A szabóollótól a székelykabátig

Megjelent: 2012. november 28. szerda
Írta: Tóth Tímea

Egy település igazi értéke lakóiban rejlik. Azokban az emberekben, akik – csöndben vagy harsányan, névtelenül vagy díjakkal elhalmozva, a háttérben vagy a frontvonalban – teszik a dolgukat.

Hány és hány tisztességes mesterember, elhivatott pedagógus, elkötelezett orvos, lelkiismeretes hivatalnok, munkában megőszült nyugdíjas dolgozott és dolgozik ma is Kiskunfélegyházáért, és az itt élőkért! Mint például Perjési István, aki szabóként szerzett nevet és elismerést magának lakókörnyezetében.

– Miért esett a választása éppen erre a szakmára?

– A nagybátyám, édesapám testvére, nagy tudású, közkedvelt szabó volt Budapesten. Tőle kaptam kedvet ehhez a hivatáshoz, majd nála tanultam meg az alapokat is. Érettségi után mentem el tanulónak, s miután felszabadultam, visszamentem még hozzá tapasztalatot gyűjteni. 1969-ben végeztem, és szerettem volna főiskolára menni. Miután ez nem jött össze, 1974-ben kiváltottam az iparengedélyt, és két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásomig folyamatosan Kiskunfélegyházán dolgoztam.

– Mivel telt el ez a csaknem négy évtized?

– A feleségemmel együtt vittük a műhelyt, s a javításoktól a méretre szabásig mindent csináltunk, amire igény volt. Akkoriban hagyománya volt, hogy jelesebb alkalmakra ruhát varrattak maguknak az emberek. Volt, aki határozott elképzeléssel jött, mások számítottak a véleményemre. Miután azonban bejöttek a turkálók, visszaesett az igény a méretre szabott ruhák iránt.

– Mikor készítette az első Bocskai kabátot?

– Úgy 8-10 évvel ezelőtt esküvőre voltunk hivatalosak, akkor határoztam el, hogy csinálok magamnak egy Bocskai kabátot. Azt tudni kell, hogy a szabó magának készít utoljára ruhát. Ismertem olyat, akinek a saját esküvőjén nem volt a kabátja kibélelve. Viszont az én kabátom elkészült. Az esküvő után megkeresett egy asszony, aki látta rajtam, és rendelt egyet a fiának. Így hozta az egyik rendelés a másikat. Varrtam én már parasztinget, betyár és csikós ruhát is, most pedig udvarszéki ujjast tervezek varrni. Külön nehézsége ennek a paszományos munka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretet, elfogódottság és alázat tükröződik Perjési István szavaiban, amikor munkájáról beszél. S bár szakmai kérdésekkel nem lehet zavarba hozni, csendesen eltűnődik, amikor arról kérdezem: mi tesz valakit jó szabóvá. – Ezen még soha nem gondolkodtam – mondja -, majd hosszas tűnődés után bizonytalanul sorolja: – türelem bizonyosan kell hozzá, meg elmélyülés. Ilyenkor az ember már az anyag kiszabásakor szeme előtt látja a végeredményt.

 

Perjési István – a szövetek és selymek művészeként – még nyugdíjasként is új szakmai kihívásokat keres. Mert – mind minden alkotó ember – saját remekművének megalkotásán fáradozik. A remekművön, amely Márai Sándor szerint „legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen.”

 

 

 

 

 

 

 

Share
comments

Emlékezzünk

Megjelent: 2012. október 30. kedd

Share
comments

Libafesztivál Félegyházán

Megjelent: 2012. szeptember 10. hétfő
Írta: Rosta Ferenc,kis-kunsag
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nincs túl sok, a városunkat megmozgató, Félegyháza határain túlmutató rendezvényünk. Kétségkívül a libafesztivált, (majd az ehhez kapcsolódó bajuszfesztivált), kitalálói annak szánták.

Az évek során sokat alakult a rendezvény külső és belső tartalma, formája de úgy tűnik, hogy az idei rendezvény az eddigi legjobban összerakottak közé tartozott.

Első sorban is a megjelenés az, amely először szembetűnik az erre járó idegennek, de a helybelinek is. Végre a külső is felvehette a versenyt egy hasonló külföldi kisváros rendezvényével. Egységes sátorok mellett, az eseményekre történő odafigyelés a tájékoztatás is megfelelő volt. Pl.: az irányító táblák ötletes volta, a jurták felállítása stb... Külön elismerést érdemel az íjászverseny ötletes megrendezése.

Bár nem volt igazán átütő képzőművészeti kiállítás (az Art-Turka beli Sáska Tibor kivételével!) de mind a Művelődési házban megrendezett nemezbemutató, mind a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Jánváry Zoltán fotókiállítása igényes, magas szintű volt és remekül kapcsolódtak szellemiségében is a hétvége rendezvénysorozatához. Nagyon jó választás!

Az idei rendezvénysorozat anyagi sikeréről vagy sikertelenségéről még nem készült el a számszaki statisztika. Azt nem tudjuk, hogy az árusoknak a vendéglátóknak mennyire érte meg a rendezvényen való részvétel.

Az azonban biztos, hogy külső képében szépen kialakított, összességében végre egy igazi helyi érdekesség köré szervezett, mégpedig igen jól szervezett rendezvénysorozatnak lehetettünk tanúi.

Jó érzés volt, hogy végre nem üvöltött a város központi parkolójában a „vidámpark”, hogy az árusok csak míves portékákat kínáltak, hogy nem volt bóvli. Emlékeztetett ez a rendezvény többeket egy francia vagy egy olasz kisváros sajátos ünnepére. Ezért gratulálni lehet és megköszönni azoknak, akik így összerakták, akik három napon át idejüket és energiájukat nem kímélve dolgoztak azon, hogy minden a helyére kerüljön.

 

Rosta Ferenc

 

 

Share
comments

Döntő

Megjelent: 2012. július 01. vasárnap
Írta: sportgeza.hu

Share
comments

Spanyolország-Olaszország az EB döntőjében

Megjelent: 2012. június 30. szombat

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület