MEGHÍVÓ

Megjelent: 2012. október 04. csütörtök

A Magyar Földrajzi Társaság Szegedi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a

2012. október 25-én csütörtökön 17 órakor kezdődő

ELŐADÓÜLÉSRE

Gruber László, Dr. Puskás Irén, Dr. Vizler Csaba,Winter Zoltán, Dr. Szilassi Péter

ETIÓPIAI HANGULATOK

avagy Tamás, Gábor! Még mindig hazavárunk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Több hónapos előkészítés után 2011 decemberében indultunk el arra a saját szervezésű szakmai tanulmányútra, melynek célja Etiópia természetföldrajzi és kulturális értékeinek megismerése volt. Az utazást követően sokan kérdezték tőlünk: "Miért mentetek oda?" Előadásunkban szeretnénk választ adni erre a kérdésre. Megosztani a hallgatósággal benyomásainkat, élményeinket egy varázslatosan szép, de egyben nagyon ellentmondásos országról. Számokban összegezve: három hét alatt közel négyezer kilométert tettünk meg Etiópiában. Három nemzeti parkot, az ország nyolc világörökségi helyszíne közül pedig hetet kerestünk fel. Túráztunk a Simien-hegység négyezer méter fölé magasodó jég formálta láncai között, megcsodáltuk Harar környékének bizarr gránit tornyait. Álltunk elbűvölten Lalibela sziklatemplomainál, távcsővel figyeltük az Awash Nemzeti Park antilopjait. A kelet-afrikai árokrendszer vulkánjainak tövében megmártóztunk a hévforrások vizében. Az előadás tragikusan végződött utazásunk összegzése egyben tisztelgés Fábián Tamás és Dr. Szabad Gábor emléke előtt. Fiúk! Köszönjük az együtt töltött napokat! Emléketeket megőrizzük!

 

Az ülés helye: Szeged, Ady tér 10. SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Konferenciaterem. A belépés díjtalan!

 

Dr. Mucsi László Elnök

Dr. Pál Viktor Titkár

MFT Szegedi Osztály

 

 

 

 

comments
Találatok: 3046