A csúcsokat nem csak megmászni kell;
meg kell tanulni körülnézni, ha felértél...
Legújabb cikkek
Hegymászó szervezetek
„A madarak lassan mind elrepülnek,
s az égre nagy, komor fellegek gyűlnek,
én itt vagyok még, de álmaim már tűnnek…
csak a Hegy örök… s ez újra álmokat szülhet…”
Érdemkereszttel zárja munkásságát Makányné Óvári Éva pedagógus
Négy évtizedes pedagógusi munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Makányné Óvári Éva. Kitüntetése kapcsán beszélgettünk a nyugdíjazása előtt álló tanárnővel, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola leköszönő igazgatójával.
– Meglepetésként érte, hogy az egyik legmagasabb állami kitüntetést vehette át?
– Július közepén értesültem arról, hogy felterjesztettek a kitüntetésre, nyilatkoznom kellett, hogy elfogadom-e. Zavarba jöttem a megtiszteltetéstől és csak másnap válaszoltam a levélre. Egyáltalán nem számítottam erre, mert soha nem gondoltam, hogy valaki figyeli a munkámat és fölterjesztene bármilyen elismerésre is. Azért sem, mivel tavaly Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető díjat kaptam. Ha nyugdíjba megy egy pedagógus, akkor szokás, hogy átadják a szolgálati érdemrendet és azzal le van zárva az ember pályája.
– Mit jelent az ön számára ez a díj?
– Lelkileg megnyugvást ad. Úgy gondolom, hogy mindig közösségi ember voltam és jót akartam, mégis sok igazságtalanság ért. Nagyon jólesett, hogy annyi ember örült velem, sokan gratuláltak, még most is sokan felhívnak. Nem volt egyszerű a pályám, sok nehézségen mentem keresztül. 1977-ben kerültem Kiskunfélegyházára a Batthyány Lajos Általános Iskolába, ahol először 23 évig dolgoztam. 1992–1997 között igazgató is voltam, utána az újraválasztásomat egy szavazattal elbuktam, ami azért fájt, mert öt év nagyon kevés a vezetői elképzelések megvalósításához. Ezután Kunszállásra hívtak ÁMK-igazgatónak, ott sem volt könnyű. Három év elteltével, az iskola átszervezése után közös megegyezéssel jöttem el Kunszállásról. Utána Jánoshalmára jelentkeztem angol szakos tanárnak az ottani katolikus iskolába. Közösségre találtam, három évig dolgoztam ott. 2007-ben hívtak vissza Félegyházára igazgatónak a Batthyányba. Ismét jó helyre kerültem, csodálatos tantestületben dolgozhattam.
– Mindig pedagógusnak készült?
– Diákként irodalmi színpados voltam, versmondó versenyeken indultam, ezért úgy gondoltam, hogy színésznő leszek. Többször is felvételiztem az évek során a Színművészeti Főiskolára, de nem sikerült bejutnom. Érettségi után munkát kerestem, Pilisre kerültem egy nevelőotthonba dolgozni, ami nagyon megterhelő volt. Két évig bírtam, majd elmentem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára tanulni. Közben még megpróbáltam a rendező szakot, de onnan is eltanácsoltak. Akkor már beláttam, hogy az nem az én utam. A főiskola után Félegyházára, a Batthyány iskolába kerültem, itt ismertem meg a férjem, aki testnevelő volt. A gyerekeink: Máté és Éva is batthyánysok voltak. Máté jogászként, Éva pedig szociális munkásként dolgozik. A pedagógusi pályámat nagyban meghatározta az is, hogy apukám kántortanítóként lelkes népművelő volt. Valószínűleg tőle örököltem ezt a vénát. Nem csak az iskola, de a falu életében is meghatározó személyiség volt. Rendezvényeket szervezett, gondja volt a könyvtár működtetése, a közösségi élet formálása. Ez akaratlanul is belém ivódott. Tőle tanultam meg, hogy közösségben lehet igazán jól élni.
– Nem fog hiányozni a munka, a tanítás?
– Elérkezett az idő, hogy lezárjam ezt a szakaszt. Igénylem már az elvonulást. Most, hogy a felelősség lekerült a vállamról, felszabadultnak érzem magam. Nagyon sok tervem van, ezért okosan kell beosztani az időmet. Rendezni szeretném a család ügyeit. Elkezdtem tavaly édesapám és nagyapám pályája után kutatni. Édesapám a második világháborúban hadnagyként szolgált Kárpátalján, ott is nősült meg. Szolgálata révén hazajött és itthon kellett élnie egyedül, mert a határt lezárták. Édesanyám, aki kárpátaljai, a másik oldalon ragadt első gyermekükkel, hét évig nem találkozhattak. Nagyapám vitéz lett az első világháborúban, de nem tudtam, hogy miért. A Honvédelmi Minisztérium levéltárában kutattam utána. Csodálatos volt szembesülni az életével. Bár már nyugdíjas volt, a második világháborúban aktív állományba helyeztette magát és elment újra harcolni. Úgy érzem, hogy kötelességem ezeket az információkat továbbadni, legalább a családomnak. Rendezni szeretném a családi levelezést, a régi fotókra ráírni, hogy ki látható rajtuk. Elmaradt olvasnivalóm is rengeteg van. És persze várom az unokákat is.
– Ön a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi vezetője. Mit kell tudni erről a civil szervezetről?
– A Magyar Páneurópai Unió tagja voltam 1995-től, nagyon sok jó előadást szerveztünk akkoriban Félegyházán. 1998-tól ezt a feladatot vitte tovább a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja. A KÉSZ olyan országos ökumenikus civil evangelizációs szervezet, amely tevékenységét az evangélium tanúságtévő megélésére alapozza. Programjainkkal elsősorban a társadalmi problémákra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, segítséget adva az eligazodásban is. Helyi csoportunk fő problémája az, hogy a tagjaink egyre idősebbek, és nehezen tudjuk megszólítani a fiatalabbakat, akik által eljuthatna az üzenet a társadalomhoz. Pedig szükség lenne rá, mert nagy bajban van nemzetünk az utódnevelésben, az értékek továbbadásában. Feladatomnak tartom, hogy ezt folytassam.
– Hogyan jutott ennyi mindenre ideje, energiája?
– A családom mindenben támogatott. Mindig azt vallottam, hogy amit a közösségért teszek – akár az iskolában, akár azon kívül –, az mind a gyermekeim javát is szolgálja, őket is viszi előre. Ezt csak belső motivációval lehet végigcsinálni, és ha olyan embereket lát maga körül, akik miatt érdemes dolgozni.
– Ha újrakezdhetné, mit csinálna másként?
– Nincs ilyen. Úgy gondolom, hogy legtöbbször a körülményekhez igazodtam. Nem akartam karriert, pozíciót, ilyen vágyam soha nem volt. A pályafutásom során az volt a mottóm, hogy csak ne ártsak! A másik pedig, hogy a közösségben van az erő. Sokfélék vagyunk. Attól lesz valami nagyszerű, ha a sokféle emberből, az ellentétek ellenére is olyan érték, minőségi változás jön létre, ami többet jelent, mint amit egyedül meg tudnánk valósítani. Csak akkor működhet jól egy közösség, ha arra irányítjuk a figyelmet, ami valakiben értékes és arra próbálunk támaszkodni. Ugyanakkor be kell látni, hogy egyszer át kell adni a stafétabotot és elhinni, hogy a bölcsek köve másnál is ott lehet.
Forrás:baon.hu
Új aszfaltot kapott a Hunyadi utca
Az elmúlt hetekben több szakaszon felbontották a járdát és az utat a Dégáz Zrt. munkatársai a Hunyadi utcában, hogy az elrozsdásodott acélcsöveket műanyagra cseréljék. A munkálatok befejeztével hozzáláttak az út helyreállításához. Ma, azaz augusztus 29-én, kedden az aszfaltozás is megtörtént. A helyszínen Sipos Róbert, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársa és Bense Zoltán önkormányzati képviselő ellenőrizte a kivitelezést.
Sipos Róberttől megtudtuk, hogy a Dégáz Zrt. hónapokkal ezelőtt kereste meg azzal az önkormányzatot, hogy a Hunyadi utca Kossuth utcához közelebb eső szakaszán, a mentőállomásig, oly mértékben elöregedtek a vezetékek, ami gyakori meghibásodást okoz. A szolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében az elrozsdásodott acélcsövek cseréje vált szükségessé.
A polgármesteri hivatal munkatársai – a városvezetéssel és a térség önkormányzati képviselőjével történt egyeztetést követően – az aszfaltburkolat nyomvonalas helyreállítása helyett az érintett szakasz teljes szélességében feltételül szabták az újraaszfaltozást. Ráadásul – annak előkészítéseként – az útszegély és a vízelvezető aknák helyreállítása is megtörtént. Így a munkálatok lezárását követően egy kifogástalan minőségű útszakaszt használhatnak ismét a félegyháziak – mondta el Bense Zoltán.
Sipos Róbert megkülönböztetett figyelemmel kísérte a Hunyadi utcai út sorsát. Mint elmondta: szívügyének tekinti a szakaszt, ugyanis ennek leaszfaltozása volt az első jelentősebb eredmény, amit a félegyházi önkormányzat dolgozójaként még a ’90-es évek elején sikerült elérnie.
A Hunyadi utca újraaszfaltozása kapcsán egyébként mintegy 100 köbméternyi mart aszfalttal is gazdagodott az önkormányzat, amit útjavításokhoz, elsőként Borsihalom térségében a Dózsa bekötő út javításához használnak fel.
H.S.
Forrás: felegyhazikozlony.hu
Nem kell már sáros kátyúkat kerülgetni
Két újonnan aszfaltozott útszakasz átadása történt szeptember 6-án a reggeli órákban. Az egymástól pár száz méterre lévő Kökény utca és az eddig még nevet sem viselő – a teniszpálya és a csanyi úti idősek otthona közötti – út új burkolata felett vágták át a nemzeti színű szalagot az önkormányzat képviselői.
A 2015-ben útjára indult Félegyháza újjáépül program újabb állomása volt az a két útszakasz átadása, melyek elhelyezkedésüknél fogva a lakosság mindennapi életét határozzák meg. A bikahegyi Kökény utca megújult 97 méteres szakasza a városrész déli részét köti össze a Csanyi úttal, illetve a Móravárossal, a fejlesztésnek köszönhetően komoly létszámú lakóközösségnek könnyítve meg a közlekedést – mondta el az átadáson Bense Zoltán önkormányzati képviselő. A négy méter széles, vízelvezető árkokkal ellátott utca jobb használhatóságának köszönhetően a jövőben nagy terhet vesz le a körzet többi utcájáról is – tette hozzá.
Búcsút inthet Móraváros lakossága a Csanyi útról leágazó, a teniszpálya és a szociális otthon között elhelyezkedő poros úttól, melynek 157 méteres szakaszának aszfaltozása az idősek otthona gazdasági bejáratához is megfelelő elérhetőséget biztosít. – A saját beruházás megvalósulásával egy nagyon régi adósságát törlesztette az önkormányzat – mondta el Dr. Réczi László, a terület önkormányzati képviselője, hozzátéve, hogy a megvalósításban külön örömet jelent, hogy a város ezt saját erőből tudta finanszírozni. A képviselőtől azt is megtudtuk, hogy mivel ez az útszakasz a Tavasz utcába torkollik, így a képviselőtestület döntése alapján a továbbiakban a Tavasz utca nevet fogja viselni.
A fejlesztések az elkövetkező időszakban mindkét városrész tekintetében folytatódnak, az önkormányzat további útfelújításokat tervez a környék közlekedési problémáinak orvoslására.
K.G.
Fotó: Nemes Imre
Forrás: felegyhazikozlony.hu
Egy életpálya szép lezárása
Négy évtizedes pedagógusi pályát zárt le Makányné Óvári Éva igazgatónő, aki 1977-ben kezdő magyar – orosz szakos tanárként került Kiskunfélegyházára, a Batthyány Lajos Általános Iskolába. Szolgálati ideje legnagyobb részét is itt töltötte, s bár a sors úgy hozta, hogy közben Kunszálláson és Jánoshalmán is dolgozott, a szíve mégis ide húzta, így 2007-től két cikluson keresztül igazgatói pozícióval fejezte be ezt a hosszú pályát.
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésre való előterjesztés – amiről júliusban értesült –, váratlanul érte, s ahogy beszél róla, érezhetően még most is a hatása alatt van. – Ez egy olyan erkölcsi elismerés, mely felett mai napig nem tudok napirendre térni – meséli. – Szép lezárása hosszú pályafutásomnak, melyet úgy gondolom, hogy rajtam kívül sokak megérdemelnek, de most engem ért a megtiszteltetés. S bár a javaslattevő kiléte nem ismert számára, nagyon hálás azért, hogy munkásságát erre érdemesnek találják.
– Nem kell azt hinni, hogy az ember pótolhatatlan, amikor itt az ideje, el kell menni nyugdíjba – vallja a leköszönő igazgatónő. – Hiszen idővel az ember lassul annak ellenére is, hogy folyamatosan tanultam, és átképeztem magam a folyton változó követelményeknek megfelelően. Sokan megfáradva, és csalódottan hagyják ott a pályát, de bennem semmiféle csalódottság sincsen, hiszen a munkám sok mozgásra, és megújulásra is adott lehetőséget.
– Jánoshalmán, azáltal hogy egyházi iskolában tanítottam, egészen másfajta lelkületet ismertem meg. Beilleszkedve a reggeli áhitatokba rengeteget kaptam, és igyekeztem visszaadni a gyerekeknek. Itt a Batthyányban is sok nehézséggel kellett megküzdeni, sokszor a kollégákat erkölcsileg is próbáltam támogatni, segíteni – idézi fel az olykor küzdelmes időszakokat a nehézségek ellenére is mosolygós pedagógus. S mivel életszemlélete szerint mindig arra törekedett, hogy hasznára váljon a gyerekeknek, igyekezett azt az egyensúlyt megtalálni, hogy a társadalom részéről egyre növekvő kihívások mellett az anyagi lehetőségekhez alkalmazkodva olyan közösségi életet alakítson ki, amire a gyerekeknek szüksége van ahhoz, hogy a gyerektársadalom ne essen szét egyedekre, mindamellet, hogy az emberi kapcsolatok, mint a türelem, a fegyelmezettség, a tisztelet megadása már megkopott a régi erkölcshöz képest.
A hivatás szeretete nem hagyja el Éva nénit a nyugdíjba vonulása után sem, és bár sok elvégezetlen feladat, kiolvasatlan könyv várja otthon, az iskolába mindig szívesen fog visszatérni. Ez a kitüntetés pedig a legnagyobb elismerés a pályáján, hiszen olyan emberek között ülhetett a Vigadóban, akik nagyon sokat tettek le az asztalra, és akik közé tartozni igazán nagy megtiszteltetés.
K.G.
Forrás: felegyhazikozlony.eu
Dr.Szilassi Péter a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke
Átadni – ez a kulcsszava az utazóként a világot és Magyarországot járó szegedi geográfusnak, Dr.Szilassi Péternek. „A Magyar Földrajzi Társaság 140. közgyűlése Szilassi Péter Etiópiai utazásának előadásokban, könyvben közreadott eredményeiért, a Magyar Földrajzi Múzeum támogatásáért, földrajzi közéleti tevékenységéért Teleki Sámuel érmet adományozta.” Idén, a Magyar Földrajzi Társaság 141. közgyűlésén a társaság alelnökévé választották.
E hír hátterére kíváncsian kérdeztük munkájáról és kedvteléseiről a Teleki-érem legújabb tulajdonosát, Szilassi Péter geográfust, az SZTE docensét.
– Mi és hol van? E kérdésekre fókuszált a tradicionális földrajz. Hogyan kell, kellene a XXI. század iskolájában tanítani a földrajz tantárgyat?
– A miértekre kellene a hangsúlyt helyezni. Mi történik, ha szén-dioxidot nyomunk a levegőbe? A földrajz a hétköznapi életről, a körülöttünk lévő világról szóló tudomány. Például a hidegfrontról szóló hír hallatán logikus döntés, ha a kocsival beállunk a garázsba, ugyanis záporra, akár jégverésre is számíthatunk. Vagy ha kinyitjuk a csapot, akkor a kisgyerek is megértse: nem a falból jön a víz, hanem a Föld értékes vízkészletét használja éppen. Nekünk nem kell felfedezni a spanyolviaszt: sok adaptálható módszerrel, a kísérletek középpontba helyezésével, a gyerek számára tapasztalással megszerezhető ismeretekkel népszerűsíthető geográfia. Kolléganőnk, a földrajz tanár szakos hallgatókat módszertanra oktató Farsang Andrea a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával hozhatott létre egy olyan kutatócsoportot, amelynek az az egyik célja, hogy minél többféle és interaktív módon, az informatika lehetőségeit is alkalmazva a fiatal maga találja meg a választ a földrajzos miértekre.
– Milyen kérdésre keresi kutatóként a választ?
– A táj változásának az okaira keresem a választ. Magyarország tájszerkezetének ökológiai szemléletű kutatásával foglalkozom. A fő kérdésem az, hogy a felszínborítás mintázatának a változásai milyen következményekkel járnak? Például az erdők alakjának, a mesterséges beépítés nagyságának alakulása hogyan hat a felszíni folyamatokra? A válaszaink a tájtervezésben hasznosíthatóak. Kollégáimmal együtt a klímaváltozás, különösen a dél-alföldet jellemző aszály következményeit vizsgáltuk. Kimutattuk: az időjárás hatására a földművelés is átalakul.
– Etiópiában 2012. január 17-i fegyveres támadás érte azt a turistacsoportot, amelynek tagjai közül életét vesztette a szegedi egyetem geográfusa, Fábián Tamás és Szabad Gábor kutatóorvos. A csoporthoz tartozott az utazás kezdetén Szilassi Péter is. Miért keresték fel Etiópiát, Afrika második legnépesebb országát? Erre is válaszol az Ami a bulvárhírekből kimaradt… Etiópia geográfus szemmel című kötetét szinte elkapkodták a könyvesboltok polcairól. Milyen ennek a Panoráma-sorozatban megjelent könyvnek az utóélete?
– Keveset tudnak az emberek Etiópiáról. Holott tíz világörökségi helyszín található Etiópiában, melyek közül nyolcat kerestünk föl 2012-es utazásunkon. Jártunk három nemzeti parkban is, így keresztmetszetet kaptunk Etiópiáról. Úti beszámolóként, sok színes fotóval meséltem el, miért is utaztunk Etiópiába. Szakmailag tartalmas, érdekes, sztorizós, így olvasmányos könyvben szerettem volna bemutatni Etiópia értékeit, miközben emléket állítok az etiópiai utazásunkon tragikus körülmények között elhunyt és megsebesült társainknak is. Lendületes és sok hasznos információt tartalmazó ismeretterjesztő kötetként értékeli a szakma a könyvemet. Például Gábris Gyula, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszékének professzora a Teleki-érem díjátadó ünnepségén mondta: „Afrikát Szilassi Péter könyvéből tanítom”.
– Évente hányszor és hova utazik Szilassi Péter, a földrajztudós?
– A közeli és távoli tájak értékeit egyaránt megmutatjuk a szegedi egyetem földrajz szakos hallgatóinak. Szeged környéke és a Duna-Tisza köze felfedezése a célja a földrajz szakos hallgatók számára kötelező, egy-kétnapos terepgyakorlatos egyetemi kirándulásoknak. Például kora nyáron a Fülöp-házi buckákat szakmai szempontból mutatjuk be a hallgatóknak, Mezősi Gábor professzor úrral együtt. Ősszel a középiskolásoknak szóló Jakucs László nemzetközi földrajzi verseny győztesei is velünk tartanak a szegedi geográfiai tanszékek munkatársainak, hallgatóinak a kirándulására. Közös tapasztalat, hogy a szeptember végi 4-5 napon gyönyörűek a színek és a fények Erdélyben, ahol a Kárpátokban járunk. Komolyabb, saját finanszírozású útjaim közül említhetem, hogy 1993-ban Szibéria tájain jártam, 1998-ban Jemenben ismerkedtem az ottani vidékkel és emberekkel. Szakmai útjaim közül kiemelném a legutóbbit: közel három éve, hogy eljutottam Indonéziába Gruber Lászlóval és más földrajz szakos barátaimmal egyetemben. Négyen terveztük és fizettük a költségeit annak, hogy felfedezhessük Jáva, Bali, Celebesz szigetének érdekességeit. Fantasztikus három hetet töltöttünk Indonéziában, rengeteg élményt gyűjtöttünk.
– Vulkánok hátán járva: Jáva címmel például 2015 januárjában Kiskunfélegyházán tartott előadást. „A földrajz szabadegyetem programjába a legnépesebb muszlim ország, Indonézia legnagyobb szigetén, Jáván tett kirándulásukat mutatta be” – olvasható a felegyhazikozlony.eu oldalon: Hányféle módon népszerűsíti kedves tudományát, a geográfiát?
– Átadni. Ez a kulcsszavunk: utazásainkon nem magunknak gyűjtögetjük az információkat, meg szeretnénk mutatni azt, amit mi láttunk. A Magyar Földrajzi Múzeumban is tartottam már előadásokat. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Tanszékcsoportja és Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke 2017-ben hatodik alakalommal szervezte meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Tanulmányi Versenyt. Az 1872-ben alapított rangos szervezet, a Magyar Földrajzi Társaság a honlapján is szerepelteti a versenyt. Tapasztalataimat – Kovács Eszterrel együtt – Földrajzversenyek itthon és a nagyvilágban címmel 2017 márciusában a Magyar Földrajzi Társaság Szegedi osztálya által szervezett programon osztottam meg. A Jakucs-verseny főszervezőjeként is fontosnak tartom a középiskolai tanárokkal való kapcsolattartást, amiért sokan és sokat dolgozunk. Része ennek a nagyköveti programunk: a földrajz szakma szépségeit tanítványainak megmutató, az SZTE földrajz szakos utánpótlásában aktív középiskolai tanár kollégák számára úgynevezett nagyköveti programot indítunk, melynek része – többek között – ingyenes szakmai továbbképzés, szakköri munkájuknak a támogatása. Erőfeszítéseink egyik eredménye, hogy például a Jakucs-versenyre rendre nevező bonyhádi középiskola földrajztanára, Gruber László mestertanári oklevelet vehetett át a 2017. július 7-i SZTE-ünnepségen.
– A Magyar Földrajzi Múzeumban az Érdi napok keretében rendezett konferencián a Magyar Földrajzi Társaság elnökétől és Érd város polgármester-helyettesétől vehette át a Teleki Sámuel érmet, a Magyar Földrajzi Társaság egyik legrangosabb kitüntetését 2016 szeptemberében. Mit kell tudni erről az elismerésről?
– Rendkívül megtisztelő, hogy azt a díjat kaptam meg, amelyet 1990-ben Jakucs László professzor is átvehetett. A Teleki Sámuel-érem azért is becses számomra, mert 2012-ben posztumusz Fábián Tamás kollégám is megkapta. A Teleki Sámuel-éremről bővebb információt a Magyar Földrajzi Társaság honlapján is olvashat. A „Magyar Földrajzi Társaság eredményes kutatók és kiváló utazók munkájának elismerésére a nagynevű Afrika-kutatóról elnevezett Teleki Sámuel-érem kitüntetést alapított 1990-ben. Az érem azoknak a magyar kutatóknak vagy kutatócsoportoknak adományozható, akik külföldi expedícióik, feltáró kutatásaik, tanulmányútjaik során gyűjtött anyagaikkal és azok feldolgozásával, közzétételével jelentős mértékben gyarapították a földrajz és a társtudományok ismereteit.” A Teleki Sámuel-érem egy Domonkos Béla szobrászművész által készített bronz plakett.
– A szakgimnáziumi természettudományi oktatás tervezett átalakítása ellen személyesen és nyílt fórumokon is érvelt. Miként érintik a földrajztudományos utánpótlást a középiskolai oktatásbeli változások?
– Szakmai alapon, a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagjaként, e rangos szervezettel karöltve igyekeztük befolyásolni a döntéshozókat a szakgimnáziumi tantervek tervezett módosításával kapcsolatosan. Tiltakozásunknak lett foganatja: bár sok iskolában eltűnt a földrajz a tantárgyak közül, de a szakgimnáziumokban a földrajz a tervezetthez képest kevésbé hátrányos helyzetű. Például a közgazdasági és kereskedelmi iskolákkal bővítették azoknak a szakgimnáziumoknak a körét, ahol önálló tantárgy maradt a földrajz. Sőt: ezekben az iskolákban a diákok a korábbinál magasabb óraszámban ismerkedhetnek a geográfiával. Azt pedig nagyon reméljük, hogy a gimnáziumokban az új NAT megfelelő súllyal kezeli a földrajzot is.
Forrás: SZTE info – Ú. I., Fotók: Bobkó Anna, Szilassi Péter
További cikkeink...
Elérhetőség
Tel.: +36 (20) 332-89-56
e-mail: zbense@gmail.com
nyugszik 16:19-kor.
Holnap
Választókerület
Gondola
Látogatók