A vérszívók támadása nagyon komoly riadalmat okoz

Megjelent: 2010. június 26. szombat

 

A vérszívók támadása nagyon komoly riadalmat okoz
2010. június 26. 08:06

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az árvíz és belvíz által sújtott területeken további kullancsszaporodásra kell számítani – mondta el lapunknak Kapiller Zoltán. A szakértő beszámolt arról, hogy főként az ország nyugati része számít igazán kullancsokkal fertőzött területnek. Az apró vérszívókat nem lehet kiirtani, de az ellenük való védekezés csökkenti az esetleges fertőzés kockázatát.

Az idei nyáron az eddigi tapasztalatok szerint egyre több a kullancs, aminek egyik oka a rendkívül csapadékos időjárás. A kullancsok többsége emberi kórokozókat nem hordoz. A kullancs alig 2-3 milliméteres pókszerű állat, amely méretéhez képest komoly riadalmat okoz. Ez az apró élősködő a meleg vérű állatok – így az ember – bőrébe fúródva, az ott futó hajszálerekből szívott vérrel táplálkozik.

Az ország nyugati része fertőzött


A kullancs csípése azért veszélyes, mert nyálát visszaöklendezve fertőzhet. Ráadásul a kullancs Magyarországon annyira elterjedt, hogy nem csak a természetben, hanem a városi parkokban, kertekben is megtalálható. Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, például Lyme-kórt, vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladást terjesztenek át az emberre.

Nógrád, Heves, Budapest és környéke, a Balaton-felvidék, a Kisalföld és Somogy megye számít a kullancsok szempontjából a legfertőzöttebb területnek hazánkban – mondta el lapunknak Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke. A szakértő arra is rávilágított, hogy a mostani árvíz és belvíz által elöntött területeken a vérszívók további szaporodása várható, mivel a kialakuló buja növényzet kedvez a kullancsoknak. Kapiller szerint a katasztrófa sújtotta területeken mindenhol a paraziták további szaporodására kell számítani.

Eltüntetni nem lehet a kullancsokat

„Egy 2005-ös nem reprezentatív felmérés szerint a bevizsgált kullancsok 17,8 százaléka volt fertőzött Lyme-kór baktériumaival”. A szakértő rámutatott: abban az esetben, ha kullancsot fedezünk fel a testünkön, akkor célszerű azt kullancseltávolító kanállal kiszedni. Ezt követően érdemes a kivett kullancsot egy megvásárolható teszttel megvizsgálni, hogy fertőzött volt-e Lyme-kórt okozó baktériumokkal, mert így a később jelentkező tünetek (izomfájdalom, láz, rossz közérzet) esetén az orvosok is gyorsabban tudnak megfelelő kezelést nyújtani. Kapiller az esetleges irtás kapcsán kifejtette, hogy a szúnyogoktól eltérően a kullancsok rejtett életmódja miatt ez kevésbé hatékony, csupán egy adott területen lehetséges a ritkításuk.

A megelőzés kapcsán legyünk elővigyázatosak, és próbáljuk elkerülni, hogy a kullancsok (és persze más rovarok) megcsíphessenek bennünket. Ha a szabadba, füves, bokros rétre, parkba megyünk, használjunk rovarriasztó sprayt vagy krémet – ezzel a szúnyogot és más kellemetlen bogarat is távol tartjuk magunktól. Ne csak a bőrre kenjük, juttassunk a ruhánkra is belőle. Az öltözködésünkre is figyeljünk oda. Ha kullancs-veszélyes helyeken járunk, mindig legyen rajtunk zokni, és hosszú nadrág, amelyet betűrünk a zokniba. A kisgyerekekre adjunk kendőt vagy kalapot.

(Forrás: MNO, kullancsinfo.hu)

 

comments
Találatok: 2463