Erőss Zsolt végre elhagyta a kórházat
BUDAPEST—MOGYORÓD — Egy cuppanós puszi kíséretében intett búcsút feleségével az Országos Orvosi Baleseti Intézetnek Erőss Zsolt (41), a lavinabalesetben megsérült hegymászó közel két hónapos gyógykezelése után.
– Hosszúra nyúlt az expedíció, boldog vagyok, hogy végre visszakaptam a férjem – mosolyodott el Hilda, aki kislányukkal, az örökmozgó Gerdával együtt fuvarozta haza Zsoltot mogyoródi házukba. – Most először is egy kiadós alvásra vágyom, az edzés minden erőmet felemésztette, de holnap szeretnék egy nagyot játszani Gerdával – mondta a Blikknek a két hónappal amputációja után már mankó nélkül is járó Zsolt. A jól megérdemelt pihenés után a hegymászó szeretné kivenni a részét a ház körüli teendőkből is. A mosogatásról hallani sem akar, de a szőlő megmetszését szívesen vállalná, ahogy a házuk bővítésének irányítását sem engedné át másnak.
– Az edzést otthon is folytatom, a szép tavaszi időt kihasználva a mezőn is szeretnék sétálgatni a kutyánkkal. Talán néhány hét múlva már az erdőben is kirándulhatok – tárta fel terveit Zsolt.
De vajon mi lesz az őszi expedícióval? A hegymászó szerint végleges művégtagjával akár sportolni is tud majd, ezért ha augusztusra képes lesz futni – márpedig ezért mindent megtesz –, szeptemberben a 8200 méteres Cho-Oyu csúcs meghódításában is részt vehet.
Dr. Magyar János, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főorvosa szerint Zsolt szépen gyógyul.
– Két hónap múlva kaphatja meg a végleges protézist. Ha addig adódna valamilyen gondja, vissza kell jönnie felülvizsgálatra – mondta el az orvos.
Mint azt megírtuk, Erőss Zsolt és két társa alatt január másodikán a Magas-Tátrában indult meg a lavina. A Hópárduc becenévre hallgató hegymászó súlyos sérüléseket szenvedett, és a kórházban maga döntött úgy, hogy jobb lábát térd alatt amputálják, hogy később újra mászhasson.
K. P.