Tovább fejlődik a 2. körzet

Megjelent: 2019. december 16. hétfő Írta: Bense Zoltán

 

 

A Szegedi úton a Kalmár Kápolna és a Halasi út közötti szakaszon, 300 méter hosszan és két méter szélességben újították fel a járdát és kerékpárutat. Ez a fejlesztés egyike volt azoknak az újabb útszakaszoknak, amelyeket december 9-én, hétfőn adtak át az érintett körzet képviselőjének jelenlétében.

 

– Nagyon fontos előrelépés ez azok számára, akik kerékpárral járnak munkába, vagy éppen bevásárolni. A következőkben is arra törekszünk, hogy körzetünk utcái, terei járdái megújuljanak – mondta az átadáskor Bense Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője.

Bense Zoltán önkormányzati képviselő körzetét érinti a közelmúltban elkészült fejlesztések közül a könyvtár és a Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakaszon lévő buszperon, amely 40 méter hosszúságban és 4 méter szélességben kapott térkő burkolatot, továbbá 2 méter szélességű peronsziget szegéllyel is elláttak.

A József Attila utcában megoldották a csapadékvíz elvezetését. Ehhez 250 méter hosszú és 30 centiméter átmérőjű KPE műanyag csövet építettek be, valamint bekötötték a meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba, és tisztítóaknákat is beépítettek.

Fontos fejlesztés volt a Bikahegyiek számára az Avar közben az útalap kiegyenlítést követő aszfaltozása, amely 80 méter hosszúságú, 3 méter szélességű, 240 négyzetméter alapterületű szakaszon történt meg.

 

Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

 

comments
Találatok: 2656