TRANSYLMANIA zenekar, avagy Erdély szívdobbanása

Megjelent: 2010. máj. 11. kedd

 

Transylmania: egy zenekar a forrás vidékéről,Erdély szívéből,székelyföldről,őrzők a Kárpátok gerincén, a Hargita hegyei között, ahol még tiszták a folyók, az erdők, ahol még igazak, őszínték a szavak, s szívből jönnek. Apáink-anyáink tudását hozzák magukkal, s elfeledni látszódó múltunk tükörcseppjei villannak szemünk elé, ahogy hallgatjuk zenéjüket,s értjük szövegeik gondolatát.

Cseresznyés Szilamér 2002-ben hozta életre az együttest, hogy megmaradjon mindaz, amit gyermekként láttak,hallottak, tanultak szüleiktől, nagyszüleiktől,őseiktől. Kezdetben verseket zenésítettek meg, s az elődök dalait énekelték, majd saját dalok is születtek. 2004-ben jelenik meg első lemezük "Legyen úgy, mint régen volt" címmel. A szülőföldhöz, a hazához, a múlt örökségéhez való ragaszkodás ez. Ragaszkodás egy tisztább világhoz, amely mai korunkban elveszni látszik...  "

Ha behunyt szemmel hallgatjuk zenéjüket, magunk előtt láthatjuk Erdély mesebeli világát, a hegyeket, völgyeket, patakokat, a székelykaput, amely szeretettel, "Isten hozott, testvér" felirattal nyitva áll felénk, s a kapu másik oldalán pedig ott találjuk a székely embereket, magyar testvéreinket, akik számára mindenük az otthonuk, mint ahogy ez el is hangzik a Transylmania Kapufelirat című számában: "Házad bárhol lehet,de hazád csak itthon".

Transylmania zenéje hallgatása során nem csak azzal szembesülünk, hogy ebben a zenében tűz van, élet van, hanem hogy nekünk és rólunk szól, hiszen zenéjükkel mindig is azon voltak, hogy a régi magyar értékeinket sosem feljetsük el, hanem őrízzük meg, vessük össze mai modern korunkkal, s ápoljuk azt,s gyermekeinknek adjuk tovább.

 

Share
comments

Elszámoltatás és a gazdasági összeomlás elkerülése

Megjelent: 2010. máj. 07. péntek

 

Két ügy van, melynek rendezése nem tűr halasztást, ez az elszámoltatás,

illetve az ország megmentése a gazdasági összeomlástól - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP frakcióinak alakuló ülésén.

Orbán Viktor beszédében nagyszerű pillanatnak nevezte, hogy megérezhetik azt az erőt, amelyet a választópolgárok hoztak létre a választások második fordulójának éjszakáján. Ugyanakkor hangsúlyozta, ezt az erőt azért adták a kezükbe a polgárok,

mert a változásokat nem az utcán akarták elérni, hanem a politika hagyományos keretei között.

Hozzátette, néhány héttel ezelőtt valóságos forradalom zajlott le a szavazófülkékben.

Felhatalmazást arra kaptak, hogy ennek a forradalomnak céljait, vívmányait, értékeit képviseljék.

A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a történteknek van egy történelmi olvasata is.

Rendszert váltani nem lehet, mert annak hosszú, elhúzódó átmeneti korszak az eredménye.

Ha valaki úgy dönt, hogy egy rossz rendszert maga mögött akar hagyni, egyetlen választása, hogy megdönti azt, és egy újat alapít helyette.
Véleménye szerint eljött az ideje egy új rendszer alapításának.

Ennek neve a nemzeti együttműködés rendszere, amely felépítése lépésről lépésre kell, hogy megtörténjen.

 

Megjegyezte ugyanakkor, két feladat van, amely rendezése nem tűr halasztást, ez az elszámoltatás, illetve az ország megmentése a gazdasági összeomlástól.

A Fidesz elnöke kifejtette, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét az új kormányzati rendszer felépítésével kell kezdeni,

és ezzel egy időben szükség van a politika átfogó reformjára.

Továbbhaladva a nemzeti együttműködés gazdasági, pénzügyi, közoktatási és közegészségügyi rendszerét fogják megszervezni.

Orbán Viktor a képviselők számára azt javasolta, hogy a jövőben céljaik mércéje a nemzeti együttműködés legyen.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az új rendszerben a "bukott rendszer szabályai" érvényüket vesztették, így az is,

miszerint a politika elsősorban magánérdekeket és magáncélokat szolgál.

Kijelentette: e tekintetben nem áll módjában "senki számára sem felmentést adni".

A párt elnöke felhívta a figyelmet arra, minél nagyobb egy frakció, annál nagyobb a felelőssége.

Most minden korábbinál nagyobb bizalmat kaptak, ugyanakkor a választók minden eszközt megadtak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

A kormányfőjelölt bejelentette az elszámoltatáshoz tartozó ügyek között van egy, amely külön elbírálást igényel, ez pedig a 2006. október 23-án történtek kivizsgálása.

Mint fogalmazott, ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak.

Rámutatott, 2006 októberében a választások útján megszerzett kormányzati főhatalmat a hatalmon lévő oligarchák arra használták,

hogy "megfélemlítsék, alapvető alkotmányos jogaikban megsértsék, emberi méltóságukban megalázzák" Magyarország polgárait.

"Ezért felelni kell, törvényes keretek között, de felelni kell. Mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra" - szögezte le.

Orbán Viktor közölte, amennyiben megkapják a kormányzati felhatalmazást, az lesz az első döntés,

hogy miniszterelnöki megbízottat nevez ki a feladatra, Balsai István személyében.

A miniszterelnök-jelölt kitért arra, hogy a politikának az intézményeken kívül is meg kell változnia.

A jövőben, a képviselők munkájának egyik fontos része, hogy folyamatos, meg nem szűnő kapcsolatban legyenek a választókkal.

Ennek érdekében a nemzeti konzultációk széles rendszerét fogják megindítani.



Orbán Viktor beszédének végén politikai, bajtársi és testvéri támogatást kért, és mint mondta maga is ezt "kínálja" képviselőtársai számára.

Megalakult a Fidesz- és a KDNP-frakció

Megalakult a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja - jelentette be Navracsics Tibor,

a Fidesz leköszönő frakcióvezetője szerda délelőtt az Országház Felsőházi termében.

Navracsics Tibor a két képviselőcsoport alakuló ülésén elmondott rövid köszöntőjében úgy fogalmazott:

az elmúlt négy év a demokrácia és a jogállam védelmével telt el Magyarországon.

 

 

 

Share
comments

Közösen a költségeket

Megjelent: 2010. máj. 06. csütörtök

Közösen a költségeket

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete 1998-ban felvállalta, hogy az önkormányzati bérlakások közös költségét kifizeti a bérlők helyett. Ez éves szinten közel nyolc és fél millióval terheli a város költségvetését. A pénzügyi nehézségek miatt az önkormányzat ezt a továbbiakban nem tudja vállalni. A helyzet megoldásáról hétfőn tárgyalt a lakásbizottság.

A rendelettervezet szerint az önkormányzati lakások bérlőinek már augusztus elsejétől kellet volna fizetni a közös költségeket. Ezt azonban elvetette a lakásbizottság, sőt azt javasolta, hogy csütörtökön ne is tárgyaljon erről a képviselő-testület.
A lakásbizottság elnöke Bense Zoltán mérlegelte azt a felvetést is, hogy az őszi önkormányzati választások előtt nem kellene olyan döntést hozni, amelynek következményeit az újonnan felálló testületnek kell viselni. A közös költségek áthárítása a jelenlegi gazdasági helyzetben azonban valószínű, hogy nem marad el, csak elodázódik. A bizottság mindemellett gondolt arra is, hogy a szociálisan rászorulókra kevesebb teher háruljon.
A lakásbizottság zárt ülésén újabb önkormányzati bérlakások eladása is szóba került. Ezt azonban a többség leszavazta. A bizottság úgy foglalt állást, hogy ne a bérlakások értékesítésével oldják meg a város anyagi gondjait.

Share
comments

Orbán: Ez forradalmi országgyűlés lesz

Megjelent: 2010. máj. 06. csütörtök
Írta: gondola-MTI

 

Orbán: Ez forradalmi országgyűlés lesz
Orbán Viktor szerint a mostani Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, "ez forradalmi Országgyűlés lesz".
2010. május 6.

A Fidesz elnöke, a leendő miniszterelnök erről csütörtökön Székesfehérváron beszélt helyi médiumoknak, amikor a megye hét választókerületében egyéni képviselőként, illetve listáról az Országgyűlésbe jutott Fejér megyei képviselőkkel közösen, a Megyeházán átvette képviselői megbízólevelét. (Orbán Viktor a Fidesz-KDNP területi listájának első helyéről szerzett parlamenti mandátumot.)

Az átadási ünnepséget követően a leendő miniszterelnök újságírók előtt hangsúlyozta: a választópolgárok olyan felhatalmazást adtak a választásokon győztes politikai közösségnek, amellyel Magyarország életét jelentősen meg lehet változtatni.

"Az emberek nem balesetszerűen, hanem előre megfontolt szándékkal," az első körben meghozott döntésüket jól megerősítve adták a felhatalmazást, mert Magyarországon mindenki úgy érzi, hogy radikális, mélyreható változásokra van szükség. Ezért adtak a kezünkbe olyan eszközt, amely lényegében még az Alkotmány és a magyarországi közösségi élet szabályrendszerének újraalkotására is lehetőséget ad - fogalmazott Orbán Viktor.

A felálló kormány előtt álló feladatokról szólva kifejtette: először is megtörténik az elszámoltatás, "hogy világos legyen, Magyarországon soha többé felelősségvállalás nélkül egyetlen vezető sem végezheti a dolgát. Utána vissza fogjuk rántani Magyarországot annak a szakadéknak a széléről, amely felé közelít, s amely gazdasági vészhelyzet formáját ölti".

Mint mondta, gyors és azonnali intézkedésekre lesz szükség. A kormány megalakítása után felépítik "az új politikai és gazdasági rendszernek a pilléreit, falait, egész épületét".

"Egy új kormányzati rendszer épül fel, az egész politika reformja megvalósul: kevesebb képviselő lesz a parlamentben, feleannyi az önkormányzatokban", egyszerűbb, élhetőbb lesz a közélet, polgárbarát a közigazgatás - fogalmazott.

További feladata lesz az új kormánynak a nemzeti együttműködés pénzügyi rendszerének, közoktatási rendszerének, közegészségügyi rendszerének a felépítése - sorolta.

A leendő miniszterelnök egyebek között arról is szólt, hogy már az első törvénycsomagban igazságot szolgáltatnak mindenkinek, akinek lehet, köztük a 2006. október 23-i rendőri brutalitás "bírósági eljárás alá került" sértettjeinek, továbbá a 2006. augusztus 20-i vihar miatt tragikusan végződő tűzijáték sérültjeinek.

MTI nyomán
Share
comments

ATV: már morzsolódik az MSZP

Megjelent: 2010. máj. 04. kedd
Írta: atv-gondola
Szili Katalin mozgalmának hívei kiváltak Nógrádban - tudósít a Hit Gyülekezetéhez közelálló médium, amely erős a nógrádi megyeszékhelyen.
2010. május 4. 14:58

Távolodni az MSZP-től: ez jelentheti a helyi szervezetek és képviselők túlélését és a baloldal megújulását egyaránt, kommentálta több MSZP-s prominens azt a hírt, hogy Balassagyarmaton kivált a szocialista frakcióból négy olyan képviselő, akik tagjai a Szövetség a Jövőért Mozgalomnak, és ezen a mozgalmi néven alapítottak új képviselőcsoportot. A szocialista pártban többen pártszakadástól tartanak.

Emlékeztetőül: a Szövetséget a Jövőért Szili Katalin volt házelnök hívta életre, hivatalosan nem az MSZP ellenében, hanem a baloldal társadalmasítása okán. Mindenesetre a mozgalom április 20-ai állásfoglalásában (az első választási forduló után) azt írta, hogy SZJM minden olyan folyamatot támogat, amely elősegíti a baloldal társadalmi hitelességének visszaszerzését, de nem vesz részt semminemű restaurációs kísérletben (magyarán a párt jelenlegi belső erőviszonyainak megőrzésében).

Szili Katalin az atv.hu-nak azt mondta, hogy örül ennek a lépésnek, szerinte az MSZP-ben mindenki az új baloldalról beszél, de az embereket nem lehet becsapni, a szocialista pártnak nem csak beszélnie, de változnia is kellene. Egyébként, magyarázta Szili, ez egy alulról jövő kezdeményezés volt, ő is csak hétfő este értesült róla. Szerinte ez egy egyértelmű értékválasztás, hiszen a Szövetség több mint az MSZP. Az új frakció egyik alapítója, Demus István csak annyit mondott, „hisszük, hogy ma már nem lehet kizárólag a hagyományos jobb- és baloldali választóvonalakból eredő régi prioritások alapján válaszokat keresni társadalmi bajainkra”.

A kevésbé ideológiához ragadtak ezt úgy magyarázzák, hogy Balassagyarmaton a szocialisták elkezdtek átzsilipelni a civilek közé, így építve új imázst. Forrásaink szerint ahogy közelednek az önkormányzati választások, úgy lehet egyre gyakoribb ez a jelenség, hiszen minél kevésbé kötődik valaki az MSZP-hez, helyben annál inkább látják benne az embert, és lesznek hajlandók rászavazni. Ráadásul sokan azt remélik, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol még szocialista többség van, és időben átmennek félfüggetlenbe az MSZP-sek, ott könnyebb lesz együttműködni a civil jelöltekkel, sőt talán a Fidesszel is.

Ami a pártviszonyokat illeti, az alapszabály egy párt mellett működő mozgalomról semmit nem mond, így arról sem, hogy egy ilyen mozgalom tagjai alakíthatnak-e frakciót, és az a pártfegyelem megsértésének, netán szakadásnak minősül-e. Mindenesetre a pártban egyesek szakadási kísérletnek értékelik az SZJM lépését, más forrásaink szerint viszont csak akkor kell aggódnia a szocialista pártnak, ha egyszerre négy-öt városban esne meg ilyesmi, hiszen akkor már azt lehetne mondani, hogy országos az MSZP-től való távolodási igény.

Gondola, atv.hu nyomán
Share
comments

Kiskunfélegyháza 2. számú választókerület