Megtalálták az egykori Petőfi-kutat tápláló artézi kutat

Megjelent: 2016. április 03. vasárnap Írta: Bense Zoltán

 

 

A napokban feltárták az egykori Petőfi-kutat tápláló artézi kút csonkját. Sajnos, mint kiderült, megszüntetésekor nem zárták le szakszerűen, így a vízforrás eltömődött – tudtuk meg Bense Zoltántól. A képviselő azonban továbbra sem adja fel a tervet, miszerint ezen a helyen – a régmúlt emlékét és a tiszta ivóvíz tiszteletét – ismét kút hirdesse.

 

 

 

 

– Körülbelül tíz éve fogalmazódott meg először a Petőfi-kút visszaállításának gondolata. A korosabbak bizonyára emlékezhetnek még erre az építményre, gyerekként jómagam is gyakran oltottam itt a szomjamat a József Attila iskola diákjaként. Félegyháza történetében mindig kiemelt jelentősége volt a jó ivóvíznek, márpedig az itt felszínre törő víz az volt. Bizonyította ezt, hogy sokan vitték innen lovaskocsival, személyautóval az artézi kút vizét, amely 290 méter mélyről tőrt a felszínre. Az 1948-ban épült kút mintegy 40 évig üzemelt, amikor – a szóbeszéd szerint – elapadt – mondta el a képviselő, akinek feltett szándéka, hogy még ebben a ciklusban újra ihassanak a félegyháziak a Petőfi-kútból.

Bense Zoltán elmondta, hogy dr. Tarjányi József kezdeményezésére kötelezte el magát az ügy mellett, aminek jelentőségét véleménye szerint nem elsősorban a Petőfi-kút építészeti jelentősége, hanem a város életében betöltött szerepe adja.

Idő közben itt, a Deák Ferenc utca – Korond utca találkozásánál állították fel Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére Fekete Pál, a rendszerváltozás utáni első országgyűlési képviselő mellszobrát is, amelynek elhelyezésekor már figyelembe vették a Petőfi-kút visszaállításának tervét is – tájékoztatott a képviselő.

– Miután sikerült egy régi fotót találni, a Bácsvíz Zrt. szakemberei az alapján a napokban behatárolták az egykori kút lehetséges helyszínét, majd fémdetektorral meg is találták azt. Ekkor derült ki, hogy annak idején nem lett szakszerűen ledugózva, így a belekerült sóder eltömítette a kutat. A következő lépés az lesz, hogy a szakemberek megpróbálják a dugulást elhárítani, s ha ez sikerül, bevizsgáltatják a vízminőséget. Mindezek tükrében folytatódnak a Petőfi-kút visszaállításáért tett erőfeszítések – foglalta össze Bense Zoltán.

 

T. T.

 

Forrás:felegyhazikozlony.eu

 

Share
comments
Találatok: 2313

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület