Áldott,békés karácsonyt kívánok!

Megjelent: 2015. december 19. szombat
Írta: Bense Zoltán

 

 

Ady Endre:

Karácsonyi rege

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

Share
comments

Évértékelő lakossági fórumot tartott Bense Zoltán

Megjelent: 2015. december 11. péntek
Írta: Bense Zoltán

Lakossági fórumot tartott december 10-én, csütörtökön, a József Attila Általános Iskolában Bense Zoltán, a 2. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke. A rendezvényen vendégként jelen volt és válaszolt a felmerült kérdésekre Csányi József polgármester, Hartyáni Gyula főtanácsos és Rádi Rudolf, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője.

 

 

 

 

 

 

A lakossági fórum elején Csányi József polgármester összefoglalta a tavaly október 12. óta eltelt időszak történéseit és eredményeit. Mint fogalmazott: az, hogy most egy jól működő, konstruktív képviselő-testület szolgálja Félegyházát, annak köszönhető, hogy a választópolgárok megértették: a hatékony munkához olyan polgármesterre és olyan képviselőkre van szükség, akik tudnak és akarnak is együtt dolgozni. Ma ez Félegyházán – néhány kivételtől eltekintve – adott.

A polgármester beszámolt az eddigi és az ezt követő változásokról az önkormányzatnál, és azok szükségességéről. Elmondta egyebek mellett, hogy a járási hivatal átköltözik az Innovációs Központba, a városházán így felszabadult helyen az önkormányzat dolgozóit a jelenleginél kulturáltabban tudják elhelyezni. A csoportokat osztályokká alakítják át, erősödik a vagyongazdálkodási és a szociális terület, mert – hangsúlyozta a polgármester – az önkormányzati vagyon kezelése megkülönböztetett figyelmet érdemel. A szociális terület – ezen belül pedig a közmunka program – még nagyobb hangsúllyal lesz jelen a város életében.

Mint a polgármesteri összegzésben elhangzott, beruházásokra idén összesen bruttó 97 millió forintot költött az önkormányzat. Ezt az összeget olyan elengedhetetlen intézményi beruházások tették ki, mint például a Hunyadi utca 6 szám alatti orvosi rendelő. Jövőre – hangzott el – egyebek mellett az SZTK épület rendbetételét tervezik, amely a felnőtt háziorvosoknak és a Kapocs intézménynek, továbbá a védőnőknek is kulturált elhelyezésre nyújthatna lehetőséget.

A jövő terveit illetően elhangzott, hogy 2017 év végéig két új kerékpárút megépítésére szeretné a lehetőséget megtalálni az önkormányzat, nevezetesen a Csanyi úttól a Szentesi útig és a Bercsényi utcán. Energetikai projektek, nyílászárócsere, épületek hőszigetelése és modernizálása, fűtés korszerűsítés terén pedig elsősorban a régi építésű iskolaépületek élveznek prioritást. Csányi József beszélt arról is, hogy minél több közintézménynél szorgalmazza napelem felszerelését az önkormányzat. Ennek szükségességét az uszoda példájával támasztotta alá, ahol éves szinten 11-12 millió értékű villamos áramot, a felhasznált villamos energia mintegy felét állítják elő a nemrégiben üzembe helyezett napelemek. A távfűtéses házaknál is keresi a költségek csökkentésének lehetőségét az önkormányzat, és az elvégzett számítások alapján a geotermikus energia hasznosítása jelentené a legjobb megoldást, ezzel 20-25 százalékos megtakarítás volna elérhető.

A város gazdálkodása jól alakult az elmúlt évben – szögezte le a polgármester. A félegyházi vállalkozások jól működtek, és a tervezett 1 milliárd 280 millió forint helyett mintegy másfél milliárd forint helyi iparűzési adót fizettek be. Ez pedig a következő évre még több fejlesztést tesz lehetővé. Csányi József beszámolt arról, hogy 2016-ban 125 millió forintot magas-, és ugyanekkora összeget mélyépítésre tervez a város fordítani. Ebből jutna az utak helyreállítására (például a Kiskun utca útcsatlakozásának és első mintegy 120 méteres szakaszának elkészítésére) éppúgy, mint az iskolák vizesblokkjainak felújítására.

Csányi József hangsúlyozta: mindemellett arra törekszik a városvezetés, hogy a félegyháziak egy jó hangulatú, közösségében összetartó városban élhessenek, ahol jó rendezvényeken találkozhatnak, régi hagyományokat ápolhatnak és újaknak is örülhetnek a bel- és külterületen élők egyaránt, ahol minden jó szándékú kezdeményezés ugyanolyan értékes, bárkitől származik is.

Bense Zoltán a körzetben megvalósult fejlesztések közül kiemelte a Szalay Gyula utcai beruházást, amellyel – mint mondta – régi álma vált valóra. Köszönetet mondott továbbá a belváros adventi díszkivilágításáért.

Hartyáni Gyula az ivóvíz és a szennyvíz projektekről beszélt, amelyek – mint fogalmazott – jelenleg a legnagyobb hatású, de a legtöbb munkát is adó projektjei Félegyházának.

A lakossági kérdések kapcsán – a konkrét, személyes ügyeken túl – felmerült többek között a Fürdőszálló sorsa, az Alsótemetővel kapcsolatos fejlesztési elképzelések, szó esett a szemétszállítás anomáliáról, és a nyomdába szállító teherautók veszélyéről.

A felmerült kérdések kapcsán Csányi József elmondta, hogy az Alsótemetőnél jelenleg 30 szabad sírhely van, így a bővítés, és ezzel együtt egy új ravatalozó megépítése lehetőségének megteremtésén dolgozik az önkormányzat. A Fürdőszálló felújítására készült tanulmány szerint 2-2,5 milliárd forintot kellene az épületre költeni ahhoz, hogy hasznosítható legyen, ami messze meghaladja az önkormányzat lehetőségeit, ezért keresik a megfelelő befektetőt, pályázatot, megoldást, de – hangsúlyozta a polgármester – nem minden áron. Éppen elég lesz – fogalmazott Csányi József – kilábalni a sportcsarnok építéséből adódó teherből. Tárgyalásokat folytat a városvezetés és Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője arról, hogy megváltsa a kormány az önkormányzatra 2022-ig még havi 34 millió forint fizetési kötelezettséget terhelő hitelt.

A szemétszállítás szóba került nehézségeire megoldást jelenthet az a napokban kötött megállapodás, aminek értelmében a zöldjáratok számát 2016-ban ismét visszaemelik 7-re – hangzott el. Horváth Gábor a VSZKSZ képviseletében elmondta, hogy havonta mintegy 100 köbméter illegális szemetet szállítanak el a szelektív szigetekről.

A jó hangulatú lakossági fórumon a lakossági visszajelzések azt erősítették meg, hogy az elmúlt esztendő eseményei közül rendkívül pozitív a parkerdő felújításának, az egyre pompásabb adventi fényeknek és a színvonalas városi karácsonyfának a fogadtatása.

T. T.

 

Forrás:felegyhazikozlony.eu

Share
comments

Várják a lakosságot

Megjelent: 2015. december 03. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

 

 

 

 

Lakossági fórumra várja az érdeklődőket Bense Zoltán, a 2. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a városüzemeltetési bizottság elnöke, december 10-én, csütörtökön 17 órától a József Attila Általános Iskolában. Meghívott vendég: Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere, Hartyáni Gyula főtanácsos és Rádi Rudolf, a városüzemeltetési osztály osztályvezetője.

Share
comments

Karácsonyi fényben

Megjelent: 2015. november 29. vasárnap
Írta: Bense Zoltán

Kigyúltak a karácsonyi fények a főutcán és a Szent János téren. Szombaton 17 órakor fellobbant a városháza előtt az első adventi gyertya is.

 

 

Share
comments

Ünnepi fények gyúlnak a Szent János téren is

Megjelent: 2015. november 27. péntek
Írta: Bense Zoltán

Advent első gyertyagyújtására november 28-án kerül sor a városháza előtt. A polgármesteri köszöntő után a Százszorszép Óvoda gyermekei adnak ünnepi műsort. Ezen a napon gyúlnak ki a karácsonyi fények a „ligetös” főutcán, de idén már a Szent János téren is. Sokak örömére hamarosan a városi könyvtár mögötti jégpálya is fogadja a korizni vágyókat.

 

 

 

 

 

Forrás:felegyhazikozlony.eu

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület