tüzek előtt tüzek után

Megjelent: 2009. december 25. péntek

tüzek előtt tüzek után

 

Egy legenda szerint a nándorfehérvári csata előtt a törökök hatalmas máglyát építettek a vár elé hogy a védők lássák számbeli fölényüket, hogy kimutassák hatalmas erejüket. A várbeliek válaszképpen sok kicsiny mécsest gyújtottak a fal tetején. Szép és tanulságos történet, még ha lehet nem biztos, hogy igaz. Nekem egy barátom mesélte. Akkor jutott eszembe, hogy valójában miről is szól az új Kormorán album. Lehetne fellengzős szavakkal megfogalmazni mennyire fontos számunkra mindenki, aki magyarul beszél, aki akárhol is él a világban, de valahogy megtartotta gyökereit. A globalizálódó világ, hatalmas máglyát épített a mi kicsiny várunk kapuja elé, de íme egy-egy mécses, gyertya a várfalon. Egyik az Egyesült Államokból érkezett, a másik Csángóföldről, harmadik Görögországból. Aztán gyűltek a mécsesek a Vajdaságból, Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, Melbourn-ből, Sydney-ből. Csatlakozott hozzánk néhány elszánt hazai vitéz is, akik maguk is fontosnak tartják, hogy megmaradjon a magyarság a világ háborgó tengerén. Először „Családi kincsek” címet adtam az albumnak, apám gyerekfejjel különlegesnek látott szekrénye alapján. Aztán kifordult a világ tengelyéből és rá kellett jönnöm tüzek után és tüzek előtt vagyunk.
De az emlékek megmaradtak. Mert az emlékezet az egyetlen, amit nem lehet elvenni tőlünk. Vitéz Sebő Ödön főhadnagy, a Gyimesben védte a magyar határt, majd öreg Moszkvicsával - a Sebő együttes tagjaként - beutazhattam Magyarországot, vagy Méhes tanár úr a Szent István gimnázium földrajztanára és az életéért küzdő bárd: Cseh Tamás. Mindenkinek vannak emlékei, családi kincsei. A mieink sok más mellett ezek a dalok, a dalokban elrejtett vagy kimondott vágyak, gondolatok.
A végén egy dal valakitől, akivel mindössze tíz percet találkoztam, de utána hajlandó volt svédországi stúdiójában elénekelni egy új Kormorán dalt, mely ha mást nem bizonyít, annyit biztosan, hogy nem vagyunk kevesebbek senkinél ezen a földön. Merjünk nagyok lenni! Az album tizenöt millió magyarnak szól, akik szétszóródva élnek a nagyvilágban.  A harangok 553 év óta értünk, a győztesekért szólnak szerte a világban, s íme sok kicsi gyertyaláng apáinkért, anyáinkért, a családi kincsekért, a soha el nem vesztett álmainkért.

 

CSALÁDI KINCSEK

In memoriam Koltay György

 

Valamikor az idők kezdetén, sok évvel ezelőtt egy négyszer négyméteres szobában laktunk négyen, apám, anyám, bátyám és én. Volt egy hatalmas szekrény fiókokkal, titkos rekeszekkel, s a közepén egy lenyitható ajtóval, mely apám íróasztalául szolgált. Benne kicsi polcok varázslatos kincsekkel, melyhez nem volt szabad hozzányúlnunk nekünk gyerekeknek. Tintatartó, tollhegyek, festékes tubusok, ecsetek, ragasztók, tűzőgép, iratok, zseblámpa, címerek, ceruzahegyező, érmék, csupa-csupa olyan tárgy, aminek látványa igalommal töltött el és mindegyik mögött valami titkot képzeltem. Apám estéről estére ott ült az asztal előtt és írt, rajzolt gondolkodott a jövőről, a napi gondokról, ha a paplan alól kikukucskáltam a lámpa fényében varázslatos formákat rajzolt a Fecske cigaretta füstje. Bármennyire is szegények voltunk, de nagy boldogságban éltünk. Jöttek-mentek a vendégek, mindig akadt egy flaska bor, hozták az új lemezeket meghallgatni, mert akkoriban még nem volt televízió – talán csak egy a házban – és az emberek beszélgettek, közösen hallgatták a rádiót. Mert volt még egy nagy kincs abban a kicsiny szobában. Egy kis szekrény melynek aljában sorakoztak a hanglemezek, középen egy fiók szerszámokkal és a felső részében egy beépített lemezjátszó, melyet két banándugó kötött össze a hatalmas Orion rádióval, melynek zöld macskaszeme állandóan villogott és határtalan izgalommal töltött el, ha nézhettem. Az ablaknál a nővények tövében állt egy kovácsoltvas szerkezetű kis üveg asztal újabb hozzáférhetetlen kincsekkel. Cigaretta tartó, hatalmas öngyújtó, gyertyatartó. Aljában kicsi poharak egy ezüst tálon, akkoriban divatos Bonbon meggy elfogyasztására. Az ágy felett volt egy vitrin millió különleges tárggyal. Volt ott Gádor kerámia, kongói fétis, gyönyörűséges kék üveg váza, különböző ajándékba kapott nippek, melyek közül néhány összetört, amikor bátyámmal titokban labdáztunk szüleink távollétében. Én voltam a kapus, a Grosics, ő meg az Albert Flóri. A botrány mindig akkor tört ki mikor a takarítások alatt kiderült egynéhány tárgy Technokol Rapiddal van összeragasztva. A szoba falain gyerek fejjel képzelgésre késztető festmények és körbe-körbe mindenhol könyvek, apám különleges könyvtára. Még a fürdőszobába vezető ajtó is be lett építve, mert már kevés lett a hely, így csak a hallon keresztül tudtuk bevenni a fürdőt, ahol egy hatalmas tartály alatt fával kellett tüzelni, hogy meleg víz legyen. Esténként anyánk regényekből olvasott fel, csodák kapui tárultak ki előttünk Gárdonyi, Jókai, Cooper, Karl May könyveiből. A vázákban mindig volt friss virág, melyet nagymamám testvére Karcsi bácsi Pesthidegkútról szállított rendszeresen. Mára megváltozott az élet. Televízió, DVD, Hifi torony, Mobil telefon és egyre kevesebb beszélgetés, találkozás, közös élmény. De az a szoba, az a sok-sok családi kincs örökre megmaradt a lelkemben és nem csak a tárgyak, hanem az a jóízű beszélgetések, a családi fotóalbumok által megörökített pillanatok. Talán erről is szól az új Kormorán album. Milyen jó lenne visszatalálni egymáshoz, milyen jó lenne egy jót beszélgetni egy-egy kiállításról, könyvről, színházi előadásról, a családi kincsekről. Ismét készíteni lekvárt, befőttet a téli napokra, kézzel írni leveleket és nem e-maileket küldeni, időt szakítani egy-egy közös kirándulásra, szóval úgy igazából emberként élni.

Az album közreműködői:

GÁSPÁR ÁLMOS / IVÁNCSA

GÉCZI ERIKA / BP ÚJPEST

KOLTAY GERGELY / BP HEGYVIDÉK
MR.BASARY / ECSER

NAGY LÁSZLÓ / BP ÚJPEST

SZABÓ MIKLÓS / BP JÓZSEFVÁROS

SZŰTS ISTVÁN / BP ÚJPEST

TÓTH RENÁTA / ESZTERGOM

ZSOLDOS TAMÁS / ÉRD

 

AMBARUS CSÁNGÓ GYULA / CSÁNGÓFÖLD, SZERBEK

ÁNGYÁN TAMÁS / NÉMETORSZÁG, DORTMUND

BEDŐCS IMRE / FELVIDÉKI ROCKSZÍNHÁZ

BJÖRN LODIN / SVÉDORSZÁG, VIKARBYN

BRIANNE NICOLE / LOS ANGELES, CA. USA

HEGEDŰS CRYSTAL / AUSZTRÁLIA, SYDNEY

HEGEDŰS JÓZSEF / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

CSILLAG ENDRE / MO, GOMBA

DÉNES ZSUZSA / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

FÁBIÁN ZOLTÁN / MO, VÁC

GÁSPÁR KINGA / MO, IVÁNCSA

GÖNCZY ANDOR / MO, BP

HALMOS BÉLA / MO, BP

HOLLÓKÖI LAJOS / MO, BP

HORNYÁK BALÁZS / MO, BP

KALAPÁCS JÓZSEF / MO, BP

KAPONAY LAJOS / AUSZTRÁLIA, MELBOURN

KARKÓ HENI / FELVIDÉK, BÚCS

KOLTAY KURSZÁN / MO, BP

MAGYAR HAJNAL / MO, BP

MÁTÉ ÁGI / AUSZTRÁLIA MELBOURN

NAGY BALÁZS / MO, BP

ÖLVETZKY ANDRÁS / FELVIDÉK, RÉVKOMÁROM

PÁL ESZTER / KÁRPÁTALJA, VISK

PAPADIMITRIU ATHINA / EGYIPTOM, ALEXANDRIA, TAHI

PATAI TAMÁS / MO, BP

POLGÁR LILLA / VAJDASÁG, ZENTA

SEBŐ FERENC / MO, BP

SIPEKI ZOLTÁN / MO, BP

SZABÓ DÁNIEL / MO, BP

SZŰTS NORBERT / MO, BP

ÚJHELYI KINGA / ERDÉLY, SARAMÁS

VARGA MIKLÓS / MO, BP

Share
comments
Találatok: 2344

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület