„A madarak lassan mind elrepülnek,
s az égre nagy, komor fellegek gyűlnek,
én itt vagyok még, de álmaim már tűnnek…
csak a Hegy örök… s ez újra álmokat szülhet…”
Hulló vakolat okoz riadalmat

2011. október 3.
Vajda Piroska baon.hu
| Félve, felfelé tekintgetve mennek el a gyalogosok a volt kommendáns hivatal épülete mellett Kiskunfélegyházán. Az óvatosságra az életveszélyes épület homlokzatáról hulló méretes vakolat és stukkódarabok adnak okot.
Az egykori Molnár Imre-ház 1907-ben épült és a huszadik század első felében a város legszebb épületei közé tartozott. Állítólag a tönkrement – és mára életveszélyessé vált – épület városképi jellege miatt fokozott védelem alatt áll. De csak papíron.
Homlokzatáról időnként kisebb-nagyobb darabokban hull a vakolat. Csak a szerencsén múlott, hogy eddig még nem történt baleset. Naponta több száz iskolába, munkába igyekvő vagy hazafelé tartó járókelő halad el mellette. A közeli gyermekorvosi rendelőbe tartó anyukák is óvatosan, a járda szélén vezetik gyermekeiket, közben félve tekintgetnek felfelé, hogy időben elugorhassanak, ha netán leválik egy méretesebb vakolatdarab.
Az egykor impozáns épületet a második világháború után a honvédség kapta meg átmeneti jelleggel. Végül évtizedekig működött benne a helyőrség úgynevezett kommendáns hivatala. A Bem József Laktanya megszűnésekor a hivatal is okafogyottá vált, ezért bezárták. Az épület földszintjén működő óvoda „túlélte” a hivatalt, végül három éve – gazdasági okokra hivatkozva – elköltöztette az önkormányzat. A lakók nélküli ház mára szégyenfoltja lett a városnak.
Az önkormányzat tíz éve próbálja megszerezni a pusztuló épületet a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től. Legutóbb idén tavasszal próbálkoztak, de ez is, mint az eddigiek, kudarccal végződtek. Közben a város többször felszólította a társaságot az életveszély azonnali megszüntetésére, ám a vagyonkezelő nem sieti el a dolgot – tájékoztatta lapunkat Albrecht László, a polgármesteri hivatal műszaki csoportjának vezetője.
Az önkormányzat azonban kitart. Dr. Faragó Pétertől, a polgármesteri hivatal vagyonhasznosítási csoportvezetőjétől megtudtuk: a képviselő-testület úgy döntött, amennyiben sikerül megszerezniük az épületet, ifjúsági garzonlakásokat alakítanak ki benne. Addig viszont a balesetek elkerülése céljából a költségvetési üzem dolgozói elvégzik a legszükségesebb javítási munkákat. Eddig már több százezer forintot költöttek az állami ingatlanra.
Az LMP sajtónyilatkozata
Fideszes támadások a média ellen
Publikálás dátuma: 2011. október 04. Szerző: Gulyas
Az LMP megdöbbenéssel olvasta a Trió Televízió műsorszolgáltatását elfogultsággal vádoló közleményeket, melyeket Kiskunfélegyháza önkormányzata és a helyi Fidesz-KDNP frakció jegyzett. Az LMP felszólítja a polgármestert és a fideszes politikusokat, hogy szüntessék be a független médium elleni támadásokat.
Az a diktatórikus stílusú városvezetés indított újabb durva támadást a független és objektivitásra törekvő helyi nyilvánosság egyik utolsó bástyája ellen, amely hatalomra kerülése óta mindent elkövetett a lakosság szelektív, pártszempontú tájékoztatásáért, a nem kormánypárti média ellehetetlenítéséért, a helyi sajtó- és véleményszabadság korlátozásáért. Különösen sajnálatosnak tartjuk, hogy a hatalom zsarolásának engedve az intézményvezetők megbízatásukkal összeegyeztethetetlen módon politikai indíttatású nyilatkozathoz adták a nevüket.
A Városházán a hír már régóta nem szent és a vélemény sem szabad. Nem engedhetjük, hogy paranoid, kisstílű hecckampányokkal végleg ellehetetlenítsék a helyi független médiát, elvegyék a lakosság objektív, hiteles tájékoztatásának egyik színvonalas és mértéktartó forrását. A Trió Televízió hírműsorait elfogultsággal és aránytalansággal vádoló önkormányzati sajtóközleményeket az LMP megalapozatlannak tartja és visszautasítja.
Felszólítjuk Polgármester Urat, a Fidesz-KDNP frakciót és Jegyző Asszonyt, hogy az alkotmány és az önkormányzati törvény szellemében biztosítsák a közpénzen fenntartott vagy támogatott médiumokban a kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatás feltételeit, illetve hagyjanak fel a független sajtóorgánumok ellen indított koncepciózus és politikai indíttatású támadásokkal.
A paraszt és a csacsi
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is
tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis
ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek
földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és
rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy
a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel.Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kútperemén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni.
A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre.
Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg!
Rázd meg magad és lépj egyet feljebb !
Közlemény
Közlemény
Publikálás dátuma: 30 szeptember 2011 Szerző: Gulyas
A Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciója teljes mértékben egyetért a város önkormányzatának és intézményvezetőinek közleményével, mely szerint az elmúlt hónapokban egyes helyi és regionális médiumok részéről a tárgyilagos tájékoztatás a hatásvadász problémagerjesztés irányába mozdult el.
A Fidesz-KDNP frakció képviselőcsoportja már a képviselő-testületi ülésen is felhívta például a Trió tv figyelmét arra a felelősségre, hogy a médiában elhangzó sarkított, megalapozatlan és negatív értelmezésnek lehetőséget adó, magánszemélyek jó hírnevét besározó információ Kiskunfélegyházán akár személyi tragédiák előidézője is lehet.
Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a kiskunfélegyházi képviselő-testület Fidesz-KDNP frakció tagjai úgy határoztak, hogy tájékoztatási kötelezettségüknek írásban eleget tesznek a továbbiakban is, de az elkövetkező időben szóbeli nyilatkozatot ők sem adnak a helyi televízió munkatársainak.
Kiskunfélegyháza, 2011. szeptember 30.
Mester Ernő, Fidesz-KDNP frakcióvezető
Közlemény
2011. szeptember 30. Szerző: Gulyas
Érdeklődéssel és némi meglepődéssel olvastuk Mester Ernő frakcióvezető úr közleményét, hiszen a Fidesz -KDNP frakció tagjai – kevés kivételtől eltekintve – már eddig sem nyilatkoztak a Trió Televíziónak. Ez a mi munkánkat némileg megnehezíti, de önként vállalt „tájékoztatási kötelezettségünknek” a jövőben is eleget kívánunk tenni, ezért a Trió Televízió munkatársai úgy határoztak, hogy az objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében az őket érdeklő kérdéseket ezután is felteszik minden illetékesnek, ha kell, úgy, ahogy tették azt Kapus Krisztián polgármester úr esetében is.
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának, illetve vezetőjének figyelmét pedig ezúton hívjuk fel, hogy amennyiben a Trió Televíziót bármilyen személyi tragédia előidézésével kívánják összefüggésbe hozni, úgy reméljük, hogy az ezt alátámasztó bizonyítékokkal is rendelkeznek. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk jogi lépéseket tenni az ügy tisztázása végett.
Kiskunfélegyháza, 2011. szeptember 30.
Kontra György főszerkesztő
Trió Televízió Kiskunfélegyháza
Objektíven

"Közlemény az objektív tájékoztatás hiányáról"
Nyilatkozatstop az önkormányzatnál
2011, szeptember 28 - 14:42 | Kontra György
A mai napon Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata egy e-mailt juttatott el a helyi sajtó munkatársainak, melyben Bakos Aranka, a Városháza sajtóreferense az önkormányzat médiával való kapcsolattartásának jövőbeli szabályairól tájékoztatta az újságírókat, rádiósokat, tévéseket.
Az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé az e-mailt...:
„Tisztelt Szerkesztőség!
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és intézményei a mellékletben küldött közleményben (melyet 17 önkormányzati fenntartású intézmény vezetője írt alá) foglaltak értelmében felhívják a sajtó munkatársainak figyelmét arra, hogy mindenfajta riportmegkeresés a szerkesztőségek részéről az országos médiaetikai ajánlások figyelembevételével történjen (előre egyeztetett időpontban és előre, e-mailben elküldött kérdések alapján). Ezzel a gyakorlattal élnek még az országos közszolgálati és kereskedelmi médium munkatársai is, mellyel a véletlenszerű, a tényleges kontextusból kiragadott, negatív hangulatkeltésre táptalajt adó, szubjektív módon interpretált híranyagok helyett a tényeket objektív módon felvonultató hírek is a nyilvánosság elé kerülhetnek.
Kiskunfélegyháza, 2011. szeptember 28.
Tisztelettel:
Bakos Aranka"
...és a mellékletben küldött közleményt:
"Közlemény
Közel egy évvel ezelőtt felhívtuk a Kiskunfélegyházán működő Trió Tv tulajdonosainak, vezetőinek, szerkesztőinek a figyelmét arra, hogy műsoraikban rendszeresen negatív felhanggal és negatív beállítottsággal jelentetnek meg olyan híreket, mely a város önkormányzatára, vezetésére, az intézményekben folyó munkára vonatkozik. Akkor hangot adtunk ezen észrevételünknek, sérelmünknek, melyre olyan válasszal élt a Trió Tv stúdiójának akkori, majd később a jelenlegi vezetője is, hogy az objektív tájékoztatásért meg fognak mindent tenni.
Hónapok múltak el, a szerkesztőség munkatársaitól érkező riportmegkeresésekhez pozitívan álltunk hozzá, mégis tapasztalataink szerint, továbbra is negatív színben tüntetnek fel értékes rendezvényt, kezdeményezést, ami Kiskunfélegyháza önkormányzatához és intézményeihez köthető. Hiányoljuk a televízió részéről az objektív, tárgyilagos és hiteles tájékoztatást. Ezért döntöttünk amellett, hogy mindaddig, míg az egymás iránti objektív hozzáállás a helyi tv részéről ilyen mértékben csorbul, az elkövetkezőkben nem nyilatkozunk a helyi televízió munkatársainak.
A közleményt Kiskunfélegyháza város intézményeinek vezetői, az önkormányzat és a polgármesteri hivatal vezetői írták alá.
Kiskunfélegyháza, 2011. szeptember 27.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
és intézményei"
A levél feladójától, Bakos Arankától szerettük volna megtudni, melyek azok a konkrét esetek, amelyekben sérelmet okoztunk az önkormányzati intézmények vezetőinek. A Városháza sajtóreferense egyhetes haladékot kért, hogy összegyűjtse a sérelmezett eseteket.
http://www.felegyhazitv.hu/?q=v%C3%A1gatlan-interj%C3%BA-kapus-kriszti%C3%A1nnal