Bense Zoltán

tüzek előtt tüzek után

tüzek előtt tüzek után

Egy legenda szerint a nándorfehérvári csata előtt a törökök hatalmas máglyát építettek a vár elé hogy a védők lássák számbeli fölényüket, hogy kimutassák hatalmas erejüket. A várbeliek válaszképpen sok kicsiny mécsest gyújtottak a fal tetején. Szép és tanulságos történet, még ha lehet nem biztos, hogy igaz. Nekem egy barátom mesélte. Akkor jutott eszembe, hogy valójában miről is szól az új Kormorán album. Lehetne fellengzős szavakkal megfogalmazni mennyire fontos számunkra mindenki, aki magyarul beszél, aki akárhol is él a világban, de valahogy megtartotta gyökereit. A globalizálódó világ, hatalmas máglyát épített a mi kicsiny várunk kapuja elé, de íme egy-egy mécses, gyertya a várfalon. Egyik az Egyesült Államokból érkezett, a másik Csángóföldről, harmadik Görögországból. Aztán gyűltek a mécsesek a Vajdaságból, Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, Melbourn-ből, Sydney-ből. Csatlakozott hozzánk néhány elszánt hazai vitéz is, akik maguk is fontosnak tartják, hogy megmaradjon a magyarság a világ háborgó tengerén. Először „Családi kincsek” címet adtam az albumnak, apám gyerekfejjel különlegesnek látott szekrénye alapján. Aztán kifordult a világ tengelyéből és rá kellett jönnöm tüzek után és tüzek előtt vagyunk.
De az emlékek megmaradtak. Mert az emlékezet az egyetlen, amit nem lehet elvenni tőlünk. Vitéz Sebő Ödön főhadnagy, a Gyimesben védte a magyar határt, majd öreg Moszkvicsával - a Sebő együttes tagjaként - beutazhattam Magyarországot, vagy Méhes tanár úr a Szent István gimnázium földrajztanára és az életéért küzdő bárd: Cseh Tamás. Mindenkinek vannak emlékei, családi kincsei. A mieink sok más mellett ezek a dalok, a dalokban elrejtett vagy kimondott vágyak, gondolatok.
A végén egy dal valakitől, akivel mindössze tíz percet találkoztam, de utána hajlandó volt svédországi stúdiójában elénekelni egy új Kormorán dalt, mely ha mást nem bizonyít, annyit biztosan, hogy nem vagyunk kevesebbek senkinél ezen a földön. Merjünk nagyok lenni! Az album tizenöt millió magyarnak szól, akik szétszóródva élnek a nagyvilágban.  A harangok 553 év óta értünk, a győztesekért szólnak szerte a világban, s íme sok kicsi gyertyaláng apáinkért, anyáinkért, a családi kincsekért, a soha el nem vesztett álmainkért.

CSALÁDI KINCSEK

In memoriam Koltay György

Valamikor az idők kezdetén, sok évvel ezelőtt egy négyszer négyméteres szobában laktunk négyen, apám, anyám, bátyám és én. Volt egy hatalmas szekrény fiókokkal, titkos rekeszekkel, s a közepén egy lenyitható ajtóval, mely apám íróasztalául szolgált. Benne kicsi polcok varázslatos kincsekkel, melyhez nem volt szabad hozzányúlnunk nekünk gyerekeknek. Tintatartó, tollhegyek, festékes tubusok, ecsetek, ragasztók, tűzőgép, iratok, zseblámpa, címerek, ceruzahegyező, érmék, csupa-csupa olyan tárgy, aminek látványa igalommal töltött el és mindegyik mögött valami titkot képzeltem. Apám estéről estére ott ült az asztal előtt és írt, rajzolt gondolkodott a jövőről, a napi gondokról, ha a paplan alól kikukucskáltam a lámpa fényében varázslatos formákat rajzolt a Fecske cigaretta füstje. Bármennyire is szegények voltunk, de nagy boldogságban éltünk. Jöttek-mentek a vendégek, mindig akadt egy flaska bor, hozták az új lemezeket meghallgatni, mert akkoriban még nem volt televízió – talán csak egy a házban – és az emberek beszélgettek, közösen hallgatták a rádiót. Mert volt még egy nagy kincs abban a kicsiny szobában. Egy kis szekrény melynek aljában sorakoztak a hanglemezek, középen egy fiók szerszámokkal és a felső részében egy beépített lemezjátszó, melyet két banándugó kötött össze a hatalmas Orion rádióval, melynek zöld macskaszeme állandóan villogott és határtalan izgalommal töltött el, ha nézhettem. Az ablaknál a nővények tövében állt egy kovácsoltvas szerkezetű kis üveg asztal újabb hozzáférhetetlen kincsekkel. Cigaretta tartó, hatalmas öngyújtó, gyertyatartó. Aljában kicsi poharak egy ezüst tálon, akkoriban divatos Bonbon meggy elfogyasztására. Az ágy felett volt egy vitrin millió különleges tárggyal. Volt ott Gádor kerámia, kongói fétis, gyönyörűséges kék üveg váza, különböző ajándékba kapott nippek, melyek közül néhány összetört, amikor bátyámmal titokban labdáztunk szüleink távollétében. Én voltam a kapus, a Grosics, ő meg az Albert Flóri. A botrány mindig akkor tört ki mikor a takarítások alatt kiderült egynéhány tárgy Technokol Rapiddal van összeragasztva. A szoba falain gyerek fejjel képzelgésre késztető festmények és körbe-körbe mindenhol könyvek, apám különleges könyvtára. Még a fürdőszobába vezető ajtó is be lett építve, mert már kevés lett a hely, így csak a hallon keresztül tudtuk bevenni a fürdőt, ahol egy hatalmas tartály alatt fával kellett tüzelni, hogy meleg víz legyen. Esténként anyánk regényekből olvasott fel, csodák kapui tárultak ki előttünk Gárdonyi, Jókai, Cooper, Karl May könyveiből. A vázákban mindig volt friss virág, melyet nagymamám testvére Karcsi bácsi Pesthidegkútról szállított rendszeresen. Mára megváltozott az élet. Televízió, DVD, Hifi torony, Mobil telefon és egyre kevesebb beszélgetés, találkozás, közös élmény. De az a szoba, az a sok-sok családi kincs örökre megmaradt a lelkemben és nem csak a tárgyak, hanem az a jóízű beszélgetések, a családi fotóalbumok által megörökített pillanatok. Talán erről is szól az új Kormorán album. Milyen jó lenne visszatalálni egymáshoz, milyen jó lenne egy jót beszélgetni egy-egy kiállításról, könyvről, színházi előadásról, a családi kincsekről. Ismét készíteni lekvárt, befőttet a téli napokra, kézzel írni leveleket és nem e-maileket küldeni, időt szakítani egy-egy közös kirándulásra, szóval úgy igazából emberként élni.

Az album közreműködői:

GÁSPÁR ÁLMOS / IVÁNCSA

GÉCZI ERIKA / BP ÚJPEST

KOLTAY GERGELY / BP HEGYVIDÉK
MR.BASARY / ECSER

NAGY LÁSZLÓ / BP ÚJPEST

SZABÓ MIKLÓS / BP JÓZSEFVÁROS

SZŰTS ISTVÁN / BP ÚJPEST

TÓTH RENÁTA / ESZTERGOM

ZSOLDOS TAMÁS / ÉRD

AMBARUS CSÁNGÓ GYULA / CSÁNGÓFÖLD, SZERBEK

ÁNGYÁN TAMÁS / NÉMETORSZÁG, DORTMUND

BEDŐCS IMRE / FELVIDÉKI ROCKSZÍNHÁZ

BJÖRN LODIN / SVÉDORSZÁG, VIKARBYN

BRIANNE NICOLE / LOS ANGELES, CA. USA

HEGEDŰS CRYSTAL / AUSZTRÁLIA, SYDNEY

HEGEDŰS JÓZSEF / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

CSILLAG ENDRE / MO, GOMBA

DÉNES ZSUZSA / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

FÁBIÁN ZOLTÁN / MO, VÁC

GÁSPÁR KINGA / MO, IVÁNCSA

GÖNCZY ANDOR / MO, BP

HALMOS BÉLA / MO, BP

HOLLÓKÖI LAJOS / MO, BP

HORNYÁK BALÁZS / MO, BP

KALAPÁCS JÓZSEF / MO, BP

KAPONAY LAJOS / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

KARKÓ HENI / FELVIDÉK, BÚCS

KOLTAY KURSZÁN / MO, BP

MAGYAR HAJNAL / MO, BP

MÁTÉ ÁGI / AUSZTRÁLIA MELBOURN

NAGY BALÁZS / MO, BP

ÖLVETZKY ANDRÁS / FELVIDÉK, RÉVKOMÁROM

PÁL ESZTER / KÁRPÁTALJA, VISK

PAPADIMITRIU ATHINA / EGYIPTOM, ALEXANDRIA, TAHI

PATAI TAMÁS / MO, BP

POLGÁR LILLA / VAJDASÁG, ZENTA

SEBŐ FERENC / MO, BP

SIPEKI ZOLTÁN / MO, BP

SZABÓ DÁNIEL / MO, BP

SZŰTS NORBERT / MO, BP

ÚJHELYI KINGA / ERDÉLY, SARAMÁS

VARGA MIKLÓS / MO, BP

Lengyel,magyar két jó barát

1. Lengyel, magyar két jó barát

  2009.07.05. 21:53

Szorgalmasan jártam az iskolába, hogy végre megtanuljam ezt a csodálatos nyelvet. Azt is tanították nekünk, hogy az idősebbeket néninek, illetve bácsinak kell szólítani. Ezt megjegyeztem, már csak azért is, hogy még csak véletlenül se sértsek meg senkit, hogy ne kelljen változtatnunk a híres közmondáson: „Polak- Węgier dwa bratanki!” (Lengyel-Magyar két jó barát!)

Kilenc hónapja éltem Magyarországon, amikor      először mentem helyettesíteni       Zugligeten. Lelkesen mentem oda, de közben azon aggódtam, hogy mennyire fogják érteni,amit én magyarul mondok. Kiszálltam a kocsiból, és mielőtt bementem a kápolnába, egy kismamánál és gyerekénél megálltam. A hölgy látta, hogy a kisgyerek nem nagyon törődik velem, ezért odasúgta neki: „Nézd kicsim,a pap bácsi!”

Eszembe jutottak azok a magyarórák, amikor az idősekről tanultunk, és most hirtelen pap bácsi lettem 28 éves koromban. Egy gyerek szemében nem egy átlagos ember vagyok az utcán, hanem egy pap bácsi, valami furcsa alak, aki még furcsábbnak tűnik, amikor elkezd beszélni magyar nyelven.

2006. szeptember 6-án jöttem Magyarországra. Gyakran kérdezik az emberek, hogy milyen különbségek vannak a magyar és a lengyel egyház között. Azonnal hozzáteszik azt is, hogy: „ott többen járnak a templomba, ugye?” Ez tényleg így van, de szerintem tisztázni kellene pár dolgot a teli templomhoz fűződő elképzelésekkel kapcsolatban. Vannak ennek fehér és fekete oldalai, de mielőtt kiemelem ezeket, a missziós hivatásomról szeretnék írni néhány mondatot: Miért jöttem el Magyarországra?

Sokan – Magyarországon is – azt kérdezték meg tőlem, hogy vajon lesz-e még lehetőségem, hogy egy igazi missziós országba eljutnom, pl. Afrikába? Őszintén mondom, hogy 3 ország közül, amelyet kijelöltem az előjáróimnak a kérelmemben, Magyarországon kívül még két afrikai ország is volt: Angola és Mozambik. Mégis ide küldött el az Általános főnök. Mindig is olyan országba szerettem volna menni, ahol paphiány van. Ezért jelöltem ki Magyarországot. Úgy éreztem, hogy nem csak lengyel vagyok, hanem a katolikus (egyetemes) egyház tagja is. A Verbita Rend egyik célkitűzése, hogy a határokon kívül élő testvéreinkhez is küld bennünket Jézus: Menjetek az egész világra…!

Bár Magyarország területe csak háromszor kisebb, mint Lengyelország, mégis itt nem sokkal több, mint 2000 pap van. Lengyelországban viszont 28000 ezren vannak. Ezek a számok is megerősítették a döntésemet, hogy kérjem, küldjenek Magyarországra.

A teli templom nem jelenti azt, hogy az ottani emberek vallásosabbak lennének azoknál, akik esetleg csak tizenegynéhányan tudnak összejönni egy szentmise alkalmával. Sajnos a hazámban is sokan csak puszta megszokásból mennek el a vasárnapi szentmisére. Sokan nem akarnak elmélyülni a hitükben. Vannak, akik csak azért kereszteltetik meg gyermekeiket, mert valaha őket is megkeresztelték, illetve azért, hogy ne kelljen szégyenkezniük a falujukban. Sok lengyel sem akar igazán közeledni Istenhez.

A magyaroknak is hasonló gondjaik vannak. Fáj a szívem, amikor temetek valakit. A furcsa, hogy alig imádkoznak a családtagok. Úgy látom, mintha az elhunyt hozzátartozói nem hinnének abban, hogy a szeretett személy lelke mégsem halt meg.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Magyarországon nagy esély van arra, hogy megerősítsük az egyházközségeinket. Amikor kevesebben vagyunk, sokkal könnyebb teremteni és ápolni az emberi kapcsolatokat. A szilárd közösség lesz majd a magyar keresztények ereje. Bár kisebbek lesznek e közösségek, de személyes kapcsolataik által még hitelesebben sugározhatják majd Krisztus szeretetét a világban.

Döbbenetes volt számomra az a pillanat, amikor tanítani kezdtem a kiskunfélegyházi iskolában. Nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy csak néhány gyerek legyen az órán. Másrészről a lengyel hittanórákra gondolok, amelyekre sokan szoktak járni, de egyre gyakrabban nem is a hittanórára készülnek a hitoktatók, hanem azokra a csatákra, amelyeket néhány, az osztályban lévő rosszindulatú diákkal kell megvívniuk.

Szerintem az is nagymértékben befolyásolja a magyarországi egyházak helyzetét, hogy nagyon bizonytalan szituációkban nevelkednek a gyermekek. Nemrég olvastam, hogy 2008-ban kb. 40 ezer házasságkötés volt az országban, és ugyanakkor kb. 25 ezer válás…

Több olyan dolog is van, ami örömet okoz a hétköznapi munkámban. Megint ahhoz kell visszatérnem, hogy sokkal kevesebben vannak a magyarországi papok. Ez segít abban, hogy testvériesebben éljenek és jobban megismerjék egymást. Élmény volt számomra, mikor azt mondta nekem a magyar tartományfőnököm, hogy itt a papok tegezik egymást, az életkoruktól függetlenül. Nagyon tetszik nekem ez a szokás, mert még őszintébben mondhatjuk azt, hogy valaki pap és testvér, vagyis paptestvér.

Egyre jobban próbálom megismerni a magyar kultúrát, a szokásokat, a hagyományokat. Felemelő élmény volt Pünkösdkor részt venni a Csíksomlyói szentmisén. Egyre több magyar barátom van, és most gyakran előfordul, hogy ami régen számomra talán idegesítő volt, azt én is megismertem, megszerettem, és talán már hiányozni is fog nekem.

Majdnem két éve élek és dolgozom a kiskunfélegyházi plébánián. Egyre gyakrabban jut eszembe az a gondolat, hogy nemsokára el kell mennem innen. Köszönök mindent a magyaroknak, köszönöm e város polgárainak a szeretetet, amit sugároztak felém. Nagyon jó volt itt. Szép az élet és a munka e magyar egyházközségben.

(2009.június 30-án visszatért a verbiták Isteni Ige budatétényi Názáret Missziósházába) szerk.

                                                                P. Wolowicz Ádám SVD

Csíksomlyó

Gyalogzarándoklat a Csíksomlyói Szűzanyához

Kis csapatunk Kiskunfélegyházáról úgy döntött, hogy 2006-ban a korondi testvérváros hívő közösségének egy csoportjával gyalogosan teszi meg a Székelyudvarhely és Csíksomlyó közötti közel 60 km-t. A következő évben a székelyudvarhelyiekhez csatlakoztunk. Gyalogzarándoklatunk során  átkeltünk a Hargitán. Megkaptuk a lelki együttlét ajándékait, átéltük az ima hatalmasságát és éreztük az igazi cél mindent elsöprő erejét.

Ide mindig jó jönni, itt mindig jó lenni, itt lehet igazán feltöltődni.

 „A bűnbeesés óta tapasztalja az ember, milyen sok baj származik egy rossz döntésből" – vezette be a jó példák sorozatát a szónok, azoknak a példáját, „akik önzetlenül, az egész nép valódi érdekeit tartják szem előtt, akik az igazságért életük kockáztatásával is kiállnak." A szentmise felemelő volt és éreztünk a nemzetünk együvé tartozását, a lelki közösséget határon túli társainkkal.

A szentmise a Pápai Himnusz, a Himnusz, a Székely Himnusz és az „Ó, én édes Jó Istenem”  kezdetű fohász eléneklésével zárult.

 „Régtől fogva Édesanyánk! Szépen kérünk: Vigyázz reánk!"

Bense Zoltán és Gyenes Attila

Önkormányzati képviselők

Zarándoklat

Kicsinyke lángok,ha összefognátok,lángba borítanátok a világot

Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kissomlyó- hegy lábánál: Csíksomlyó. A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. Kiskunfélegyházát Bense Zoltán, Gyenes Attila, Kiss Gábor és P. Wolowicz Adam SVD. atya képviselte. Az idén már 4. alkalommal tettük meg a Székelyudvarhely és Csíksomlyó közötti több mint 60 km-t. Zarándokutunkat a Magyar Nemzetért és a Családokért ajánlottuk fel. A másfél napos zarándokúton sok mindent végig tudott gondolni az ember. Megérezhettük az időjárás viszontagságait – gyalogzarándoklatunk során napsütésben,szakadó esőben, hóesésben , nulla fok közeli hőmérsékleten felkaptattunk a Hargitára. Másnap,teljesítőképességünk határán megérkezve a Somlyó hegyhez, minden fáradtságunk elszállt.

„Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét!”

A zarándoklat valódi értelme: nem szenzációt, érdekeset kell várni a búcsútól, hanem kegyelmet, segítséget a hitélet megújításában, az elveszített boldogság és lelki béke megtalálásában.

„Mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk" – mondotta dr. Bábel Balázs Érsek.

A szentmise felemelő volt és éreztük a Nemzetünk együvé tartozását, a lelki közösséget határon túli társainkkal.

A szentmise végén, az áldás után a Pápai- , a Magyar-, a Székely- és a régi Székely Himnuszt; az „Ó, én édes Jó Istenem”  kezdetű fohászt énekeltük el közösen.

Bízunk abban, hogy új lelki alapokon formálódik és épül tovább testvérvárosi kapcsolatunk Koronddal.