Bense Zoltán

Lengyel,magyar két jó barát

1. Lengyel, magyar két jó barát

  2009.07.05. 21:53

Szorgalmasan jártam az iskolába, hogy végre megtanuljam ezt a csodálatos nyelvet. Azt is tanították nekünk, hogy az idősebbeket néninek, illetve bácsinak kell szólítani. Ezt megjegyeztem, már csak azért is, hogy még csak véletlenül se sértsek meg senkit, hogy ne kelljen változtatnunk a híres közmondáson: „Polak- Węgier dwa bratanki!” (Lengyel-Magyar két jó barát!)

Kilenc hónapja éltem Magyarországon, amikor      először mentem helyettesíteni       Zugligeten. Lelkesen mentem oda, de közben azon aggódtam, hogy mennyire fogják érteni,amit én magyarul mondok. Kiszálltam a kocsiból, és mielőtt bementem a kápolnába, egy kismamánál és gyerekénél megálltam. A hölgy látta, hogy a kisgyerek nem nagyon törődik velem, ezért odasúgta neki: „Nézd kicsim,a pap bácsi!”

Eszembe jutottak azok a magyarórák, amikor az idősekről tanultunk, és most hirtelen pap bácsi lettem 28 éves koromban. Egy gyerek szemében nem egy átlagos ember vagyok az utcán, hanem egy pap bácsi, valami furcsa alak, aki még furcsábbnak tűnik, amikor elkezd beszélni magyar nyelven.

2006. szeptember 6-án jöttem Magyarországra. Gyakran kérdezik az emberek, hogy milyen különbségek vannak a magyar és a lengyel egyház között. Azonnal hozzáteszik azt is, hogy: „ott többen járnak a templomba, ugye?” Ez tényleg így van, de szerintem tisztázni kellene pár dolgot a teli templomhoz fűződő elképzelésekkel kapcsolatban. Vannak ennek fehér és fekete oldalai, de mielőtt kiemelem ezeket, a missziós hivatásomról szeretnék írni néhány mondatot: Miért jöttem el Magyarországra?

Sokan – Magyarországon is – azt kérdezték meg tőlem, hogy vajon lesz-e még lehetőségem, hogy egy igazi missziós országba eljutnom, pl. Afrikába? Őszintén mondom, hogy 3 ország közül, amelyet kijelöltem az előjáróimnak a kérelmemben, Magyarországon kívül még két afrikai ország is volt: Angola és Mozambik. Mégis ide küldött el az Általános főnök. Mindig is olyan országba szerettem volna menni, ahol paphiány van. Ezért jelöltem ki Magyarországot. Úgy éreztem, hogy nem csak lengyel vagyok, hanem a katolikus (egyetemes) egyház tagja is. A Verbita Rend egyik célkitűzése, hogy a határokon kívül élő testvéreinkhez is küld bennünket Jézus: Menjetek az egész világra…!

Bár Magyarország területe csak háromszor kisebb, mint Lengyelország, mégis itt nem sokkal több, mint 2000 pap van. Lengyelországban viszont 28000 ezren vannak. Ezek a számok is megerősítették a döntésemet, hogy kérjem, küldjenek Magyarországra.

A teli templom nem jelenti azt, hogy az ottani emberek vallásosabbak lennének azoknál, akik esetleg csak tizenegynéhányan tudnak összejönni egy szentmise alkalmával. Sajnos a hazámban is sokan csak puszta megszokásból mennek el a vasárnapi szentmisére. Sokan nem akarnak elmélyülni a hitükben. Vannak, akik csak azért kereszteltetik meg gyermekeiket, mert valaha őket is megkeresztelték, illetve azért, hogy ne kelljen szégyenkezniük a falujukban. Sok lengyel sem akar igazán közeledni Istenhez.

A magyaroknak is hasonló gondjaik vannak. Fáj a szívem, amikor temetek valakit. A furcsa, hogy alig imádkoznak a családtagok. Úgy látom, mintha az elhunyt hozzátartozói nem hinnének abban, hogy a szeretett személy lelke mégsem halt meg.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Magyarországon nagy esély van arra, hogy megerősítsük az egyházközségeinket. Amikor kevesebben vagyunk, sokkal könnyebb teremteni és ápolni az emberi kapcsolatokat. A szilárd közösség lesz majd a magyar keresztények ereje. Bár kisebbek lesznek e közösségek, de személyes kapcsolataik által még hitelesebben sugározhatják majd Krisztus szeretetét a világban.

Döbbenetes volt számomra az a pillanat, amikor tanítani kezdtem a kiskunfélegyházi iskolában. Nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy csak néhány gyerek legyen az órán. Másrészről a lengyel hittanórákra gondolok, amelyekre sokan szoktak járni, de egyre gyakrabban nem is a hittanórára készülnek a hitoktatók, hanem azokra a csatákra, amelyeket néhány, az osztályban lévő rosszindulatú diákkal kell megvívniuk.

Szerintem az is nagymértékben befolyásolja a magyarországi egyházak helyzetét, hogy nagyon bizonytalan szituációkban nevelkednek a gyermekek. Nemrég olvastam, hogy 2008-ban kb. 40 ezer házasságkötés volt az országban, és ugyanakkor kb. 25 ezer válás…

Több olyan dolog is van, ami örömet okoz a hétköznapi munkámban. Megint ahhoz kell visszatérnem, hogy sokkal kevesebben vannak a magyarországi papok. Ez segít abban, hogy testvériesebben éljenek és jobban megismerjék egymást. Élmény volt számomra, mikor azt mondta nekem a magyar tartományfőnököm, hogy itt a papok tegezik egymást, az életkoruktól függetlenül. Nagyon tetszik nekem ez a szokás, mert még őszintébben mondhatjuk azt, hogy valaki pap és testvér, vagyis paptestvér.

Egyre jobban próbálom megismerni a magyar kultúrát, a szokásokat, a hagyományokat. Felemelő élmény volt Pünkösdkor részt venni a Csíksomlyói szentmisén. Egyre több magyar barátom van, és most gyakran előfordul, hogy ami régen számomra talán idegesítő volt, azt én is megismertem, megszerettem, és talán már hiányozni is fog nekem.

Majdnem két éve élek és dolgozom a kiskunfélegyházi plébánián. Egyre gyakrabban jut eszembe az a gondolat, hogy nemsokára el kell mennem innen. Köszönök mindent a magyaroknak, köszönöm e város polgárainak a szeretetet, amit sugároztak felém. Nagyon jó volt itt. Szép az élet és a munka e magyar egyházközségben.

(2009.június 30-án visszatért a verbiták Isteni Ige budatétényi Názáret Missziósházába) szerk.

                                                                P. Wolowicz Ádám SVD