Elegem van

Szörényi Leventének elege van abból, hogy jobboldaliként nem kritizálhatja a jobboldali értékrendű művészeti alkotásokat anélkül, hogy ne tolják át a baloldalra, ezért dicsérte októberben nyílt levélben Alföldi Róbertet.

A zeneszerző szerint a jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart.

Elege van abból Szörényi Leventének, hogy a nemzeti oldalon mindent le kell nyelnie, ami nemzeti, ezért érezte szükségét annak, hogy néhány hete nyílt levélben méltassa Alföldi Róbert érdemeit.

Szörényi a lapnak azt mondta, hogy elege van abból is, hogy "egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert-filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni".

Szörényi szerint "a kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet". A zeneszerző úgy véli, nem bal- vagy jobboldali kérdés az, ami most a kultúrában történik - és szerinte a káosz felé tart, a kultúráért felelős államtitkárt, L. Simon Lászlót pedig kinyírják jobbról.

Hogy mindennek tükrében elege lett-e a Fideszből is, Szörényi közli: számára rendkívül fontos, amit Orbán Viktor véghezvisz, s nem is várja el a miniszterelnöktől, hogy belelásson a kultúra bugyraiba, ügyes-bajos dolgaiba.

Szörényi Levente október 23-án kelt nyílt levelében közös jövőbeli munkájuk, az István, a király 30. évfordulójára készülő jubileumi rendezés okán méltatta Alföldi Róbertet. Azt írta, "jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt."

Szörényi levelének teljes szövege következik

Szörényi Levente nyílt levele Alföldi Róberthez

Szörényi Levente a Nemzeti Színház főigazgatói pályázata és közös munkájuk, az István, a király 30. évi jubileumi rendezése okán írt nyílt levelet Alföldi Róbertnek, melyet változtatás nélkül leközlünk. Szörényi és Bródy János október 1-jén jelentették be, hogy az István, a király jövő évi előadásait Alföldi Róbert rendezi majd. Alföldi Róbert jelenleg a Nemzeti Színház főigazgatója, de benyújtotta pályázatát a következő öt évre is. A színház új főigazgatójáról az emberi erőforrások minisztere dönt 2013. január 14-ig.

Kedves Robi!

Megszólíttatásom okán írom ezt a levelet. Mindenekelőtt szeretném leszögezni: semmi nem predesztinál arra, hogy valamely intézmény - legyen az bár kulturális területen - adminisztratív ügyeiben, így az első számú vezető megválasztásában véleményt nyilvánítsak.

Sokkal fontosabbnak tartom a művészi függetlenséget, az alkotás szabadságát különösen akkor, ha egy jelentős tehetségről van szó, aki nehezen tűri a béklyót.

Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt.

Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát. Amikor felkértünk - szerzőtársammal egyetértésben - két eddigi legfontosabb és legsikeresebb művünk, az István, a király és a Kőműves Kelemen jubileumi előadásainak megrendezésére, ezek a tapasztalatok vezéreltek.

További munkáidhoz - talán érthetően kissé önző módon elsősorban a közös produkcióinkhoz - kívánok Neked további sok sikert.

Budapesten, 2012. október 23-án

Üdvözlettel:

Szörényi Levente
zeneszerző

Advent

60

Hatvan év, hatvan fotó

Vajda Piroska

Baon.hu,Petőfi Népe

Kiskunfélegyháza | Hatvanadik születésnapja alkalmából stílszerűen hatvan fotójával ajándékozta meg a nagyközönséget Kis László félegyházi fotóművész. A tárlat, melynek a Kiskun Múzeum adott otthont, átfogó képet ad az ünnepelt eddigi munkásságáról.

Kis László, már beszélgetésünk elején leszögezte: Nem tartja magát fotóművésznek, de próbálja művészi szintre emelni a fotózást.

– Hogyan kezdődött a fotózás?
– Gyerekként darabokra szedtem édesapám Kodak gépét. Ebből kifolyólag a fotózást egy Pajtás kamerával kezdtem. Eleinte családi fotókat készítettem, mivel sokat kirándultunk beleszerettem a természetfotózásba. Képzőművészeti vonalon nem sikerült ugyan tovább tanulnom, de a Holló László Képzőművészkör tagjaként megmaradtam a „művészkedésnél”. Az igényes látásmódot Terescsényi Endrétől tanultam.
Címfestőként végeztem. Sajnos mostanra ez a szakma kihalt. Így lettem dekorációs. Félegyházán a költségvetési üzem címfestő részlegén kezdtem, onnan kerültem Kecskemétre betűírónak. A technika fejlődése ezt a szakmát is átalakította, én pedig visszakerültem Kiskunfélegyházára. A tiszti klubnál kaptam munkát, ahol Némedi László segítségével megalapítottuk az első félegyházi fotókört. Belekóstoltam az amatőr filmezésbe, és a város első televíziójának indulásánál is bábáskodtam. Amatőr filmesként kisebb nagyobb sikerrel több pályázaton is részt vettem, és filmes táborokat is szerveztem. A tiszti klubnál filmarchívumosként kezdtem, ám az ott töltött tíz év alatt végigjártam a ranglétra valamennyi fokát. Beletanultam a kiállítás-szervezésbe is, amit jelenlegi munkahelyemen, a Kiskun Múzeumban közel három évtizede kamatoztatok. A tárlatrendezés mellett a múzeumi eseményeket, néprajzi gyűjteményeket fotózom. Az első legemlékezetesebb munkám Fazekas István egykori igazgatóval Gátéron volt. Ott készült ugyanis a magyarországi földosztás első fotója, amely bejárta az egész világot. Ennek alapján kerestük fel és „kaptuk lencsevégre” azokat az embereket, akik akkor már 60-70 évesek voltak.

– Mit jelent az ön számára a fotózás?
– Mindenképp kifejezési eszköz. Mivel festészetben és grafikában nem tudtam tökéletesen átadni gondolataimat, a fotók segítségével próbálom megtenni. Megörökíteni és megmutatni mindazt, amit a környezetemben meglátok és fontosnak tartok. A fotózás számomra több mint hobbi: munkám szerves része. Miközben a múzeum fotóit rendszerezem, látom, micsoda nagyszerű dolog, hogy a város jellegzetes épületeit, fontos eseményeit megörökítették. Ami adott pillanatban csak egy kép, idővel kordokumentummá válhat. Örülök annak, hogy munkámmal hozzájárulhatok a város történelmének rögzítéséhez. Számos kiadványban jelentek meg tájképeim, épületfotóim, de a természeti képeket vallom igazán saját kifejezési eszközömnek.

– Mint mondta: nem szeret kiállítani. Akkor miért készíti a képeket?
– Nem vagyok az a nagy kiállító. A félegyházi Wesel Hugó Fotókör egyik alapítójaként azonban több közös kiállításon bemutatkoztam a fotókör tagjaival. Több önálló tárlatom is volt, de ez a legutóbbi, amelyben bemutathatom tapasztalataimat. Ez a hatvan fotó talán átfogó és letisztult képet ad arról, mit gondolok környezetünkről, a világról.

– Mai digitális világunkban nagyon sokan fotóznak, de mitől lesz valakiből jó fotós?
– Az biztos, hogy telefon és fényképezőgép van mindenki kezében, és a világhálónak köszönhetően nagyon sok fotó megjelenik a nyilvánosság előtt. De ezek a képek inkább egy-egy esemény megörökítéséről szólnak, nem pedig a minőségről. A profi fotósnak igényes, kialakult stílusa van. Ha megfigyelte, ma már alig akad műterem és fényképész. A technika kiölte ezt a korábban biztos megélhetést nyújtó szakmát, s vele együtt az igényességet is...

–  Kiállítása után mit tervez, mivel lepi meg újra a nyilvánosságot?
– Szeretném megörökíteni a még fellelhető régi polgári világból megmaradt épületeket, épület-részleteket, homlokzatokat, kapukat. Ezeket kiadványban tervezem közreadni, mert így talán több emberhez eljuthatnak.

Advent