Eredmények és tervek

Megjelent: 2010. szeptember 10. péntek

Járdaépítéseket végeztünk és támogattam a kéréseket. Fejlesztettük a játszótereket .A Móra téren megépült az átjáró, a Molnár B. u-i csapadékelvezető fejlesztése,aszfaltozása,parkoló szélesítése. A közök kiépítése a Kalmár kápolnától egészen az Attila utcáig. Támogattam és segítettem a József A. Iskola tornatermének felújítását,akadálymentesítését,az iskola térburkolatának cseréjét. Megvalósult a Hunyadi Nyugdíjasház tatarozása, valamint a folyosók festése. Elkészült a Mártírok utca útburkolat cseréje, megépült az új csapadékcsatorna. A körzetben újabb világítótesteket szereltek fel és szelektív hulladékgyűjtők kerültek kihelyezésre. Megvalósult a Móra tér kisátjáró újjáépítése is. Segítettem az Attila 1-3. nyílászárók cseréjét a televíziós lakások ügyét. Segítettem több család lakáshoz jutását. Támogattam a Mártírok u. emeletesek szigetelését. Kérésemre készült el a Mártírok u. elején a beépítési tilalom. Segítettem a  csapadékvíz elvezetések gondjának javítását a József A. u-i emeleteseknél. Első lépésként sikerült megoldani a Szalay u-i ingatlanok tulajdonviszonyát,majd területrendezését. Elkészült az orvosi rendelő akadálymentesítése, a Hunyadi utcai Családsegítő felújítása. A Víziközmű Társulat tagjaként szorgalmaztam,majd képviselőként támogattam a BIKAHEGY szennyvízcsatorna hálózat építését.

Tervek: Tovább támogatom a szennyvízcsatorna építést, a vízelvezetéseket,a járdaépítéseket,útépítéseket.

 

Share
comments

Kullancsveszély

Megjelent: 2010. augusztus 29. vasárnap
Írta: Apáti Miklós

Kullancsveszély

Szúnyogot már eléggé jól tudunk irtani, ha van rá pénz. Ami van, ahol van, van, ahol nincs. Az emberek nem szeretik a szúnyogokat, a szúnyogok kedvelik az embert, szeretetüket kevesen viszonozzák.
Az élősködők sorában most kiemelkedő helyen vannak a kullancsok, ők is szeretnek minket, de nem tehetünk ellenük semmit. Korábban volt olyan vegyszer, amely pusztította őket, ám uniós államként ezt a szert nem vethetjük be ellenük.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az erdei séták szerelmesei esténként egymás testét kutatják, ami nem okvetlenül előjátéka a testi kontaktusnak, bár aligha ez az egyetlen oka a népességfogyásnak. A kullancsok elleni védelemnek számos formája él a köztudatban, a legismertebbek azok, amelyek büdössé teszik az embert, lehet ez B-vitamin, a vitaminhordozóként is ismert serital, a fokhagyma illatát sem szokták még meg a kullancsok, néha, állítólag, használ.

A fokhagyma mindenre jó, ha nem Kínából hozzák…
Kullancscsípés esetén – s ezt egybehangzóan állítják az orvosok, a bőrgyógyászok – az a jó, ha mielőbb eltávolítjuk őket, ha lehet, élve. Ezért nem tanácsolják a fullasztásos eljárást, ilyenkor a kullancs mindenféle benne lévő káros anyagot belénk fecskendez, szabadulni akar mindentől, ami belészorult, köztük azoktól a kórokozóktól is, amelyek akár agyhártyagyulladást vagy Lyme-kórt okozhatnak.

Érdemes elgondolkozni azon, mi okozza az ember számára az említett két súlyos betegséget. Itt és most mindenféle tudományos alaposság nélkül kijelenthető, hogy a kullancs csak hordozza a baktériumokat, nem ő termeli őket. Ilyenformán akár oda is eljuthatunk, hogy a kullancsokat nem megölni kellene, elegendő volna, ha gyógyítani tudnánk őket. Ha a kullancs nem lenne fertőzött, minket se tudna megbetegíteni. Az egészséges kullancsokkal akár baráti viszonyt is ápolhatnánk, az a pár csepp vér, amely a táplálkozásukhoz, életben maradásukhoz szükséges, nekünk, bővérű magyaroknak meg se kottyanna.

Lassan vége a nyárnak, várnak az őszi erdők, megérint minket majd az avarillat. Szép lesz. De a kullancsok! Jönnek az önkormányzati választások is, a szocialisták saját plakátjaik mögé bújnak, azt híresztelik, most nem a pártokról döntünk, hanem a városról, a kerületekről. Közben a háttérben folynak az egyeztetések, az ígérgetések, jönnek a magukat vállalkozónak valló kullancsok, rácsimpaszkodnak a pártokra, a civilek jelöltjeire, még nem szívják a vérüket, csak ott vannak, várnak, figyelnek. Nem mindegyik vírushordozó, az egészségesekkel nincs is semmi baj. De az agyak hártyáját megrontók külsőleg épp olyanok, mint a többiek. Felismerhetetlenek.

Ha tudnánk a kullancsokat gyógyítani, talán velük is lehetne kezdeni valamit. De így?!

Share
comments

Tisztelt 2.sz.Választókerület Lakói!

Megjelent: 2010. augusztus 27. péntek

Tisztelt 2. sz. választókerület Lakói!

 

Köszönetemet fejezem ki Önöknek,

akik ajánlószelvényeiket eljuttatták hozzám,vagy azt ezután teszik.

Továbbra is állok az Önök szolgálatában.

 Célom,hogy tovább szépítsük együtt

a volt 4-es és a
volt 3-as körzet egy részét,
a 2.sz. választókerületet!

 

Köszönettel
és üdvözlettel:Bense Zoltán képviselő-jelölt

 

Share
comments

Bemutatták a képviselő-jelölteket

Megjelent: 2010. augusztus 12. csütörtök

 

 

 

 

Városi konzultációt indít a Fidesz-KDNP Kiskunfélegyházán


Rövid, hatékony és olcsó kampányt ígér a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi szervezete az őszi önkormányzati választások előtt. Erről hétfőn a kampánynyitó sajtótájékoztatón beszélt Kerényi János a párt regionális igazgatója. A tájékoztatón bemutatták jelöltjeiket is.

 

Ötven nappal az önkormányzati választások előtt bemutatta polgármester és képviselő jelöltjeit a Fidesz-KDNP Kiskunfélegyházán. A párt tíz jelöltet indít az október 3-ai választásokon. dr.Kerényi János elmondta, rövid és hatékony kampányuk lényege, hogy a mozgósításra, a választókkal való találkozásra helyezik a hangsúlyt. Minimálisra csökkentik a médiában való megjelenést és a személyes kapcsolatok kerülnek előtérbe.

Kerényi azt is elmondta, hogy az ország 3200 önkormányzata közül 1400 településen állítanak jelölteket. Kiemelte: a félegyházi jelöltek rendkívül nehéz feladatra vállalkoznak, hiszen a város válságos pénzügyi helyzetben van.

A sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették hogy a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje Kapus Krisztián országgyűlési képviselő.

Kapus a sajtótájékoztatón elmondta, lemond minden jelenlegi önkormányzati tisztségéről. (Utódjairól a legközelebbi testületi ülésen döntenek.) Azt is hozzátette, hogy a Constantinum intézmény tagintézet vezetői megbízásáról is lemondott már. Csupán egyetlen ballagó osztályát tanítja még egy évig. A jövőben a választási kampányra szeretne koncentrálni. A kampánnyal kapcsolatban elmondta, városi konzultációt indítanak. Különböző fórumokon, standolás formájában szeretnék felvenni a kapcsolatot a félegyháziakkal, akik személyesen is elmondhatják észrevételeiket, javaslataikat a jelölteknek. A párt ezen vélemények alapján készíti el a városi stratégiáját  – hangsúlyozta a polgármester -jelölt. Beszámolt arról is, hogy a már bevezetett megszorító intézkedések mellett egyszerűbb városfenntartás tereznek. Ugyanakkor azt is elmondta, folyamatosan tárgyalnak a PPP beruházásokat vizsgáló államtitkárasszonnyal, azzal a céllal, hogy levegyék a város válláról a sportcsarnok terhét.

Kapus beszélt még helyi gazdaságélénkítő terveikről, az ipari park hasznosításáról, valamint a Ganz-probléma megoldásáról.

Kiemelte, olyan jövőt szeretnének biztosítani, hogy Kiskunfélegyháza egy sikeres város legyen, mindenki fiatal és idős egyaránt megtalálja boldogulását.

A jelöltek névsora a választókerületekben a következő:

1.       sz. vk.: Mester Ernő

2.       sz. vk.: Bense Zoltán

3.       sz. vk.: Gyenes Attila

4.       sz. vk.: Szamosi Endre

5.       sz. vk.: Balla László

6.       sz. vk.: Dongó József

7.       sz. vk.: Horváth Gábor

8.       sz. vk.: Kapus Krisztián

9.       sz. vk.: Jankovszki Zoltán

10.   sz. vk.: Lőrincz Tibor

 

 

 

Share
comments

Bense Zoltán a 2.sz.vk.képviselő-jelöltje

Megjelent: 2010. július 31. szombat






























Tisztelt Választópolgár!

Bense Zoltán

2.sz. választókerület képviselő-jelöltje

 

Gondolom, sokan ismernek személyesen, vagy látásból. A sajtó által, előadásokról, vagy épp az utcáról, hisz itt élek Önökkel a választókerületben. 2006-ban az Önök jóvoltából kerültem a képviselőtestületbe. Az idén a  kerületek összevonása miatt változik és bővül a kerület, így a 4.sz. teljes egészében megmarad, amelyhez a volt 3. sz. kerületből csatoltak területeket. Ezáltal az új kerület 2010 őszétől 2.sz. választókerület.

Gyermekkoromat a Deák Ferenc utcában  töltöttem. Tizenhárom éve a Rákóczi utcában lakom. Tanár,okl. környezetvédő vagyok, nős, 2 gyermek, Bianka és Marcell édesapja. Feleségem  Ágota középiskolai tanárnő. Édesapám Bense Sándor nyugalmazott főkántor, édesanyám, Marianna nyugalmazott gyógyszertári pénztáros-laboráns. Hobbim a hegymászás, túrázás.

Mivel sokan kértek, szeretnék a körzetemben lakóknak továbbra is segíteni! Meggyőződésem, hogy a képviselőség egy szolgálat, melyet csak alázattal szabad végezni! Biztattak, és ez segített abban, hogy újból elinduljak az őszi önkormányzati választásokon a 2.sz. választókerületben. Továbbra is fontosnak tartom, hogy egy képviselő elérhető legyen, megfelelő kapcsolattartást alakítson ki a kerület lakóival. A lakossági fórumok is igazolták szükségességüket. A beszélgetéseink segítették, hogy a problémák felszínre kerüljenek. Köszönöm a 4 év közös erőfeszítéseit, a közösen elvégzett munkát! Kérem szavazataikkal is támogassanak október 3-án!

6100 Kiskunfélegyháza, Rákóczi u.11.

 

Tel.: 06-20-332-8956

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

internet:www.bensezoltan.co.cc

 

 

Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület