„A madarak lassan mind elrepülnek,
s az égre nagy, komor fellegek gyűlnek,
én itt vagyok még, de álmaim már tűnnek…
csak a Hegy örök… s ez újra álmokat szülhet…”
Zárt ülésen tárgyalta Abonyi Henrik ügyét az önkormányzat
Zárt ülésen tárgyalta Abonyi Henrik ügyét az önkormányzat
Vasárnap reggel nyolc órára rendkívüli testületi ülést hívtak össze Kiskunfélegyházán. Az ülésre a helyi és a megyei sajtó sem kapott meghívást. A zárt ülés első napirendi pontja Abonyi Henrik iskolaigazgatónak - egy közösségi oldalon - diákjaival folytatott túlzottan bizalmas levelezése volt a témája. (2011. 02. 28.)
A szecessziós építészet gyöngyszemén, a „Város Házán” ezúttal nem jelezte a város zászlaja a járókelőknek, hogy gyűlést tartanak a képviselők. Pedig igen. A hirtelen összehívott gyűlésnek első napirendi pontja Abonyi Henrikről, a Darvas József Általános Iskola igazgatójáról szólt. A zárt ülés miatt pontosan nem lehetett tudni miről is folyt a vita, és erről az ülésről távozó igazgató sem akart bővebb tájékoztatást adni. A polgármestertől sem tudhattak meg többet a firkászok. Bakos Aranka sajtószóvivő azonban készséges volt, és a pontosság kedvéért felolvasta azt a módosító javaslatot, amelyet az ülés kezdete előtt néhány perccel kaptak meg a képviselők, majd megszavazták. Ebből kiderült: Nem a képviselő-testület dolga Abonyi Henrik ügyének kivizsgálása. A rendkívüli ülésen a városatyák úgy döntöttek, amennyiben a vizsgálat elmarasztalja a Darvas József Általános Iskola igazgatóját, megteszik a szükséges lépéseket. Abonyi Henrik február 23-án megtette a feljelentését a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen Facebook oldalának feltörése miatt.
A Fidesz frakcióvezetője, Mester Ernő úgy vélte, a képviselő-testület mindenben szabályosan, és időben járt el. A további lépésekhez meg kell várni, mi lesz a vége a rendőrségen tett feljelentésének.
Akadtak azért a frakción belül is, akik megkésettnek tartották, hogy a félegyházi képviselő-testület most foglalkozik a történtekkel. Bense Zoltán úgy gondolja, hogy Abonyi Henrik sem tett meg mindent időben a tisztázás érdekében.
Az ellenzék az ülést követően sajtótájékoztatót tartott. A Civil Mozgalom, a Jobbik és az MSZP képviselői egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy sokkal korábban kellett volna foglalkozni az üggyel. A mostani határozat csak maszatolás.
A vasárnapi ülésen döntés született arról is, hogy új, az eddiginél kedvezőbb pályázatot ír ki a város az ipari park hasznosítására. Az első befektetők, akik egy év alatt megvalósítják beruházásukat, visszakapják a vételár 10 százalékát.
(forrás: Félegyházi Tv)
Nem a képviselő-testület dolga az Abonyi-ügy kivizsgálása
Nem a képviselő-testület dolga az Abonyi-ügy kivizsgálása
2011. február 27.
Határozatot fogadott el a kiskunfélegyházi képviselő-testület, amely szerint az Abonyi Henrik Facebook oldaláról lementett beszélgetések kivizsgálása nem a testület dolga. Vasárnap 8 órai kezdettel tartották meg az ellenzékben lévő frakciók által kezdeményezett ülést, ami nyilvános is lehetett volna, tekintve, hogy a Darvas József Általános Iskola igazgatójának ügyvédje is jelen volt, azonban értesüléseink szerint őt szakértőként hívták meg, ezért zárták ki a sajtó munkatársait.
A rendkívüli ülésen a képviselő-testület határozatot fogadott el, amely szerint megteszik a szükséges lépéseket, amennyiben Abonyi Henriket elmarasztalja a vizsgálat. Mint ismert, az intézményvezető ezen a héten feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen – legalábbis ezt állítja – Facebook oldalának feltörése miatt. Abonyi magyarázata szerint nem ő írta a meglehetősen trágár bejegyzéseket, hanem valaki feltörte az oldalát.
Kapus Krisztián (Fidesz-KDNP) polgármester nem kívánt nyilatkozni az ülés után, az MSZP, a Jobbik és a Civil Mozgalom frakciója azonban sajtótájékoztatót tartott. A képviselők egyetértettek abban, hogy az ügyet folyamatosan napirenden tartják a helyzet tisztázása érdekében.
Hétfőn bővebben foglalkozunk a rendkívüli testületi üléssel, és megkérdezzük a Fidesz-KDNP képviselőinek véleményét is az elfogadott határozatról.
Félegyházi Közlöny
Abonyi ügyének kivizsgálása nem a testület dolga
2011. február 27. @ Gulyas
Nem a képviselő-testület dolga Abonyi Henrik ügyének kivizsgálása. A ma délelőttre összehívott rendkívüli ülésen a városatyák úgy döntöttek, amennyiben a vizsgálat elmarasztalja a Darvas József Általános Iskola igazgatóját, megteszik a szükséges lépéseket. Az intézményvezető a február 23-án megtette a feljelentését a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen Facebook oldalának feltörése miatt. Abonyi azt állítja, a nyilvánosságra került bejegyzéseket nem ő, hanem az a valaki írta, aki feltörte a közösségi oldalon található profilja.
Új, az eddiginél kedvezőbb pályázatot ír ki a város az ipari park hasznosítására. Az első befektetők, akik egy év alatt megvalósítják beruházásukat, visszakapják a vételár 10 százalékát.
A Rocktár maradna az Öreglaktanyában
A Rocktár maradna az Öreglaktanyában
2011. február 24.
Kiskunfélegyháza könnyűzenei, kulturális életében kiemelt helyet foglal el a Rocktár, mégis elképzelhető, hogy költözniük kell az Öreglaktanya épületéből. Az önkormányzattal kötött szerződésük augusztusban lejár, de a Plain-Rock Egyesület további 5 évre szeretné birtokba venni az ingatlant, ami véleményük szerint ideális feltételeket biztosít a koncertek megszervezéséhez.
A Rocktár az elmúlt években országos hírnevet szerzett, a legelismertebb zenekarok látogatnak el hétről hétre Kiskunfélegyházára, az Öreglaktanya épületébe. A Plain-Rock Egyesület hamarosan beadja a képviselő-testületnek a terveket, szeretnének ugyanis további öt évre az Öreglaktanyában maradni, az ingatlan használatáról szóló szerződés azonban lejár augusztusban. Ónodi Árpád, az egyesület vezetője a Kis-kunságnak elmondta, már több mint 2000 aláírást gyűjtöttek, ráadásul a Facebook közösségi oldalon eddig 2500-an biztosították támogatásukról a Rocktárt. Hangsúlyozta, a koncertek szervezése a városnak nem kerül pénzébe, azonban a lehetőségeiket leszűkíti, hogy eddig nem tudtak hosszútávú támogatást szerezni, mert bizonytalan, hogy maradhatnak-e az Öreglaktanyában.
A Plain-Rock Egyesület szerint más helyszín nem jelentene garanciát az eredményes működéshez, ugyanakkor a Kossuth szakiskola a közelmúltban egy pályázat keretében nagyértékű eszközöket nyert, és ezek az eredeti tervek szerint az Öreglaktanyában kaptak volna helyet. Még az előző ciklusban szavazott a kiskunfélegyházi képviselő-testület úgy, hogy mégis maradhat a Rocktár.
Azt viszont még nem lehet tudni, hogy ki használhatja az ingatlant augusztustól. A Rocktár támogatói február 22-én a Móra Ferenc Művelődési Központ kávézójában találkoztak, ahol Ónodi Árpád és a kiskunfélegyházi Blues Klub korábbi vezetője beszélgetett az érdeklődőkkel a könnyűzene kiskunfélegyházi létjogosultságáról. Nagy Zsolt lapunknak elmondta, véleménye szerint nincs ideálisabb hely a Rocktár számára az Öreglaktanyánál.
Dongó József (Fidesz-KDNP) és Bense Zoltán (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő is részt vett a beszélgetésen, mindketten támogatják, hogy maradjon a Rocktár. Bense Zoltán már 2008-ban is segítette a kezdeményezést, mint mondta, az értéket meg kell becsülni, a Rocktár maradása nem lehet pénzkérdés. Dongó József úgy fogalmazott: Képviselőként az a véleményem, hogy egy város vezetésének lehetőségeihez mérten támogatni szükséges a helyi közösségek szerveződését, működését, hiszen a kisközösségeken keresztül lélegzik a város, a nemzet…A város vezetőinek mindig több szempontot, érdeket kell mérlegelni egy-egy kérdés eldöntésekor. Jómagam döntéseim során arra törekszem, hogy az a közéletet, a jót szolgálja, és minél nagyobb körben megelégedést váltson ki.
Nemcsak Fidesz-KDNP-s képviselők szeretnék, hogy a Rocktár folytassa a koncertek szervezését, Ernyes László (MSZP) is „maximálisan” támogatja az egyesület munkáját. Kiemelte: a város szégyene lenne, ha nem segítené őket az önkormányzat, mert dicsőséget hoznak Kiskunfélegyházának.
A Rocktár kulturált szórakozást biztosít, és fontos szerepe van a tehetséggondozásban is – véli Hegyi Viktor. A személyzeti referens kiemelte: a diplomás fiatalok kezdeményezése rövid idő alatt, önerőből országos hírnevet szerzett, amit az előadók és a közönség is elismer. A Rocktárban figyelnek a vendégekre, rendzavarás eddig nem történt, ezért biztonságban érezhetik magukat a fiatalok, akik nemcsak az igényes rockzene, hanem más stílusok, a metal, a jazz, a reggae, a folk, a hip-hop és a blues műfaj legjobbjait is láthatják a színpadon. Hegyi Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy egy nehéz helyzetben lévő városban a civil szféra számára húzó erő lehet egy olyan klub, ami országos szinten is sikereket ér el, ez ugyanis a fiatalabb és az idősebb generációra is hatással van. Emlékeztetett arra, hogy az induláskor három, most pedig már tíz zenekar van a városban, akik még éjszaka is próbalehetőséget kapnak az Öreglaktanyában.
A Rocktár hangmérnöke, Süveges Szilárd úgy véli, hogy közösségépítő szerepe van a koncerteknek, és fontos, hogy a vendégek látványban és zeneileg is minőséget kapjanak.
A zenekarok véleménye megegyezik, örömmel lépnek fel Kiskunfélegyházán. Bíró Zoltán, A Láma Dalai tagja így emlékezett vissza az indulásra: A zenekar 2000 óta létezik. Azelőtt mindig problémát jelentett az, hogy hiába rendelkeztünk egy komplett műsorral, hiába mutattuk be azt az ország különböző klubjaiban, fesztiváljain, itthon nem tudtunk koncertre alkalmas helyen, normális körülmények között fellépni. Folyamatosan kerestük a megfelelő helyszínt, alkudoztunk tulajdonosokkal, lakóközösségekkel, kunyeráltuk a hangcuccot. Valami mindig hiányzott: a tökéletes hely. A hely, ahol nem zavar senkit a hangerő, van megfelelő hangtechnika, képzett és tehetséges hangtechnikus, személyzet, normális büfé. Ahol van igazi backstage a zenésznek és kulturált környezet a közönségnek. A Rocktár ilyen hely! Sőt, ide bátran el lehet hívni a hosszú évek alatt megismert hasonszőrű és ismert zenekarokat, akár Pestről is, és ide befér akár 2-300 ember is, aki kíváncsi ránk. Sok jó koncertet nyomtunk a Rocktárban teltházzal, és felléptünk ugyanitt más népszerű előadókkal együtt is, például a Ladánybene 27-tel. Sokat köszönhetünk a Rocktárnak, az itteni közönségnek, Árpinak és lelkes egyesületének! A Rocktárat mára már a saját helyünknek tekintjük fellépőként és koncertlátogatóként egyaránt!
A Plain-Rock Egyesület együttműködésre törekszik a város más szervezeteivel is. A Kiskunfélegyházi Képző-és Iparművészeti Egyesület 2009-ben rendhagyó kiállítást rendezett az Öreglaktanya épületében, ráadásul Molnár István elnök képei díszítik az épületet. A Wesel Hugo Fotókörnek is teret adott az egyesület. Kiss Czakó Imre, a fotókör vezetője a Kis-kunságnak elmondta, a Móra Ferenc Művelődési Központ felújított szárnyába költöztek, de előtte egy évig az Öreglaktanyában tarthatták összejöveteleiket.
Se kulcsok, se bérlők a kemencei táborhoz
Továbbra is siralmasak az állapotok Félegyháza kemencei ifjúsági táborában. Az eddigi bérlő szerződését nyár végén mondták fel, mivel karbantartási kötelezettségeit nem vállalta, valamint bérleti díjat sem fizetett.( Sajnos közműtartozása is van,azaz az ELMÜ a villanyt is kikapcsolta )
A tábor a szerződésbontás ellenére továbbra sem került vissza a városhoz. A volt bérlőt ugyan már többször is értesítették, hogy adja át a kemencei kulcsokat, azonban ennek nem tett eleget. Az ügynek várhatóan jogi következményei lesznek.
Az elmúlt fél évben ugyan már nincs bérlője, viszont továbbra sem került vissza Félegyháza önkormányzatához a kemencei ifjúsági tábor. A kialakult állapotokról Bense Zoltán képviselő adott tájékoztatást, aki érthetetlennek tartja, hogy a szerződésbontás ellenére továbbra sem tud bejutni a város a saját tulajdonába.
Az ügyben várhatóan peres eljárásra lesz szükség. Addig azonban továbbra is az enyészeté a közüzemi tartozásokat is felhalmozó tábor.
A problémát Bense Zoltán képviselő szerint mihamarabb orvosolni kell. A tábor terasza és az alatta lévő büfé ugyanis beázik, valamint Félegyháza hírnevének sem tesz jót a turisták és a falu lakói körében is egyre nagyobb „hírnévre” szert tevő kemencei tábor.
(forrás:felegyhazitv.hu)
Gyarapodott a szelektív hulladéktárolók száma
Szelektíven lehet gyűjteni a szemetet
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kiskunfélegyháza öt pontján helyezett ki újabb úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigeteket a Homokhátsági Hulladékkezelési Konzorcium. Erről tartott február 10-én sajtótájékoztatót a Deák és Halasi út kereszteződésénél Gyenes Attila és Bense Zoltán önkormányzati képviselő.
Gyenes Attila (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, azért lenne fontos, hogy mindenki használja a szelektív hulladékgyűjtőket, mert a tapasztalatok szerint a háztartásokban keletkező szemét 70 százalékát újra lehet hasznosítani. A képviselő felhívta a lakosság figyelmét arra is, hogy vegyék igénybe a Csongrádi úton lévő hulladékudvar szolgáltatását is. Bense Zoltán (Fidesz-KDNP) megjegyezte, a fiatalok számára különösen fontos, hogy megtanulják használni a hulladékgyűjtő szigeteket.
A szolgáltató Kiskunfélegyháza öt pontján helyezett ki újabb szigeteket:
Deák Ferenc utca - Halasi út kereszteződése
Pázsit utca - Galagonya utca kereszteződése
Kun utca - Kőrösi Csoma utca kereszteződése
Csólyosi utca - Városkert utca kereszteződése
Holló László utca 15.
Gyarapodott a szelektív hulladéktárolók száma
2011. február 11. @ Gulyas
A városban öt új helyszínen helyeztek ki szelektív hulladékgyűjtő konténereket. Egyebek között a Majsai-Deák Ferenc, a Városkert utcában és a Bika-hegyben. Minderről február 10-én számolt be a sajtó munkatárainak Gyenes Attila és Bense Zoltán önkormányzati képviselő.
Két évvel ezelőtt a Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekt keretében harmincnégy szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítottak ki városunkban. A bővítésre tavaly újabb lehetőség kínálkozott. Szám szerint öt gyűjtőhelyet alakítottak ki a körzet képviselőinek útmutatása alapján. Idén újabb öt helyszínen – Deák F. u. 62. sz. elé. (Deák F. u. – Halasi út sarok), Pázsit u.- Galagonya u. sarok. (Bikahegy), Városkert u. – Csólyosi út sarok, sínek mellé, Holló László u. 15. sz.-al szemben lévő parkolók mellé, Kun u.-án a Körösi Cs. Sándor u.-val szemben a drótkerítés elé, Kun u.-án a Körösi Cs. Sándor u.-val szemben a drótkerítés elé – tettek ki szelektív hulladékgyűjtő konténereket. Néhány héten belül még egy komplett sziget kerül kialakításra. A konténereket a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. helyezte ki, így ez nem került pénzébe az önkormányzatnak.
Gyenes Attila elmondta, az újonnan létrehozott gyűjtőszigetek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a keletkező hulladék minél nagyobb arányban hasznosuljon, csökkentve a környezet felesleges terhelését, értékes másodnyersanyagokhoz juttatva ezzel a termelővállalatokat. A háztartási hulladék mintegy hetven százaléka ugyanis újrahasznosítható. A képviselő mindezen túl, beszélt a környezet tudatos nevelés fontosságáról, a város oktatási intézményiben folyó programokról. Bemutatta az szolgáltató cég iskolásoknak készített oktató DVD-jét is.
Bense Zoltán önkormányzati képviselő a másfél éve működő Csongrádi úti hulladékudvar jelentőségére hívta fel a figyelmet. Elmondta, a létesítmény a háztartásokban keletkező veszélyes és speciális hulladék átvételére szolgál. Szolgáltatásainak egy része – nem veszélyes hulladékból havonta összesen maximum 200 kg, veszélyes hulladékból pedig 100 kg mennyiséget adható le – térítésmentes a lakosság számára.
Öt új szelektív hulladékgyűjtő helyszínnel gazdagodott Félegyháza
Öt új helyszínen helyeztek ki szelektív hulladékgyűjtő konténereket Félegyházán. Erről február 10-én rögtönzött sajtótájékoztató keretében Gyenes Attila és Bense Zoltán önkormányzati képviselő számolt be.
Tovább bővült Félegyháza szelektív hulladékgyűjtő parkja. Két évvel ezelőtt a Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekt keretében harmincnégy szigetet alakítottak ki a városban. A bővítésre idén újabb lehetőség kínálkozott, melynek keretében a Deák Ferenc utca és a Halasi út sarkán, a Bikahegyben, a Városkert és a Csólyosi út sarkán, a Holló László 15 szám alatt, valamint a Kun utcán a Körösi Csoma Sándor utcával szemben helyeztek ki új szelektív hulladék hulladékgyűjtő konténereket.
Sajtótájékoztató keretében többek között erről számolt be Bense Zoltán és Gyenes Attila önkormányzati képviselő.
A képviselők emellett felhívták a figyelmet arra, hogy továbbra is működik a Csongrádi úti hulladékudvar, így aki teheti és fizeti a hulladékelszállítást, térítésmentesen a nem veszélyes hulladékból 200 kilógrammot, veszélyes hulladékból, pedig 100 kilógrammot lerakhat a telepen.
A képviselők emellett a szolgáltató által készített Szelektív történet című DVD-t is bemutatták, mellyel az alsós iskolás diákok oktatása a cél.
Tro-felegyhazitv.hu