Sajtótájékoztató az etiópiai merényletről

Megjelent: 2012. január 24. kedd
Írta: MTI-Délmagyar

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Etiópiai merénylet

 

Túlélők: az időben érkező segítség megmenthette volna a kutatóorvos életét

Szeged, 2012. január 23., hétfő (MTI) - Az etiópiai merénylet egyik magyar túlélője, Winter Zoltán szerint az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna a támadásban megsérült Szabad Gábor kutatóorvos életét.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának munkatársa hétfőn Szegeden, az expedícióban szintén részt vevő feleségével, Puskás Irénnel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Szabad Gábort az oldalán érte a támadók egy lövése, s bár a férfi erősen vérzett, több mint tizenhárom órán át életben tartották.
Sérült társukat stabil oldalfekvésbe helyezték, próbálták csillapítani a vérzést, folyamatosan cukros vízzel itatták, így fenntartva vérnyomását, és hővédő fóliába is tekerték, hogy ne hűljön ki. Szabad Gábor orvosként - amíg tudott - maga adott instrukciókat ellátásához.
A 39 esztendős kutatóban - az etióp hatóságok ígérete alapján - azzal tartották a lelket, hogy hamarosan helikopteren segítség érkezik, de az csak másfél nappal a támadás után ért oda - közölte Winter Zoltán.
Puskás Irén, a Szegedi Tudományegyetem természeti földrajzi tanszékének posztdoktori munkatársa hangsúlyozta, az Erta Ale vulkánhoz szervezett túrához minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkeztek. Az ötfős magyar csapatot két fegyveres őr kísérte.
A kutató közölte, a helyi hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a térség biztonságos, turistákat személyi sérüléssel járó támadás nem ért. 2007-ben történt ugyan egy emberrablás, de a túszok sértetlenül kiszabadultak.
Puskás Irén szavai szerint az Erta Ale vulkán, amelyet január 16-án délután pillantottak meg, "maga volt a mennyország, ami reggelre pokollá változott”.
A két túlélő beszámolója szerint a vulkánnál huszonegy turista tartózkodott fegyveres kísérőkkel és vezetőkkel. A magyarok a táborukban az éjszaka közepén fegyverropogásra ébredtek, majd két fegyveres zavarta ki őket alvóhelyükről. A kunyhók közötti nagyobb szabad területre sorakoztatták fel őket, majd lövéseket adtak le. Az első lövések Fábián Tamást érték, azonnal meghalt. Ezután a mellette álló Szabad Gábor is súlyosan megsebesült.
A kutatónő elmondta, csak a hold világított, így nem tudnak leírást adni a terroristákról, azt sem látták, hogy egyenruhát viseltek-e. A lövéseket hallva elrejtőztek, néhány perccel később - miután a fegyveresek távoztak - előbújtak, és már csak sebesült társuk ellátásával és mentésével foglalkoztak.
Az egymáshoz közel táborozó megtámadott turistacsoportok között volt olyan, amelyet a merénylők kifosztottak, de senkit sem sebesítettek meg, és olyan is akadt, ahol a magyarokhoz hasonlóan több embert kivégeztek.
A múlt keddi támadásban a két magyar mellett két német és egy osztrák állampolgár halt meg, két németet és két etiópot pedig elraboltak. Egy további magyar állampolgár megsérült, őt egy itthoni kórházban ápolják.
Puskás Irén és Winter Zoltán a sajtótájékoztatón több mint húsz percen keresztül válaszolt a többtucatnyi újságíró és tévéstáb kérdésére. Az átélt borzalmak után - ahogy fogalmaztak - azzal a szándékkal álltak a nyilvánosság elé, hogy megpróbálják lezárni a történteket, a következő napokban nem kívánnak többet nyilatkozni.

Túlélték a tűzharcot - 13 órán át ápolták Gábort

Kiss Gábor Gergő - Delmagyar

Szeged - Puskás Irén, a természeti földrajzi tanszék oktatója és férje, Winter Zoltán, az MTA SZBK munkatársa mesélt tegnap délután a múlt kedden Etiópiában átélt borzalmakról. Csoportjukat fegyveresek támadták meg. A tűzharcban a szegedi egyetem két munkatársa, Fábián Tamás kutató és Szabad Gábor bőrgyógyász életét vesztette. Az orvos életét Winter Zoltán szerint az időben jövő segítség megmenthette volna.

– Ha időben érkezik a segítség, megmenthették volna Szabad Gábor életét. 13 órán át ápoltuk. Orvos lévén az ő instrukciói alapján láttuk el: cukros vizet itattunk vele, csillapítottuk a vérzését, stabil oldalfekvésbe helyeztük, és kihűlés ellen fóliát raktunk rá. Biztatgattuk: mindjárt jön a segítségünkre érkező helikopter. Sajnos csak másfél nap után érkezett meg – mondta szomorúan Winter Zoltán a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén tartott tegnapi sajtótájékoztatón.
 

Az MTA SZBK munkatársa és felesége, a földrajz tanszéken dolgozó Puskás Irén átélője-szemtanúja volt annak a szörnyű támadásnak, amely múlt kedden hajnalban történt Etiópia északi részén, az Erta Ale nevű vulkán közelében, ahol fegyveresek támadtak alvó turistákra.

Megírtuk: életét vesztette Fábián Tamás, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója, és Szabad Gábor, a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa. A támadást szombaton vállalta magára az etiópiai Afar Forradalmi Demokratikus Egységfront (ARDUF) nevű mozgalom, de mint közleményükben írják: etiópiai katonák ölték meg a turistákat, tűzharc során. „A mi fegyvereseink 16 etióp katonát öltek meg, és egy tucatnyit megsebesítettek, amikor az etióp erők tüzet nyitottak járőröző egységeinkre" – áll a szervezet tájékoztatójában. Megerősítették: fogva tartanak két német turistát és két etióp katonát, akik biztonságban vannak, és jó egészségnek örvendenek.

 

– Ami velünk történt, egyértelmű kivégzés volt – reagált minderre Puskás Irén a sajtótájékoztatón, amelyen férjével együtt fekete ruhában jelent meg. Sokáig fogták egymás kezét: az elmúlt napok borzalmainak feldolgozásában Mezősi Gábor tanszékvezető elmondása szerint mindenben segítségére lesznek munkatársaiknak.

Nem tudtuk alaposan megfigyelni támadóinkat. Fegyverropogásra ébredtünk. Nem sokkal ezután két fegyveres rontott be minden kunyhóba. Sorba állítottak minket, és egyből tüzeltek. Fábián Tamás azonnal meghalt, Szabad Gábor megsebesült. Az első lövések után Vizler Csabával egy szakadékba vetettük magunkat, míg a férjem egy üres kunyhóban bújt el – magyarázta Puskás Irén. A támadás elmondásuk szerint néhány perc alatt zajlott le: amint csend lett, azonnal előbújtak rejtekükről, és a sérültek segítségére siettek.

– Szabad Gábort az oldalán érte a lövedék, ami a gerince mellett távozott testéből. Minden csoporthoz két fegyveres őr tartozott, nem tudjuk, miért nem tudtak megvédeni minket, illetve mit csináltak a támadás alatt. A mi őreinket aztán láttuk a támadás után, de Gábor életben tartása volt a legfontosabb: nem kérdezgettük őket. Az őröknek sikerült valahogy érintkezésbe lépni az etióp hadsereggel, a német csoport vezetője is el tudott érni valakit a mindenféle térerő nélküli területen. Másfél nap múlva érkezett egy helikopter egy német katonával és néhány helyi ápolóval. Gábor sajnos már nem élt. Ennyit tehettünk – fogalmazott Winter Zoltán.

A házaspár szerint nem lehet szervezett támadásról beszélni: a turistafalu egyik részén csak értékeket vittek magukkal a támadók, máshol minden zsákmányt hátrahagyva csak az élet kioltása érdekelte őket. A sajtóban korábban az jelent meg, hogy Puskás Irén azonosította a magyar áldozatokat, amit a sajtótájékoztatón cáfoltak. Puskás Irénék csak személyleírást adtak szerencsétlenül járt kollégáikról; az azonosítást nem ők végezték.

Tudatában voltak annak, hogy 2007-ben már történt emberrablás a területen, de helyben azt az információt kapták, hogy teljes biztonságban érezhetik magukat. – Azt mondták, hogy egy lövés se dördült soha ezen a területen, és a fegyveres őrökre se lesz szükségünk. Ráadásul az Afar régió külön engedélyét is megkaptuk, hogy beléphetünk a területre – magyarázták.

Hozzátették: a Terrorelhárítási Központ emberei kiérkezésük után a helyszínen jegyzőkönyvet vettek fel velük, majd hazáig kísérték őket, és mindenben a segítségükre voltak. Vizler Csaba, az MTA SZBK munkatársa – bár sérülései szépen gyógyulnak – még kórházban fekszik: nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón.

 

Share
comments

Etiópiai merénylet - Hazaérkeztek a magyar túlélők

Megjelent: 2012. január 20. péntek
Írta: MTI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Megérkezett Budapestre az etiópiai terrortámadás három magyar túlélője - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője péntek délután az MTI-vel.

A sérült magyar állampolgárt egy fővárosi kórházba szállították, és a két sértetlen utas, valamint a csomagok Magyarországon belüli hazaszállításáról is gondoskodik a Terrorelhárítási Központ (TEK) - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a két magyar áldozat holtteste a jelenlegi információk szerint a jövő hét második felében érkezhet Magyarországra.
Szijjártó Péter közleményében felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök szerdán adott utasítást Martonyi János külügyminiszternek és a TEK főigazgatójának, Hajdu Jánosnak, hogy mielőbb gondoskodjanak a magyarok megfelelő ellátásáról és hazautaztatásáról. A magyarok - a TEK munkatársának kíséretében - menetrend szerinti járattal érkeztek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre péntek délután két órakor.
A Külügyminisztérium csütörtök hajnalban hivatalosan is tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetemet arról, hogy az intézmény két munkatársa, Fábián Tamás 53 esztendős geográfus és Szabad Gábor 39 éves kutatóorvos az Etiópiában turistákat ért terrortámadás magyar áldozatai.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatója csütörtökön arról számolt be, hogy az első hírekkel szemben a turistacsoportot kedd hajnalban az alvóhelyén támadták meg, nem a járműveikre nyitottak tüzet. Szavai szerint a terroristák egy embert azonnal kivégeztek - hogy az első áldozat magyar, német vagy osztrák állampolgár volt-e, Hajdu János nem tudta megmondani -, négyet pedig menekülés közben lőttek le. Mint mondta, egyértelműen túszszedő akció történt, a gyilkosságok oka egyelőre tisztázatlan.
A támadásban a két magyar mellett két németet és egy osztrákot öltek meg, két németet és két etiópot pedig elraboltak.

 

 

Share
comments

Hazaérkeztek az etiópiai merénylet magyar túlélői

Megjelent: 2012. január 20. péntek
Írta: origo

Ma délután a Terrorelhárítási Központ munkatársának kíséretében megérkezett Budapestre az etiópiai terrortámadás három magyar túlélője, jelentette be közleményben a kormányfó szóvivője. A három magyar egyike a támadók elől menekülve megsérült, ő egy budapesti kórházba került.

A két magyar áldozat holtteste a jelenlegi információk szerint a jövő hét második felében érkezhet Magyarországra.

Share
comments

A Szegedi Tudományegyetem két munkatársa az etiópiai merénylet áldozata

Megjelent: 2012. január 19. csütörtök
Írta: SZTE

Fábián Tamás és Szabad Gábor is tagjai volt annak a baráti társaságnak, amely saját szervezésű túrán vett részt Etiópiában.

Az Etiópia természeti értékeinek megismerését célzó, több szakaszból álló, magánszervezésű, tapasztalatszerző túrán összesen 7 magyar állampolgár vett részt, közülük négy a szegedi egyetem szabadságon lévő munkatársa.

2011. december 28-án indult útnak egy társával Fábián Tamás, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanszéki munkatársa. December 29-én csatlakozott hozzájuk – többek között– Szilassi Péter, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke főiskolai docense. 2012. január 12-én további három szegedi – többek között Szabad Gábor, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa, illetve Puskás Irén, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék post-doctor munkatársa – érkezett Etiópába. Másfél nap közös utazást követően, az eredeti terveknek megfelelően haza indult, és 2012. január 18-án este Szegedre érkezett – többek között – Szilassi Péter. Az Etiópiában maradt öt magyar útja utolsó szakaszán csatlakozott egy nemzetközi csoporthoz, amelyet 2012. január 17-én, kedden éjjel terrortámadás ért. A két magyar áldozat a Szegedi Tudományegyetem két tisztelt és szeretett polgára: Fábián Tamás geográfus, és Szabad Gábor kutatóorvos volt.

Geográfus munkatársa tragikus haláláról gyászlobogóval, gyászközleménnyel emlékezik meg az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, az intézményt vezető Mezősi Gábor egyetemi tanár. „Fábián Tamás 1958-ban Szombathelyen született. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte, előbb 1980-84 között földrajz-testnevelés szakos általános iskolai, majd 1986-89 között földrajz szakos középiskolai tanár szakot teljesített. A Természeti Földrajzi Tanszék állományába 1986-ban került, terepi kutatómunkánknak azonban már korábban is aktív segítője volt. Alapvető feladatai: a terepgyakorlatok és a tanulmányi kirándulások vezetése, regionális természeti földrajzi gyakorlatok tartása, a Védett természeti értékek, a Természetvédelem földrajzi alapjai című kurzusok gyakorlatainak ellátása. A sok gyakorlati óra keretében szoros kapcsolatot alakított ki a hallgatói közösségekkel. Fontos feladata volt a tanszék akkreditált talaj- és vízvizsgálati laboratóriuma keretében a minták kezelése (gyűjtés, előzetes előkészítés stb.), a tanszéki infrastruktúra fenntartása és fejlesztése. Aktív ásványgyűjtőként az egyik leggazdagabb gyűjteményt tudhatta magáénak. Hazánkban (ehhez kapcsolódva rendszeresen tartott speciális kollégiumokat a Kárpát-medence ásványai címmel). Kedves hobbija, életeleme volt a természet morfológiai szempontú megismerése (Magashegységek formakincse című speciálkollégiuma az egyik leglátogatottabb volt a karon, de a Magyar Hegymászó Klubnak is aktív tagja volt). Rendszeresen tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaságban, hatékonyan segítette a geotudományi érdeklődésű hallgatók beiskolázását, földrajzi versenyeket szervezett (most épp a Jakucs-versenyt), rendszeresen publikál a Földrajz Tanításában, a Földgömbben.” A tanszéken Fábián Tamás portréja előtt mécseseket helyeznek el a megrendült kollégák, diákok.

Elhunyt kutatóorvos munkatársára gyászlobogóval, gyászközleménnyel emlékezik az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, az intézményt vezető Kemény Lajos professzor. „Mély megrendüléssel és kimondhatatlan fájdalommal állunk a megváltoztathatatlan és felfoghatatlan tény előtt: Dr. Szabad Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa nincs többé. Dr. Szabad Gábor 1973. február 4-én Szegeden született, 1998-ban szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Végzése után közvetlenül a Bőrgyógyászati Klinikára került, ahol 2003-ban bőrgyógyászatból szakvizsgázott, 2011-ben PhD-fokozatot szerzett, majd adjunktusi kinevezést kapott. A sebkezelési osztály és ambulancia vezetőjeként fő tudományos kutatási területe a sebgyógyulás volt. Az általa létrehozott sebkezelési részleg országos hírnevet szerzett. Szakmai munkájának elismeréseként a közelmúltban a Magyar Sebkezelési Társaság vezetőségi tagjának választotta. Lankadatlan kitartással kereste az új megoldásokat betegeinek gyógyításában. Számos új terápiás eljárás bevezetése fűződik nevéhez. Hallgatói által elismert oktatóként több alkalommal nyerte el az évfolyam kiváló oktatója címet. Minden szempontból nagy űrt hagyott maga után. Szabad Gábor adjunktust gyászoljuk mi, közvetlen kollégái, munkatársai, akik nagyon szerettük őt munkatársként, tiszteltük mint kitűnő szervezőt, sokra tartott kutatót, az igaz barátot, a megbízható sportembert. Gyászolja a szakma egésze mint bámulatos, tehetséges orvost. Gyászolják és siratják betegei és hallgatói, akiknek nemcsak szakmailag, de emberileg is mindig segített. Szabad Gábor 38 éves volt.” A klinika épületében Szabad Gábor portréja előtt mécseseket helyeztek el a megrendült kollégák, hallgatók.

 

Share
comments

Gyertya gyúlt a bőrklinikán Szabad Gábor emlékére

Megjelent: 2012. január 19. csütörtök
Írta: Pintér M. Lajos_Fotó: Gémes Sándor

Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika munkatársai is megemlékeztek a keddi merénylet következtében elhunyt kiváló fiatal szakemberről.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csütörtökön délután egy órakor pár percre megállt az élet a szegedi bőrklinikán. Az intézményt vezető Kemény Lajos professzor gyertyát gyújtott fiatalon elhunyt kollégája, Szabad Gábor fotója előtt. A 39 esztendős kutatóorvos, adjunktus a keddi etiópiai merényletben hunyt el egy másik SZTE-s oktatóval, Fábián Tamással együtt.

“Szabad Gábor adjunktus személyében a klinika egyik legkiválóbb orvosát veszítettük el. A sebkezelési részleg vezetőjeként betegek ezrein segített munkatársaival. Országos hírnévre tett szert az általa létrehozott sebkezelési ambulancia, az ország minden részéről érkeztek ide azok a betegek, akiknek végtagjairól máshol már lemondtak – Gáborék pedig tudtak rajtuk segíteni. Fantasztikus szervezőmunkájáért is szerette őt mindenki, kiterjedt ismertségét, kapcsolatrendszerét mindig a páciensek érdekében hasznosította. Halála pótolhatatlan veszteség a betegek számára, illetve a hallgatók számára is, hiszen olyan tanáregyéniség ment el, akit többször is a legjobb oktatónak választottak” – fogalmazott Kemény Lajos.

A professzor elmondta: kollégáját olyan emberként ismerték, aki imád túrázni, az élete a természet. Útjain rendszeresen forgatott is, a filmeket megmutatta munkatársainak. “Az etiópiai túrára orvosként kérték fel. Gábor nagyon meggondolt ember volt, s azt mondta, csak azzal a feltétellel vág neki a kirándulásnak, ha a szervezők biztosítják a biztonságukat garantáló fegyveres őrzést. Mint azóta kiderült, volt is fegyveres kíséret, ám sajnos az sem tudta megvédeni őket…”

Share
comments

Alkategóriák

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület