista barátai. Velük beszéljék meg a kérdést! (Derültség, közbeszólások és hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, (Jobbik): - Látom, Kovács László már nincs itt. Persze megkérdezhetnénk, hogy vajon miért nincs itt Gyurcsány Ferenc, és miért nem néz szembe velünk, képviselőkkel? (Taps a Jobbik, a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.) Miért nem néz szembe a magyar választókkal, hiszen ő volt az, aki azt a kampányt vezette, amelynek keretében ilyen plakátok készültek el? (Felmutatja.)

 

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, (Fidesz): - Egyetlenegy dologra szeretnék emlékeztetni: azt a szórólapot, ami arról szólt, hogy ne szavazzanak a magyarországi magyarok a kettős állampolgárságra, a Gyurcsány-kormány kellő cinizmussal a határon túl, Erdélyben nyomtatta! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

KALMÁR FERENC ANDRÁS, (KDNP): - A kilencvenes évek elején a közszolgálati tévében láttunk egy olyan riportot, mely a Székelyföldön készült, és melynek az utolsó kérdése - amit a riporter feltett - egy idős székely úriembernek, az volt: mit remél a lezajlott rendszerváltástól? A válasz a következő volt: az, hogy egyszer még magyarok lehessünk! Azóta eltelt közel húsz év, és végre valóra válhat ez a remény! (Taps a Fidesz a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

LÁSZLÓ TAMÁS, (Fidesz): - A 2004. december 5-i szavazáskor volt egy olyan cédula, amire az volt írva, hogy „összetartozunk”. Ezt kilincs-fülként adtuk a lakásokban. A végzetes szavazás után nagyon sokan levágták róla azt, hogy „össze”, és csak az maradt, hogy „tartozunk!”. És úgy gondolom, hogy most ezt a tartozást kezdjük kiegyenlíteni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, (Jobbik): - Az SZDSZ már nem tud itt lenni, hála Istennek. (Derültség a Fidesz soraiból. - Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.) De, gondolom, majd ők is elgondolkodnak azon, hogy miért tették azt, amit tettek! És bizony, aki itt veszi magának a bátorságot, hogy ezt az előterjesztést, amely magyar nemzettestvéreink a nemzet testébe való ölelését, visszacsatolását jelenti, ezt nem támogatja, akkor az kiírja magát a magyar történelemből! (Taps a Fidesz a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

NYAKÓ ISTVÁN, (MSZP): - Azt gondolom, hogy amikor tapsolnak a Jobbik képviselőinek, amikor egy jóízűt kommunistáznak, persze meg lehet tenni, adott esetben az asztal alatt tapsolnak, amikor egyet cigányoznak - erre is volt már példa (Felzúdulás.) -, esetleg hummognak akkor, amikor zsidóznak egyet - mert ma ilyenre is volt példa -, akkor gondoljanak arra, amikor megtapsolják a náci Németországot és azoknak a tetteit, akik 1944-ben elfoglalták ezt az országot, elvitték Bajcsy-Zsilinszky Endrét... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját. ELNÖK: Képviselő úr, én nem hallottam itt a mai este folyamán egyetlenegy olyan felszólalást sem, amelyikben a náci Németország sorra került volna. Nem szeretném, ha ebbe az emelkedett vitába ezt a politikai fordulatot belevinnénk. - Nagy taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

WITTNER MÁRIA, (Fidesz): - Most itt vagyunk. Azt hiszem, bármennyire erőlködünk is, egyetlen dolog ellen senki nem tehet. Aki fölöttünk van! Mert az ő keze irányít mindent, bármennyire tiltakozunk ellene! És most megkapják nemzettársaink az állampolgárságot, és egy nemzetté egyesülünk. Mert mi magyarok vagyunk! Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és büszke vagyok arra, hogy ennek dacára tiszteletbeli székely vagyok! Már nem is kérem, hogy szavazzák meg, mert azt hiszem, hogy ez mindannyiunk kötelessége! (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

ZAGYVA GYÖRGY GYULA, (Jobbik): - Válaszolnék a szocialista képviselők azon kérdésére, hogy miért kell ennyire sietni ezzel a törvénnyel. Azért, mert ez a parlament lépéskényszerben van, mert nyolc év óta azt várják tőle, hogy... Azt várják tőle... (Több szocialista képviselő közbeszól.) Azt várják tőle... Hadd mondjam már végig! (Derültség.) Akkor arrafelé fordulok, jó? (A Fidesz padsorai felé:) Önöknek mondom, de (Az MSZP padsorai felé:) értsék önök. (Derültség.) Így könnyebb lesz. Tehát ez a parlament kényszerhelyzetben van, ennek a parlamentnek kell megoldani, amit önök tettek tönkre, és ennek a parlamentnek kell lemosni a gyalázatot, amit önök kentek mindannyinkra. Végezetül még szocialista képviselőtársaimhoz annyit: amennyiben végig szeretnék ülni még ezt az ülést és lehajtott fejjel végighallgatni, hogy miket fogunk még önökre itt mondani (Derültség az MSZP padsoraiban.), azt úgy fogom értékelni, mint a vezeklés első lépcsőjét. (Taps a Jobbik, a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

 

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, (Fidesz): - Én is kérem szocialista képviselőtársaimat, hogy szakítsanak végre a régi reflexeikkel, és fogadják el ezt a törvényt. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

DÚRÓ DÓRA, (Jobbik): - Először történt meg, hogy ebben a Házban teljes egészében a Székely himnuszt elénekelték. Nemcsak a székelységnek szólt, hanem szólt minden egyes határon túli magyarnak! (Taps a Jobbik és a KDNP soraiban.) Történelmi és szimbolikus tett volt. De szimbolikus volt a szocialista frakció viselkedése is! Az egy dolog, hogy nem énekelték velünk, az lehet a műveletlenségük következménye is (Derültség, zaj az MSZP soraiban.), ha esetleg nem tudják a szövegét. De az, hogy a szélen ülő képviselők kimennek a teremből, a frakcióvezetőjük és több képviselőjük pakolászik, s nem képes a Székely himnusz alatt vigyázban állni, azt gondolom, a Magyar Országgyűlésben tűrhetetlen magatartás. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) De arra képesek, hogy ugyanerre az alakuló ülésre a szívükre tűzzék Izrael állam zászlaját egy kitűzővel, és úgy jöjjenek be erre az alakuló ülésre. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Érveljenek!)  Nem azt a magatartást kell követni a szocialisták követnek. Úgy gondolom, az országgyűlési képviselőknek és magának az Országgyűlésnek is az egyik legfőbb kötelessége az, hogy az összes magyar emberrel éreztesse, bárhol is élnek a világban, hogy rendületlenül szeressék hazájukat, de azt is, hogy a hazájuk viszontszereti őket! (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

KŐSZEGI ZOLTÁN, (Fidesz): - Minden meghalt és élő magyar nevében arra kérek mindenkit, hogy ne bátorsággal, hanem a magyarok iránt érzett szeretettel szavazzanak! (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

Bartha Szabó József

 

 

comments
Találatok: 1876