„A madarak lassan mind elrepülnek,
s az égre nagy, komor fellegek gyűlnek,
én itt vagyok még, de álmaim már tűnnek…
csak a Hegy örök… s ez újra álmokat szülhet…”
Elmélkedjünk
ELŐHANG
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják rnár az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad...!
Adventi elmélkedés
Inkább a versed költsd,
és ne a rosszhíredet
a városban egyedül én vagyok veled
és nézlek, ahogyan a sárban mászol
és látom, neked is csak a fagolyók
nőnek a szemeid helyén,
és te se veszel észre mást,
csak, ami elédtáncol és ordít.
De csak az kiabál, aki fél.
Te magadon nevess, csendesebb legyél.
Az kiabál, aki fél.
Játszom veled, de az én nevem nem ér.
Lődd ki magad, figyeld a csendet,
hallgass.
Figyelj.
Mellébeszél, aki mindent akar
az a kis élet, amit te szépnek hiszel,
nekem annyit se ér, mint a vécépapír.
Játszom veled, de az én nevem nem ér.
L?dd ki magad, figyeld a csendet,
hallgass, és írjad a versed.
De csak addig írjad, amíg azt nem mondják:
nem rossz (tényleg nem rossz),
de ezt már írtad.
Egyedül a téren álmodik a nyomor
pénzem, az nincsen, és a város is üres
és mégis ezerszer színesebb,
mint a képeken.
Én élvezem.
Események a Halálcsillagon
Palpatine felfedi Luke-nak, hogy idáig minden a tervei szerint alakul, és a rebellis barátai lent az Endoron, valamint a Lando vezette légi csapásmérő osztag is fent az űrben az Uralkodó csapdájában vergődnek. Palpatine érezve Luke növekvő dühét arra buzdítja, hogy engedjen a Sötét Oldal csábításának, és álljon át. Luke eleinte türtőzteti magát, ám egy idő múlva már nem bírja tovább, visszaszerzi kardját, és lesújt(ana) a Császárra, de Vader hihetetlen reflex mozdulattal hárítja a csapást, így magára vonva Luke haragját. Harcuk közben Luke felugrik egy magasabb emelvényre, ezért Vader a fia felé dobja fénykardját, ami miatt a platform leomlik, maga alá temetve Luke-ot is. Vader kiterjeszti az érzékeit, hogy megtalálja a fiút a romok közt, ám eközben észleli annak gondolatait is, és rájön, hogy Luke-nak húga van. Mikor Vader kijelenti, hogy nem baj ha Luke nem áll át, majd áttérítik Leiát, Luke nem tudja tovább elfojtani dühét, mely ellenállhatatlan erőt ad neki, ráront apjára, szinte beledöngöli a földbe, majd levágja Vader kezét. De miután meglátja apja levágott kezét, magához tér, visszanyeri önuralmát, és rájön, hogy Palpatine malmára hajtja a vizet, és nem kívánja ugyanazt a bohóc szerepet betölteni, mint eddigi elődjei. Ezért Palpatine uszítása ellenére nem öli meg az apját, eldobja kardját, és Jedinek deklarálja magát. A dühös Palpatine ezért szép lassan elkezdi agyonrázni Luke-ot borzalmas Erő-villámokkal. Vader képtelen nézni, ahogy fiát a szeme előtt gyakorlatilag kivégzik, ezért megszegi Sith esküjét, Palpatine ellen támad, és Anakin Skywalkerként fia segítségére siet, felemelve és behajítva "mesterét" egy mély aknába. S bár eközben a villámok átjárják sérült testét, és tönkreteszik létfenntartó készülékét, valóra váltja a próféciát, miszerint ő hoz egyensúlyt az Erőben, és elpusztítja a Sith-eket. Kérésére Luke leveszi róla a maszkját, hogy hadd tekintsen rá még egyszer utoljára a saját szemével, s hogy Luke is megláthassa, hogy apja nem egy fekete "gépember", hanem egy sápadt, szinte hullafehér meggyötört férfi. Luke meg szeretné menteni apját, aki azt válaszolja, hogy már megtette, s valóban, lelke megmenekült a kárhozattól, de teste már menthetetlen, és csendes békében elhagyja az élet. Eközben a Lando Calrissian által vezetett légierő maradéka megindul egy végzetes támadásra a Halálcsillag felé, s páran be is jutnak, egészen a magjáig, szétlőve a fő reaktort, mely lassan kezd összeroskadni. Luke ezért elkezdi apja élettelen testét vonszolni egy birodalmi shuttle felé, de le sem tojja senki, gyakorlatilag rohangál mindenki össze-vissza, és menti az irháját, miközben egy lázadó vezető épp a vezérüket ráncigálja a porban. Luke-nak sikerül, elmenekül, mielőtt a Halálcsillag felrobban. Az Endoron Han attól fél, hogy Leia jobban szereti Luke-ot, mint őt, de Leia beavatja, hogy Luke a bátyja, mely után Han boldogan és megkönnyebbülve olvad össze a hercegnővel egy csókban. Az egész galaxis a Birodalom bukását ünnepli, csak egyedül Luke, akinek ezt köszönhetik, boldogtalan, hiszen mire visszakapta édesapját, már gyászolhatja is. Luke rituálisan máglyán égeti el apja földi maradványait, miközben örömmel veszi észre, hogy apjának megtért lelke megjelenik szellem alakban a másik két spirituális figura, Obi-Wan Kenobi, és Yoda mesterek mellett, akik büszkén tekintenek vissza az igaz Jedi fiúra.
No persze,míg idáig eljutunk,még lesznek események... :)))))))))
LEIA ORGANA
LEIA ORGANA Leia hercegnő a hajdani Anakin Skywalker és Amidala királynő gyermekeként látta meg a napvilágot, testvérével Luke Skywalkerrel körülbelül tizenkilenc évvel az endori csata előtt. Azonban mikor az ikrek apja Darth Vaderként az Uralkodó szolgálatába állt Obi Wan Kenobi és Amidala jobbnak látta, ha elválasztják és elrejtik a gyerekeket. Így történhetett meg, hogy amikor évekkel később az első Halálcsillagon találkoztak még nem tudtak semmit kapcsolatukról. A kis Leiát Bail Organa alderaani szenátor gondjaira bízták, aki saját gyermekeként tisztességesen felnevelte. A fiatal hercegnő rangjához méltó nevelésben részesült; kitanulta a diplomáciát, a harcászatot, az illemet és jó stratéga lett. Mindezen tudás birtokában méltó vezetője lehetett az apja, Bail Organa, Mon Mothma és Garm Bel Iblis által alapított Felkelők Szövetségének. Mindezek előtt azonban még a Szenátus tagja lett, Alderaant képviselte, ám látva a Császár szörnyű tetteit és a hajdani, dicsőséges Szenátus végső hanyatlását, szembefordult s Birodalommal és a felkelők élére állt. A lázadóknak pedig nagyon hasznosak voltak Leia kapcsolatai és tapasztalatai, hiszen a Hercegnő diplomataként háborítatlanul utazgathatott a Galaxisban. Darth Vader azonban rájött a cselszövésre és elfogta a fiatal nőt. Ezzel kezdetét vette a Csillagok háborúja. Leia R2-D2-val üzenetet küldött az öreg Obi Wannak, aki a fiatal Luke Skywalkerrel, a sármos csempésszel, Han Soloval és vuki barátjával Chewbaccával érkezik megmentésére. Ekkorra azonban már elpusztult a gyönyörű és békés Alderaan és rajta sok ezer ártatlan ember, köztük Bail Organa herceg Leia nevelőapja. Obi Wannal egykori tanítványa Vader végez, de a szöktetés sikerül. A lánynak újra bizonyítania kell, ugyanis a Halálcsillag vészesen közeledik a lázadók Yavin 4-en található támaszpontjához. Végül Luke Skywalker, aki épp hogy előlép pilótai minőségbe, az Erővel és Han Solo segítségével eltalálja a tömegpusztító fegyver egyetlen sebezhető pontját és ezzel végetvet Tarkin nagymoff pályafutásának. A hoth-i Jéghercegnő később beleszeret a csempészfiúba, akit Lando Carlissian Felhővárosában Lord Vader parancsára befagyasztanak. Leia megmenti bátyját, mikor az megsebesül a gonosz Lorddal vívott csatában , majd határtalan bátorságról tesz tanubizonyságot, mikor elmegy a Tatuinra, megmenteni szerelmét. Bajba is kerül, Jabba legszebb rabszolgája lesz, de sikerül kiszabadítania Hant. A lázadókkal háta mögött újabb Halálcsillaggal néztek szembe és nő létére meglepő harciassággal vágta át magát Endor dzsungelén, hogy megsemmisítsen egy birodalmi egységet. Diplomáciai tehetségének és szépségének köszönhetően belopja magát a félénk ewokok szívébe, akik cserébe segítenek neki.
Leia hercegnő erős nő, harcos alkat, aki a saját elveiért az életét is feláldozná, akit az élete sokmindenre megtanít, aki nem hátrál meg semmitől és akinek fiatalos tisztasága legyőzheti a Birodalmat. Persze ez nem egyedül az ő érdeme. A Hercegnő élteti a szabadság álmát és ezrek követik; nagy emberek, hősök. Mint minden harc után a győzteseknek, Leiának, Hannak, Lukenak, és a néhai lázadóknak is új feladatokkal kell megbirkózniuk. Újjá kell szervezniük a Köztársaságot. Nem csak újjá, de jobbá is, ha el akarják kerülni a hanyatlást. Megcsinálták, nekik sikerült. A hercegnő élteti a szabadság álmát és ezrek követik, nagy emberek, hősök. Leia és a Felkelők csak nagyon rövid ideig tudták élvezni a győzelmet, és a második Halál Csillag elpusztításának örömét, a háború nem ért véget. Egy nappal az Endor-i csata után kaptak egy üzenetet Bakura-tól: az ott lévő birodalmiakat megtámadta a Ssi-ruuk idegen faj. A Bakurán ideiglenesen szövetséget kötöttek a birodalmiakkal. Leia-nak nem csak ezekkel az árnyakkal kellett szembeszállnia: míg Bakurán tartózkodott, megjelent előtte az apja, Darth Vader szelleme, aki bocsánatot kért tőle. Miután a Bakurán sikerrel jártak, Leia-nak egyre több diplomáciai küldetésre kellett mennie, lévén, hogy ő volt az Ideiglenes Tanács legfontosabb diplomatája, olyan helyekre, amik a Birodalom szolgálatában álltak. Segítségére volt C-3PO diplomácia tehetségével, és nyelv ismereteivel. Az Új Köztársaság felszabadította Coruscant-ot, és a Birodalmi Városba helyezte át az új főhadiszállást. Mon Mothma lemondott, és Leiát választotta az utódjának, de a hercegnő nem akarta feláldozni a családi életét. Egy Ithor-on töltött nyaralás alatt a gyermekei után kutatott Plawell-en. Ezen kívül harcolt Roganda Ismaren és fia Irek ellen, akik fel akarták használni Leia-t egy új Birodalom megalapítására. Később egy diplomatikus látogatás Muntro Codur erdői és kastélyaihoz rémületben és rettegésben végződött, amikor a Sötét Jedi Lord Hethrir elrabolta Jacen, Jaina és Anakin Solo-t. Leia megmentette a gyerekeit Chewbacca, Artoo és Hethrir volt társa, Rillao segítségével. Később Pellaeon Admirálisal is tárgyalt, sikeresen. Leia-nak sikerült békét kötnie a Birodalom maradványaival, és ekkor lemondott a Miniszterelnöki pozíciójáról, de a kormány nagyon fontos tagja maradt, bármikor, amikor szükségük volt a hercegnőre. A Yuuzhan Vong támadásai alatt Leia volt az egyik legerősebben küzdő személy, aki védelmet és menedéket biztosított a menekültek számára. Chewbacca halála Sernpidal-on nagyon megrázta őt és Han-t is. A hercegnő mindent megtett, hogy segítsen a férjének, de képtelen volt megvigasztalni őt. A Corelliai csempész elhagyta Coruscantot Roa-val, de nem tudta, hova mentek. Han rövid időre visszatért, de rögtön elment Roa után. Leia nem akarta elengedni és összevesztek. Egyre jobban eltávolodtak egymástól a Fondor Csata elején, amikor Leia nem akarta csökkenteni az erőfeszítéseit a SELCORE-i ügy érdekében, hogy helyrehozza a történteket a férjével. Han Fondoron maradt segíteni Droma-nak és családjának, és addig nem akart visszatérni, amíg Leia nem hajlandó találkozni vele. Leia és Han váratlanul találkoztak Duro-n, miközben mindketten a menekültek érdekében cselekedtek. Itt rájöttek, hogy a vitájuk és problémájuk semmi ahhoz képes, ami a Galaxissal történik, és a kapcsolatuk kezdett javulni. A Yuuzhan Vong-ok tovább támadtak, és a Duro-t is megtámadták, majd Tsavong Lah Hadmester elrabolta Leia-t. Leia és Randa, a Hutt próbáltak elmenekülni, Randa az életét is feláldozta Leia-ért, de a Hadmester elfogta Leia-t és majdnem megölte. Jacen támadása hátrálásra kényszeríttette a Yuuzhan Vong-okat. Jaina Solonak sikerült megmentenie az édesanyját. Leia Organa Solo hercegnő törékenynek és védtelennek tűnhet, de ő az egyik legerősebb és hatalmasabb személy, aki létezett a Galaxisban. Mindig a népért harcolt, a nép érdekében cselekedett, és bár sosem foglalkozott sokat a Jedi képességeivel, az a kevés, amit tud elég ahhoz, hogy erőteljesen harcoljon a gonosz ellen. Sokszor látszólag egyedül harcolt és győzött, de a háttérben mindig ott voltak a barátai és családja. Leia diplomata, harci és Jedi képességeinek köszönhetően többre képes bárki másnál. Talán ha többet foglalkozott volna a Jedi tudományokkal, esetleg hatalmasabb Jedi lenne, mint Luke. Már fiatalon bebizonyította, hogy a céljaiért minden áldozatra kész. Legyen az a szabadság kihívása, az igazság védelme, mindent megtett, annak érdekében, hogy elérje célját, bármilyen veszélyes vagy nehéz az oda vezető út. Bátorsága példát mutat mindenkinek, harcoljon bár népeket érintő ügy érdekében vagy csak a saját céljaiért. Leia olyan személyiség, aki a köz érdekeit mindig a saját személyes érdekei elé helyezte, tekintet nélkül arra, hogy milliókért vagy csak egy emberért harcolt mindig a maximumot nyújtotta. A róla szóló legendák minden bizonnyal évezredekkel túlélik majd őt. A kalandok pedig még nem értek véget! Jaina Solo és Sith Lord |
Gyenest Attila képviselőt leváltották
Gyenest Attila képviselőt leváltották
Vajda – Ambrus – Solymosi
Leváltották Gyenes Attila képviselőt a gazdasági- és pénzügyi bizottság éléről a szerdai testületi ülésen. Gyenesről köztudott, hogy Kapus Krisztián polgármester egyik legfőbb Fidesz-KDNP-s kritikusa, aki igen közkedvelt személy választókörzetében és városszerte is.
Szerda délután háromnegyed négykor még nem volt fenn az előterjesztés, de az ülés kezdetére már felkerült a Testületi Kommunikációs Portálra. A határozat-tervezetből kiderül, hogy Kapus Krisztián, a tervezet előterjesztője Mester Ernőt szánja a Pénzügyi, Gazdasági és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöki posztjára, Horváth Gábort pedig a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság elnökének jelölik.