Az ivóvíz vezetékek cseréje megtörtént, a helyreállítási munkákra sok a panasz

Megjelent: 2015. szeptember 03. csütörtök Írta: Bense Zoltán

Számos lakossági kifogás merült fel a Kék-Víz ivóvízminőség-javító program befejező mozzanatait érintően. A Hunyadi utca lakói például azzal keresték meg önkormányzati képviselőjüket, hogy a vezetékcsere utáni helyreállításokat nem megfelelő minőségben végezte el a kivitelező. Véleményük szerint a munkaárkok betemetésekor nem ügyeltek kellően az eredeti állapotok visszaállítására, a tömörítéskor pedig nem megfelelő anyagokat használtak. A felbontott sávok újraaszfaltozását is sürgették, mert a gépjárművek épségét veszélyeztető állapotok uralkodnak.

 

 

 

 

Bense Zoltán kezdeményezésére szeptember 2-án Balla László alpolgármesterrel és a projekt önkormányzati felelősével, Hartyáni Gyulával végigjárták a kritikus pontokat. Megállapították, hogy a tömörítés valóban sok helyen nem elfogadható, a helyreállított szakaszokon is számos problémát tártak fel.

Észrevételeiket a kivitelezővel ismertették. A felvetett problémákra a cég illetékesei azt válaszolták, hogy valamennyi kritikus pontot átvizsgálnak, és a szerződésnek megfelelően határidőre, október elejére minden helyszínen visszaállítják az eredeti állapotot. A Hunyadi utcai aszfaltozást pedig egy héten belül befejezik a közlekedési és parkírozási gondok mielőbbi megoldása érdekében – tájékoztatta lapunkat Hartyáni Gyula.

s. r.

Forrás:: felegyhazikozlony.eu, Félegyházi Közlöny

 

comments
Találatok: 1994