Tovább fejlődik a 2. körzet

Megjelent: 2019. december 16. hétfő
Írta: Bense Zoltán

 

 

A Szegedi úton a Kalmár Kápolna és a Halasi út közötti szakaszon, 300 méter hosszan és két méter szélességben újították fel a járdát és kerékpárutat. Ez a fejlesztés egyike volt azoknak az újabb útszakaszoknak, amelyeket december 9-én, hétfőn adtak át az érintett körzet képviselőjének jelenlétében.

 

– Nagyon fontos előrelépés ez azok számára, akik kerékpárral járnak munkába, vagy éppen bevásárolni. A következőkben is arra törekszünk, hogy körzetünk utcái, terei járdái megújuljanak – mondta az átadáskor Bense Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője.

Bense Zoltán önkormányzati képviselő körzetét érinti a közelmúltban elkészült fejlesztések közül a könyvtár és a Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakaszon lévő buszperon, amely 40 méter hosszúságban és 4 méter szélességben kapott térkő burkolatot, továbbá 2 méter szélességű peronsziget szegéllyel is elláttak.

A József Attila utcában megoldották a csapadékvíz elvezetését. Ehhez 250 méter hosszú és 30 centiméter átmérőjű KPE műanyag csövet építettek be, valamint bekötötték a meglévő csapadékvíz-csatorna hálózatba, és tisztítóaknákat is beépítettek.

Fontos fejlesztés volt a Bikahegyiek számára az Avar közben az útalap kiegyenlítést követő aszfaltozása, amely 80 méter hosszúságú, 3 méter szélességű, 240 négyzetméter alapterületű szakaszon történt meg.

 

Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

 

Share
comments

Fejlődik, szépül a Bikahegy

Megjelent: 2019. december 07. szombat
Írta: Bense Zoltán

A Bikahegyben ezentúl az Avar közben élők büszkélkedhetnek aszfaltos úttal, mely mintegy 80 fm hosszúságban és 3 m szélességben épült meg nemrégiben. A körzet további fejlesztési terveiről Bense Zoltán önkormányzati képviselő számolt be lapunknak:

- Mint körzeti képviselő próbálok arra figyelni, hogy ne csak a városközpont, hanem a kintebbi városrészek is fejlődjenek, mint például a Bikahegy. Most épp itt vagyunk az Avarközben, ahol a lakók már birtokba vehették az új aszfaltozott utat. Az elmúlt évben itt a környékben két utca is - a Nap és a Kökény utca - szilárd burkolatot kapott. De nem dőlhetünk hátra elégedetten, hiszen további célok és megoldatlan feladatok állnak még előttünk. Ilyen például a már meglévő aszfaltozott utcák helyrehozatala is.
Ennek a városrésznek a fejlesztése véleményem szerint rendkívül fontos, tekintve azt, hogy a közművek kiépítése itt még sajnos nem teljes. A közeljövőben várható a Bikahegyi út fejlesztése, ezzel egyidejűleg a Rozmaring utca teljes hosszában meg fog történni a vízvezeték hálózat kiépítése, mely számos család életkörülményeit fogja megkönnyíteni. Tovább folytatódik a közvilágítás fejlesztése is ebben a városrészben, újabb lámpatestek kihelyezésével
 – részletezte a jövőbeni terveket Bense Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője.

 

 

Share
comments

KÖSZÖNÖM FÉLEGYHÁZA! KÖSZÖNÖM 2. kerület!

Megjelent: 2019. október 14. hétfő
Írta: Bense Zoltán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: https://www.valasztas.hu/d4/onk19/szavossz/onkval/hu/M03/T065/tjk.html#

 

Share
comments

Folytassuk Félegyháza!

Megjelent: 2019. október 07. hétfő
Írta: Bense Zoltán

Most vasárnap, október 13-án önkormányzati választás lesz.
Folytassuk Félegyháza!
Szavazzon a további fejlődésre!
Köszönettel: Bense Zoltán 2.sz.vk.

 

 
Share
comments

Épül a város egyik legizgalmasabb és legszebb játszótere a Korond utcán

Megjelent: 2019. október 02. szerda
Írta: Bense Zoltán

 

 

Egy óriási hajó építésével kezdődtek meg a János vitéz kalandjairól szóló játszótér építési munkái. A többszintes hajó mellett még rengeteg izgalomban lesz részük a gyerekeknek. A játék közben felelevenedik a Petőfi korabeli Félegyháza benne az Ótemplommal.

Ha a gyerekek megunják a hajókázást, egy griffmadár hátán fognak érkezni az Ótemplom elé a korabeli félegyházi főtérre, ami valójában egy hálós mászóka. Itt gömb alakú görgeteg sziklákat helyeztünk el ülőalkalmatosságnak, hogy a szülők is bele tudjanak kapcsolódni a játékba. Ez a játszótéri rész a nagyobb óvodásoknak és kisiskolásoknak készült, de gondoltunk a kisebbekre is, számukra visszaépül a felújított játszóvár, a forgó és rugós játékok.

A fajátékok jövő hét közepén készülnek el, ekkor kapják meg a sokszínű izgalmas festést, a köteleket és a hálókat is. A szülők kényelmét sok pad és térbútor fogja szolgálni.
A városban először ezen a játszótéren kap helyet egy ivókút is. A "Zöld városban" épülő játszóterek mellett - mint a Mártírok útjai, vagy a Dózsa utcai - az összes városi játszótéren kiépítjük a vizes elemeket a következő időszakban. Ez nem csak azért fontos, hogy a játszás után ne a cukros üdítőért kelljen nyúlni, hanem egy nagy adag homokozást követően tiszta kezekkel és lábakkal indulhassanak haza a gyerekek.

A játszóteret balesetvédelmi okok miatt bekerítettük. A többszáz új növény úgy lesz elültetve, hogy pár éven belül benőjék a kerítést, igazi természetközeli élményt adva a gyerekeknek a városi forgatagban.

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület