Bense Zoltán

Évfordulón

Az év fordulóján mi másra gondolhatnánk, mint az időre. Az idő múlására.

Kinek lassabban, kinek gyorsabban telt el az elmúlt év. Voltak sikerek, voltak kudarcok, mint ahogy minden évben. Sok helyzetből tanultunk, sok helyzetben tanítottunk.

Mi mindenre jutott időnk? Jutott idő magunkra? A családunkra? Hobbinkra?

Vagy csak a munkával, rohanással teltek el napjaink, heteink, hónapjaink?

Miért van ez így? A végkimerülésig megpróbálunk megfelelni a ránk zúduló feladatoknak, valamiért „muszáj” megcsinálni, mert határidős, mert fontos, mert… „meg kell csinálni”!

Az időnk rovására. Pedig mennyi minden spórol nekünk időt, mint például a mosógép, autó, az internet. Sajnos az időt nem lehet gyűjtögetni, tartalékolni. Szaladnak a napok, hetek, hónapok, nem jut idő mindenre, amit szeretnénk. Hogy lehetne ezt elkerülni? Hogyan tudnánk az időnket a lehető legjobban beosztani? Fontossági sorrend felállításával, összefogással, munkamegosztással?

Úgy gondolom, mindenkinek más és más a legjobb módszer. Egy dolog azért biztos: az idő így is, úgy is eltelik, akár hasznosan töltjük, akár nem csinálunk semmit.

Kívánom, hogy 2019-ben mindenkinek arra legyen ideje, amit a leginkább szeretne!

Kedves Félegyháziak!

Kihívásokkal teli, de eredményes esztendőt hagytunk magunk mögött, s szívből remélem, hogy a 2019-es év is hasonlóan mozgalmas és termékeny lesz. Újév napja a bizakodásé és a tervezésé. Új célok és lehetőségek várnak ránk a következő 365 napban.

Kívánok Önöknek egészséget, békességet, a városnak további fejlődést!

Bense Zoltán önkormányzati képviselő, a kiskunfélegyházi Nemzeti Fórum Frakció vezetője

Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog,

érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre.

Tiszta szívből ezt kívánom!

Szaporodjon ez az ország

emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött,

soha-soha ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy,

mért vagy, vissza nem

fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke,

gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

(Kányádi Sándor)

Születésnap

Afrikában vagy Ázsiában, Európában vagy a nagy Óceán legkisebb szigetén, mind egyformán jövünk a világra. Azt a születést, melyet Karácsonynak hív a keresztény világ, milliók ünneplik hamarosan. A Megváltó születésének ünnepére kívánok Önöknek meghitt, csendes, örömteli, békés gondolatokat. Áldott Karácsonyt!

Tudta, hogy valamikor télen fog megszületni a gyermeke. Szíve alatt hordta már hónapok óta, érezte mozgását, teste lüktetését. Egyre nehezebben tudott lehajolni, gyakran fájt a lába, égett a gyomra, éjjelente most már sokszor felébresztette a szükség. De nem panaszkodott, tudta anyjától, nénjeitől, ez így van rendjén, ez az anyák sorsa.

Nem aggódott a szülés miatt sem. Valahogy érezte, minden rendben lesz. Nem lehet másként. Fiatal volt, egészséges, tele életerővel és energiával, szerette gyermeke apját, nagyon várták ezt a kisbabát. Vajon milyen lesz, kérdezte néha magától kíváncsian. Barna szemű vadóc, fékezhetetlen, imádnivaló imposztor, akire mégsem lehet igazán haragudni? Vagy csendes, komoly, szófogadó? És ha mégis kislány? Pihe hajú, rebbenő szempillájú, cserfes, apja szemefénye?

Mikor eljött az idő, egy hosszú, fárasztó nap végén, a gyermek meg is érkezett, a vártnál picit korábban. Őt elsodorták az események, érezte vajúdás közben, hogy nincs hatalma a teste fölött, mint egy idegen élőlény, az működött a maga szigorú szabályai szerint, lassan és komótosan, nagy fájdalmak között tolta-lökte világra a kisbabát, aki annak rendje és módja szerint meg is született.

Fáradtan, kimerülten vette kezébe a csecsemőt, aki hamarosan mély álomba merült, és érezte, az ő szeme is lassan becsukódik. Az újdonsült apa betakarta őket, majd elhelyezkedett a sarokban egy széken, onnan figyelte meghatottan gyönyörű szép párját, újszülött fiát. Ez maga a boldogság, gondolta volna magában, ha ilyen butaságokon gondolkodott volna. Ehelyett még egyszer megnézte, jól betakarta-e a családját, majd visszaült a sarokba, és maga is elbóbiskolt.

Már csak a csillagok voltak ébren. Mintha egyre fényesebben világítottak volna, de ezt már egyikőjük sem látta, mint ahogy nem látták az istállóban jámboran kérődző állatok sem.

Forrás: https://gyorgytea.hu

Országos első hely a földrajzversenyen

Az idei tanévben is meghirdették az „Itthon otthon vagy” - országos földrajzversenyt. Kiskunfélegyházát a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. z osztályos tanulója, Rádi Anna képviselte.

A verseny célja, hogy a földrajzi ismeretek és képességek elmélyítésén keresztül elősegíti a Földünk-környezetünk műveltségi területen megfogalmazott nevelési-oktatási célok megvalósítását. A verseny középpontjában a műveltségterület által felölelt természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatok, a környezetünkben való eligazodás áll. Emellett megjelennek napjaink aktuális eseményei, természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti folyamatai is.

A versenyt évről-évre a 7-10. évfolyamon tanuló általános és középiskolai tanulók számára írja ki a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium, mint szervező. A verseny egyéni munka, tehát nem csapatverseny. Az első fordulóban a tanulók több változatos írásbeli feladatot oldottak meg. A másodikban a versenyzők rövid pályamunkában mutatták be lakóhelyük, illetve a lakóhely környezetének egy kiválasztott, jelentős idegenforgalmi, turisztikai nevezetességét, annak vonzerejét. 

A verseny döntőjében azok a tanulók vehettek részt, akiket az első két fordulón elért eredményeik alapján a versenybizottság meghívott. A 7. évfolyamból 16 fő, a 8. osztályból 17 fő, a 9. évfolyamból 9 tanuló, míg a 10-ből szintén 9 fő kapott meghívást az országos döntőre, melyet az idei évben Tatabányán rendeztek meg az EDUTUS Főiskolán, április 13-14-én.

A kiírás szerint a döntő első napján egy 50 pontos tesztet oldottak meg a tanulók, témája megegyezett a szóbeli forduló témájával, amely az idei évben a Balaton-felvidék természeti, turisztikai nevezetességei volt. A döntő második napján, a szóbeli vizsgán egy háromnapos osztálykirándulás tervét kellett ismertetniük a tanulóknak. Az adott tájegység természeti és idegenfogalmi nevezetességeit kellett bemutatniuk, maximum 15 percben. Az osztálykirándulást PowerPointtal kellett prezentálni. A bemutató diáin maximum kétsornyi szöveg szerepelhetett diánként. Az előadás videót és animációt nem tartalmazhatott.

Rádi Anna szinte végig kiegyensúlyozottan szerepelt, a szóbelin majdhogynem hibátlan előadást nyújtott. Nagyszerű hajrájának és persze jó felkészülésének eredményeként a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. A Batthyány tanulója a 7. osztályosok között országos 1. helyezést ért el. Felkészítője: Bense Zoltán tanár. A sikert tanár és tanítványa egy kirándulással ünnepelte és zárta.

Forrás: http://tanulmanyiversenyek.hu, http://www.eotvos-tata.sulinet.hu

Fotó: Bense Zoltán

Érdemkereszttel zárja munkásságát Makányné Óvári Éva pedagógus

Négy évtizedes pedagógusi munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Makányné Óvári Éva. Kitüntetése kapcsán beszélgettünk a nyugdíjazása előtt álló tanárnővel, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola leköszönő igazgatójával.

– Meglepetésként érte, hogy az egyik legmagasabb állami kitüntetést vehette át?
– Július közepén értesültem arról, hogy felterjesztettek a kitüntetésre, nyilatkoznom kellett, hogy elfogadom-e. Zavar­ba jöttem a megtiszteltetéstől és csak másnap válaszoltam a levélre. Egyáltalán nem számítottam erre, mert soha nem gondoltam, hogy valaki figyeli a munkámat és fölterjesztene bármilyen elismerésre is. Azért sem, mivel tavaly Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető díjat kaptam. Ha nyugdíjba megy egy pedagógus, akkor szokás, hogy átadják a szolgálati érdemrendet és azzal le van zárva az ember pályája.

– Mit jelent az ön számára ez a díj?
– Lelkileg megnyugvást ad. Úgy gondolom, hogy mindig közösségi ember voltam és jót akartam, mégis sok igazságtalanság ért. Nagyon jól­esett, hogy annyi ember örült velem, sokan gratuláltak, még most is sokan felhívnak. Nem volt egyszerű a pályám, sok nehézségen mentem keresztül. 1977-ben kerültem Kiskunfélegyházára a Batthyány Lajos Általános Iskolába, ahol először 23 évig dolgoztam. 1992–1997 között igazgató is voltam, utána az újraválasztásomat egy szavazattal elbuktam, ami azért fájt, mert öt év nagyon kevés a vezetői elképzelések megvalósításához. Ezután Kunszállásra hívtak ÁMK-igazgatónak, ott sem volt könnyű. Három év elteltével, az iskola átszervezése után közös megegyezéssel jöttem el Kunszállásról. Utána Jánoshalmára jelentkeztem angol szakos tanárnak az ottani katolikus iskolába. Közösségre találtam, három évig dolgoztam ott. 2007-ben hívtak vissza Félegyházára igazgatónak a Batthyányba. Ismét jó helyre kerültem, csodálatos tantestületben dolgozhattam.

– Mindig pedagógusnak készült?
– Diákként irodalmi színpados voltam, versmondó versenyeken indultam, ezért úgy gondoltam, hogy színésznő leszek. Többször is felvételiztem az évek során a Színművészeti Főiskolára, de nem sikerült bejutnom. Érettségi után munkát kerestem, Pilis­re kerültem egy nevelőotthonba dolgozni, ami nagyon megterhelő volt. Két évig bírtam, majd elmentem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára tanulni. Közben még megpróbáltam a rendező szakot, de onnan is eltanácsoltak. Akkor már beláttam, hogy az nem az én utam. A főiskola után Félegyházára, a Batthyány iskolába kerültem, itt ismertem meg a férjem, aki testnevelő volt. A gyerekeink: Máté és Éva is batthyánysok voltak. Máté jogászként, Éva pedig szociális munkásként dolgozik. A pedagógusi pályámat nagyban meghatározta az is, hogy apukám kántortanítóként lelkes népművelő volt. Valószínűleg tőle örököltem ezt a vénát. Nem csak az iskola, de a falu életében is meghatározó személyiség volt. Rendezvényeket szervezett, gondja volt a könyvtár működtetése, a közösségi élet formálása. Ez akaratlanul is belém ivódott. Tőle tanultam meg, hogy közösségben lehet igazán jól élni.

– Nem fog hiányozni a munka, a tanítás?
– Elérkezett az idő, hogy lezárjam ezt a szakaszt. Igénylem már az elvonulást. Most, hogy a felelősség lekerült a vállamról, felszabadultnak érzem magam. Nagyon sok tervem van, ezért okosan kell beosztani az időmet. Rendezni szeretném a család ügyeit. Elkezdtem tavaly édesapám és nagyapám pályája után kutatni. Édesapám a második világháborúban hadnagyként szolgált Kárpátalján, ott is nősült meg. Szolgálata révén hazajött és itthon kellett élnie egyedül, mert a határt lezárták. Édesanyám, aki kárpátaljai, a másik oldalon ragadt első gyermekükkel, hét évig nem találkozhattak. Nagyapám vitéz lett az első világháborúban, de nem tudtam, hogy miért. A Honvédelmi Minisztérium levéltárában kutattam utána. Csodálatos volt szembesülni az életével. Bár már nyugdíjas volt, a második világháborúban aktív állományba helyeztette magát és elment újra harcolni. Úgy érzem, hogy kötelességem ezeket az infor­mációkat továbbadni, legalább a családomnak. Rendezni szeretném a családi levelezést, a régi fotókra ráírni, hogy ki látható rajtuk. Elmaradt olvasnivalóm is rengeteg van. És persze várom az unokákat is.

– Ön a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi vezetője. Mit kell tudni erről a civil szervezetről?
– A Magyar Páneurópai Unió tagja voltam 1995-től, nagyon sok jó előadást szerveztünk akkoriban Félegyházán. 1998-tól ezt a feladatot vitte tovább a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja. A KÉSZ olyan országos ökumenikus civil evangelizációs szervezet, amely tevékenységét az evangélium tanúságtévő megélésére alapozza. Programjainkkal elsősorban a társadalmi problémákra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, segítséget adva az eligazodásban is. Helyi csoportunk fő problémája az, hogy a tagjaink egyre idősebbek, és nehezen tudjuk megszólítani a fiatalabbakat, akik által eljuthatna az üzenet a társadalomhoz. Pedig szükség lenne rá, mert nagy bajban van nemzetünk az utódnevelésben, az értékek továbbadásában. Feladatomnak tartom, hogy ezt folytassam.

– Hogyan jutott ennyi mindenre ideje, energiája?
– A családom mindenben támogatott. Mindig azt vallottam, hogy amit a közösségért teszek – akár az iskolában, akár azon kívül –, az mind a gyermekeim javát is szolgálja, őket is viszi előre. Ezt csak belső motivációval lehet végigcsinálni, és ha olyan embereket lát maga körül, akik miatt érdemes dolgozni.

– Ha újrakezdhetné, mit csinálna másként?
– Nincs ilyen. Úgy gondolom, hogy legtöbbször a körülményekhez igazodtam. Nem akartam karriert, pozíciót, ilyen vágyam soha nem volt. A pályafutásom során az volt a mottóm, hogy csak ne ártsak! A másik pedig, hogy a közösségben van az erő. Sokfélék vagyunk. Attól lesz valami nagyszerű, ha a sokféle emberből, az ellentétek ellenére is olyan érték, minőségi változás jön létre, ami többet jelent, mint amit egyedül meg tudnánk valósítani. Csak akkor működhet jól egy közösség, ha arra irányítjuk a figyelmet, ami valakiben értékes és arra próbálunk támaszkodni. Ugyanakkor be kell látni, hogy egyszer át kell adni a stafétabotot és elhinni, hogy a bölcsek köve másnál is ott lehet.

Forrás:baon.hu