Az ember, aki a dombra ment fel, és a hegyről jött le

  A Himalájánál magasabbra

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Igazgató Asszony!

Kedves Zsolt!

Először is megköszönöm, hogy sokadszorra is elfogadtad a meghívást Kiskunfélegyházára.

Szeretném megköszönni a lehetőséget a Petőfi Sándor Városi Könyvtárnak, a KTKIKI Batthyány Iskolának, hogy ezt az előadással egybekötött könyvbemutatót megszervezte. Örömmel mondtam igent, amikor Igazgató Asszony felkért, hogy segítsek a szervezésben!

Erőss Zsolt élete és a róla íródott életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait a Székelyföldtől a Himalájáig, az első síeléstől a legutóbbi expedícióig. A regényes életrajz írója, Földes András, az index.hu újságírója, aki maga is hegymászó. András elkísérte Zsoltot néhány túrájára , hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot.

A kisfiú  egy havas lejtő alján állt,és sírt. Négyéves már biztos elmúlt, mert a lábán sílécek voltak, és amikor a nagyfiúk közül odacsúszott hozzá az egyik,azt is el tudta mondani,mi bántja. Fázom,hüppögte Zsolt… Kesztyűjével letörölte könnyeit. Nem jó,ha odafagynak,kicsípi az arcot,és később majd fáj a melegben.

Kezei hat évig viselték ennek a téli délutánnak nyomait. Mai ésszel tudja, mínusz harminc fok lehetett akkor a domboldalban. A könnyek megfagytak az arcon.

A jégfalak és hómezők közt pattogott a napfény. Aztán hevertünk a mezőn, fű csiklandozta a tarkómat, s úgy éreztem magam, mint gyermekkoromban, mikor hegymászósat játszottam.

A klasszikus csúcshangulatban érkezett meg. Szikrázott a Nap, vigyorogtak a mászók, csak a világ legmagasabb pontját nem látta. Végül kis csoport fényképezkedő alpinista epicentrumában, egy letaposott hóbuckán megpillantotta a póznát és a zászlókat: az Everest csúcsát. Aztán ő is a világ legtetején állt.

Zsolt sztoikusan tűrte a panaszokat, tisztába rakta a gyereket, bekente, és újra elindultak. „ Nem maradhatunk itt az ösvényen, menni kell tovább.” És mentek tovább,előre,ezt kell csinálni,rakni egyik lábukat a másik elé, fáradhatatlanul. Hilda közben megnyugodott. Családjuk lett.

Próbálta bevágni a csákányait a hóba, de hiába. A lábaival pedig valamiért egyáltalán nem tudott fékezni. Begyorsult, szikláról sziklára pattogott, forgott a sziklafolyosó falai közt, és tudta, itt már nincs más, tűrnie kell. A zajok elhaltak, a mozgás véget ért. Csönd.

Rengeteg minden átalakult körülötte a hegyek közt töltött több mint negyed évszázad alatt. Megváltozott az alpinizmus stílusa, technikája és közössége is. Elveszítette több barátját, egyik lábát, olykor magányos életét pedig családja kerekítette ki. De hiába fordult meg körülötte a világ, nem volt miért aggódnia. Két dolog úgyis állandó marad: a hegyek szeretete, és hogy a csúcsok közt a világ egyszerű lesz. Ott- bármi történjék n is idelent-még mindig a legősibb dilemma irányítja a sorsot: élni vagy meghalni. Ő pedig minden kaland ellenére életben maradt. És a végén csak ez az, ami számít.

 Erőss Zsolt kalandjai a Föld távoli szegleteiben zajlanak, egzotikus vidékeken, néha szinte elképzelhetetlenül szép, vagy éppen veszélyes környezetben. Jogosan gondolnánk tehát, hogy a mi hétköznapi életünktől semmi sem áll távolabb, mint egy magashegyi alpinista élete és gondolkodása. A hegymászó azonban állítja, ez nem így van. A hóviharban, jégfalon, végtelennek tűnő éjszakai menetelés során szerzett tapasztalatok praktikusak a mindennapokban is

„A hegymászó szépséget lát a nehézségekben. A hegyen sokszor nem várt körülményekkel szembesülünk, és ezek legyőzése jelenti a hegymászás lényegét. – mondja Zsolt.

 – A cselekedeteink pedig befolyásolják személyiségünket. Szóval meglátom a szépséget, vagy legalább is a kihívást más nehézségekben is.”

„A céltudatosság az egyik olyan tulajdonság, ami a hegymászó évek során alakult ki bennem, és ami a civil életben is jellemző rám” – emlékezik vissza. „Ebben benne van a motiváció, a kitartás és az együttműködésre való készség is. Vagy a tudatosság. E nélkül nem nagyon lehet célokat megvalósítani, sem a hegyekben, sem máshol.”

 „A türelmet tanulni kell. A hegymászósikerek nem szerezhetők meg azonnal. Ez nehéz, de a motiváltság mellett nagyon fontos.”

Zsolt a türelem és nyugalom sajátos keverékét is alkalmazza, ha hóviharral, magas számlákkal vagy a bömbölő gyerekeivel kerül szembe. „Mindig akad példa, hogy a hegyen voltam már ennél nehezebb, rosszabb helyzetben. Ha azt megoldottam, akkor nem kell, hogy a hétköznapi problémák gondot jelentsenek.”

„Természetesnek érzem, hogy a hegyi világ és az otthoni élet közt van átjárás” – vallja, de kiemeli azt is, hogy veszélyes mindenben egyenlőségjelet tenni a hegyi és a síksági mentalitás közt. „A mindennapokban jelentős motiváló klisé, hogy „meg tudod csinálni”. A hegyekben viszont ennél sokszor óvatosabbnak kell lenni. Nem biztos, hogy adott körülmények közt meg lehet tenni, amit szeretnél. Itt jön a türelem.”

„A bizalmat a legnehezebb megtanulni – vallja,hogy e tulajdonság elsajátítása a legnehezebb a kezdő hegymászóknak. – Nehéz megtanulni, hogy bízzunk saját képességeinkben, fizikumunkban, társainkban és a technikai eszközökben. Ez akár évekbe is telhet.”

 „A hegymászás céltudatossá tesz. A legtöbb bizonytalanság, vagy akár mentális betegség is kezelhető, ha az ember tud célokat meghatározni magának. A céltalanság a kor népbetegsége is. A céltalanság rossz életforma.”

Kérem fogadják szeretettel Erőss Zsolt hegymászót!